Gombnyomogatók vagy zenészek?

2012.07.07. 11:13

Vajon mit csinál David Guetta vagy Skrillex a színpadon? Tényleg ott keverik a zenét, vagy csak pasziánszoznak közben? A műfaj egyik legnagyobb sztárja, Deadmau5 legutóbb kijelentette, hogy mindannyian csak gombokat nyomkodnak, felesleges úgy tenni, mintha nagy dolgot csinálnának fellépés közben. Mit keres tehát az elektronikus tánczene a koncertszínpadokon?

Milliókat kapnak a gombnyomogatók

Amióta a színtiszta elektronikus zene megjelent a színen, azóta felmerül a kérdés, hogy vajon jogosan nevezhető-e koncertnek egy ilyen show, és hogy mi az, amit ezek a zenészek valóban élőben szólaltatnak meg. Szembesült már ezzel a kérdéssel a Kraftwerk és Jean-Michel Jarre is, azóta pedig a még egyszerűbb programoknak köszönhetően már úgy sem kell csinálnia egy előadónak, mintha zenélne, és már a látszat kedvéért sem kell hangszereket raknia a színpadra. Ettől még egy live act vagy élő fellépés ugyanúgy nagy élmény lehet - sőt manapság épp népszerűbbek az elektronikus tánczenét játszó előadók, mint valaha. Közülük ráadásul majdnem mindenki tiszteletét is teszi (vagy már tette) nálunk a fesztiválszezonban, David Guettától Afrojacken át Skrillexig. Utóbbi soproni fellépésére például mindenütt következetesen "Skrillex-koncertként" hivatkoztak, pedig a szakmán belül is vannak, akik szerint Sonny Moore nem sok olyat csinál a színpadon, amitől valóban koncertnek lehetne nevezni a fellépéseit.

Mindjárt közéjük tartozik Deadmau5, aki a múlt hónapban a Rolling Stone-ban az egész szcénának odamondva nyilatkozta azt, hogy élőben csak egy gomb megnyomására korlátozódik a tevékenysége, amikor színpadon van. Talán huszonöt éven felül már nem mindenkinek magától értetődő: a Joel Zimmerman néven anyakönyvezett, és rendszerint hatalmas egérmaszkban mutatkozó kanadai DJ/producer az electro house igazi világsztárjának számít, és a már említett Guetta vagy Skrillex mellett ő is a legkeresettebb fellépők közé tartozik a műfajban.

xx

Annyira, hogy a Rolling Stone is a címlapra tette legutóbb, ő pedig ennek örömére mondta az alábbi, nagy port felverő szavakat: "David Guetta két iPoddal és egy keverővel fellépve egymás után lejátssza a számait, és közben bemondja, hogy 'ezt a számot Akonnal csináltuk, hallgassátok meg!', és hasonlókat. Még Skrillex sem csinál semmi technikailag különöset: egy laptop és egy MIDI recorder, és csak nyomja a saját zenéit... Szerencsére az emberek már tudják, hogy ki mit csinál valójában, de még mindig szimpla gombnyomogatók kapnak félmilliókat egy-egy fellépésért" - mondta az újságnak Deadmau5, hozzátéve, hogy ő maga is egy gombnyomogató, legfeljebb sokkal több gombot nyomkod.

Mondani sem kell, hogy ez mekkora felzúdulást keltett a megfelelő körökben, főleg, mivel ezek a vádak már korábban is megtalálták a szcéna sztárjait. Ezek közül a legkomolyabbal Steve Angellónak, a nemrég feloszlott Swedish House Mafia szólóban is sikeres tagjának kellett szembesülnie: tavaly került fel a YouTube-ra egy videó, amelyben az épp fellépő Angello fejhallgató nélkül ácsorog a színpadon, néha megcsavar egy potmétert, és valóban olyan, mintha egy előre összerakott szett dübörögne közben a hangfalakból. A svéd DJ válaszul kamerák előtt lenyomott egy ötórás szettet, ahol szintén fülhallgató nélkül valóban ő keverte össze a zenéket, később pedig elmondta, hogy halláskárosulása miatt tanult meg fülhallgató nélkül DJ-zni, és ma már a lejátszók kiírják a BPM-et, így ha eléggé ismeri a zenéit, hallás nélkül is tud beatmixelni.

 

 

Mégis, a téma rendszeresen felbukkant az elmúlt hónapokban, párhuzamosan azzal, hogy az elektronikus tánczene minden eddiginél népszerűbb lett Amerikában is, ahol az első generációs house veteránok egyike, DJ Sneak szabályos kampányba kezdett a szerinte hiteltelen és kommersz újgenerációs house-sztárok ellen, akik még félre is vezetik a közönséget. Egy másik, régóta a pályán lévő DJ, Sean Ray egy elhíresült blogbejegyzésben ahhoz hasonlította David Guetta és a többiek fellépéseit, mintha James Cameron milliókért ugrálna az Avatar levetítése közben. "Ezeknek a producereknek vagy egy olyan látványos műsorral kéne előállniuk, mint az Orbital, a Daft Punk vagy Chuck Love teszi, vagy meg kéne tanulniuk tényleg DJ-zni, mielőtt színpadra lépnek. Kivéve persze, ha szeretnének csak egy átverésért bezsebelni nagy pénzeket, nem pedig a tehetségükért" - írta Sean Ray, aki az újabban DJ-karrierbe kezdő Paris Hiltont hozta fel elrettentő példaként.

Ebbe a közegbe érkezett tehát Deadmau5 nyilatkozata, amire a Swedish House Mafia másik tagja, Sebastian Ingrosso vágott vissza, mondván, hogy lehet, hogy Deadmau5 csak gombokat nyomogat, ők viszont nem. (Érdekes adalék még, hogy ugyanabban az interjúban saját magukat a Beatleshez hasonlította.) A jelenségről is egyre többen nyilatkoztak, végül Deadmau5 a Tumblr-en finomított egy kicsit az álláspontján, noha nem vont vissza semmit: "Egy óra gyakorlás után bárki, aki kicsit is ismeri a szükséges szoftvereket, képes lenne megcsinálni, amit én szoktam egy fellépés alkalmával" - írta, majd részletesen is elmagyarázza, hogy a munka java részét az Ableton Live nevű szoftver végzi, amelyet előszeretettel használnak az elektronikus zenészek élő fellépéseik során. A zeneszerkesztésre és keverésre is alkalmas szoftvert ugyanis úgy tervezték meg, hogy élő fellépéseken digitális hangszerként is lehet használni, mivel egyes, előre beprogramozott hangszersávok játékát egy vezérlőjel segítségével automatikusan képes elindítani. Emellett a kezelőfelületét is úgy tervezték, hogy egyetlen képernyőről vezérelhető legyen, és a zeneszerkesztő programoknál jóval egyszerűbb a kezelése. De igaza van-e Deadmau5-nak abban, hogy mindenki ugyanígy csinálja?

"Elég egérmaszkban kiállnia a színpadra"
 
"Az elektronikus tánczene sajátosságaiból adódóan a klasszikus 'élő' felfogás szerint előadhatatlan" - mondta a Quartnak Andro, az egyik legnépszerűbb magyar DJ/producer. "Fel lehet vinni a fél stúdiót a színpadra, hogy minél jobban megközelítsük az élőzés hangulatát, varázsát, sőt az új kütyük megjelenésével ezt egyre könnyebben tehetjük, de az élőzene művelőinek ez ugyanúgy gombnyomogatásnak fog tűnni" - fűzte hozzá. Azt is elmondta, hogy sokan próbálnak elszakadni a hagyományos, "zenéket játszom egymás után" DJ-felfogástól, ahogyan Deadmau5 is, de "Skrillex és a Swedish House Mafia a sima DJ-fellépésein valóban csak zenéket játszik egymás után, előbbi laptopról, ahol a zenék egy ütemre hozását megoldja a számítógép, utóbbiak pedig CD-lejátszókról." Andro szerint ugyanakkor nincs értelme különbséget tenni köztük: "Nem gondolom, hogy bármelyik jobb vagy rosszabb lenne a másiknál, a laptopról zenélésben is nagyon sok lehetőség van, amiket illik kihasználni, ha már a beatmatchinget megspóroltuk magunknak." Ő maga egyébként CD-ről zenél, és egy Pioneer EFX-1000-rel és egy RMX-1000-rel "próbálja feldobni a zenéket és magát".

 

 

Ezzel szemben Kevin aka Fine Cut Bodies viszont úgy gondolja, hogy azért van fantázia az élő előadásban is. A számos megjelenéssel bíró elektronikus zenész, akit mostanság inkább az audiovizuális produkció foglalkoztat, úgy gondolja, Deadmau5 az összes elektronikus zenei előadó helyett inkább csak a popsztárrá előrelépett nagyok nevében beszélhetne: "Valamilyen szempontból igaza van Deadmau5-nak, még ha cinikus is a hozzáállása: ő egy popsztár, egy idol, akinek elég egérmaszkban kiállnia a színpadra, és már ugrálnak is az emberek, nem kell a színpadon zenei produkciót nyújtania. Ha a közönsége majd elvárja, akkor kénytelen lesz." Fine Cut Bodies szerint ugyanakkor csúsztatás is, amit ír, mert sokféle, olyan felépítésű zene van, ami live actként is előadható, valóban élőben: "Amit ő mond, az alapján azt lehet hinni, mintha nem lennének valóban a helyszínen szelektáló DJ-k, valódi live actek (színpadi elektronikus zenei produkciók) és valóban improvizatív fellépések, pedig szerintem rengeteg izgalmas dolog van köztük. Káros, ha úgy fogalmaz, mintha hozzá hasonlóan mindenki ugyanazt csinálná az elektronikus tánczenékben" - mondta Fine Cut Bodies.

Szerinte egyébként a legnagyobb sztárok az elektronikus tánczenében élőben sokkal inkább a látványra mennek rá: "Ők jobb híján csak filtereket tekergetnek, a Chemical Brotherstől Deadmau5-ig. Túlságosan is nagy pénzről van szó az esetükben ahhoz, hogy nekiálljanak kísérletezni, ne pedig kész produkcióval álljanak elő. Popzenében show-műsor kell a tömegek mozgatásához, nem laptopok mögött gubbasztó matekosok" - folytatta Fine Cut Bodies, aki példaként Skrillex soproni fellépését hozta fel: "Láttam Skrillex fellépését a Volt Fesztiválon, ahol leginkább csak a jelenléte volt a lényeg, ő maga a színpadon nem tett hozzá sokat ehhez. Valós DJ-feladatokat, szelekciót nem végeznek ezek a popsztárok, inkább azért kellenek a lemezjátszók, hogy ne csak álldogáljanak a színpadon a rajongóik előtt, amikor CD-ről megy a saját zenéjük" - mondta Fine Cut Bodies, hozzátéve, hogy ettől még igenis léteznek nagy zenei tudású szelektorok és turntablistek (lemezjátszósok), akik teljesen más jellegű produkciót adnak.

A technika fejlődik

Amióta a tisztán elektronikus zene megjelent, azóta probléma az is, hogy mennyiben alkalmas egyáltalán a műfaj arra, hogy élőben szólaltassák meg ezeket a zenéket. "Az elektronikus zenében megfordult az a folyamat, ami a hagyományos zenében létezik, vagyis a zenész megírja a dalt, aztán élőben is megszólaltatja, hisz egy zenekar eleve úgy veszi fel, ahogy színpadon is meg tud szólalni" - mondta erről Fine Cut Bodies. "Itt viszont pont hogy előre meg kell matekosan tervezni mindent, a sound design pedig egy új dimenziót jelent a klasszikus harmóniák mellett, ez stúdiómunka, aztán fájhat a zenész feje, hogy ezt most hogy kéne prezentálni koncerten." A zenész szerint még mindig nem alakult ki teljesen, hogyan lehet ezt színpadi produkcióvá tenni, annak ellenére, hogy vannak olyan típusú elektronikus zenék, amelyeket teljesen élőben is elő lehet adni. "Úgy gondolom, hogy ezen a téren a következő évek látványos változásokat hoznak, még ha nem is a mainstream popban" - mondta Kevin, aki a magyar zenészek közül "Mango élőben játszott beteg hiphopjait, Synus0006 szintén improvizatív technóit, vagy 9b0 live actjeit" hozta fel példaként arra, hogy nem csak a playt lehet nagy erőkkel nyomkodni.

Deadmau5 a kirohanása végén arra lyukad ki, hogy ő a produceri képességei miatt juthatott valahová, amelyeknek azonban kizárólag a stúdióban tudja hasznát venni. De hogy mégis mitől lett akkor az elektronikus tánczene ennyire népszerű? "Miattatok, srácok, a rajongóktól, a sok embertől, akik eljöttök élvezni a zenét, a fényektől, és a még több embertől, aki szereti, amit mi a stúdióban összeraktunk" - adja meg a választ Deadmau5, és ezzel összecseng az is, amit Andro mondott: "Amíg a közönség jól érzi magát, feleslegesnek tartom ennyire részletesen feszegetni a dolog mikéntjét - a technika fejlődik, ezt el kell fogadni." És a jelek szerint a közönség egyelőre nagyon is jól érzi magát. A Stereogum cikkében pedig egy másik lehetséges érvet hozott fel a "gombnyomogató" producerek mellett: "Skrillexet otthon hallgatni olyan, mintha a horrormetál élőshow nélkül akarnánk Gwart hallgatni. A lényeg egyszerűen élőben jön át." És ebből a szempontból valóban lényegtelen lehet, hogy ki mit is csinál a színpadon.