David Guetta már javíthatatlanul bunkó

David Guetta hatalmas tömeg előtt keverte idei slágereit Volt 2015
David Guetta hatalmas tömeg előtt keverte idei slágereit
Vágólapra másolva!
A fesztivál harmadik napja több volt, mint kaotikus. Mindenesetre rengetegen voltak kint, amikor Guetta az ostobaságával megint legyalult mindent. 
Vágólapra másolva!
Lemmy és a Motörhead mindent beleadott Fotó: Bielik István - Origo

A Volt fesztivál büszkén adta a világ tudtára, hogy pénteken telt házzal mentek, azaz minden jegyet eladtak.

A péntek legfontosabb fellépői olyan sokszor voltak már Magyarországon, hogy csak az nem látta őket eddig, aki direkt kerülte.

A helyzetnek némi csavart mindössze az adott, hogy a nagyszínpadon a legkülönfélébb zenét játszó előadók követték egymást. A rockzenét játszó Motörheadet a világ egyik legrosszabb zenekara, a Parov Stelar követte, őket pedig a világ egyik legrosszabb dj-je, a francia David Guetta.

Lélegzetvisszafojtva vártuk, mikor ütközik meg a két tábor, de sajnos ez elmaradt. A Motörhead-koncertről sok megemlékeznivaló nincs: ahogy rengetegszer leírták már, aki egy számot hallott a Motörheadtől, az hallotta az összeset. A színpad előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, valószínűleg azért is, mert a frontember, Lemmy Kilmister az utóbbi időben többször is megjárta a kórházat, ápolták kiszáradás miatt, és gyomorpanaszokkal is küzd.

David Guetta hatalmas tömeg előtt keverte idei slágereit Fotó: Bielik István - Origo

Nem meglepő, hogy Lemmy a szokásosnál is fáradtabbnak tűnt, a hangja tényleg megkopott,

az Ace of Spades-et például eleinte fel sem lehetett ismerni.

A gitáros minden lehetőséget megragadott, hogy őt éltesse, amit abszolút meg is tudunk érteni. Lemmy már csak a Motörhead élén negyven éve nyomja a zenélést. Időnként gitár- és dobszólókkal is megszakították a koncertet, hogy egy kicsit kipihenje magát, olyankor el is tűnt a színpadról néhány percre. Ezt leszámítva minden úgy csordogált, ahogy az utóbbi negyven évben mindig.

A fesztivál másik húzóneve David Guetta volt, aki néhány éve a Sziget történetének egyik legrosszabb buliját adta. Akkor Drezda bombázásához hasonlítottuk a francia dj fellépését, és örömmel hallottuk, hogy azóta sem változtatott. Ugyanolyan szemét módon, minden elképzelés nélkül tolta egymás után a dalokat. Egy részeg hülye gyerek jobb szettel áll ki egy gimis házibuliban. Sem a sebesség, sem a dallam, sem a hangulat nem érdekelte, ha eldöntötte, hogy összehúz két számot.

mondta mellettem valaki a barátnőjének, miközben én is tátott szájjal hallgattam, ahogy Guetta fél percen belül elkezdte a Turn Me On-t, rákeverte Iggy Azalea Fancy-jét, aztán valami teljesen találomra kiválasztott veretéssel folytatta, amiért már Siófokon is kivágnák egy klubból. A közönséghergelést sem csinálja nála pofátlanabbul, falusi haknikat idéző módon senki. Egyszer a színpad jobb oldala sikítson, aztán a bal, aztán egyszerre a kettő. És ennek az ismételgetésével el is telt az idő.

Minden idők legrosszabb napjával kiálló Volt fesztivál mindenesetre tényleg annyi embert vonzott, hogy

megtelt a VIP is, és nem engedték már be az embereket.

A Parov Stelar alatt felbátorodott tömeg viszont hangosan követelte, amiről úgy érezte, jár neki, így aztán külön műsor kezdődött a bejáratnál. Ha csak azt néztük volna, jobban szórakozunk, mint a Stelar-Guetta-Punnany Massif őrült hármason. Sebaj, szombat este jön Fatboy Slim, aki néhány éve a Szigeten már bebizonyította, hogy szintén tud csapnivaló lenni.