Átírták miatta a verseny szabályait

operaénekes müpa interjú Annette Dasch Wagner opera operaénekesei a MÜPÁban
Annette Dasch a Wagner opera operaénekese a MÜPÁb-an
Vágólapra másolva!
Bayreuthban énekelt Wagnert, és már a budapesti Wagner-napoknak is visszatérő vendége Annette Dasch. A világhírű német operaénekesnő június 24-én és 26-án Évaként áll színpadra A nürnbergi mesterdalnokokban. Az Origónak adott interjújából azt is kiderül, hogy az énekesnő átütő tehetsége miatt még egy énekverseny szabályait is megváltoztatták.
Vágólapra másolva!

Ön Bayreuthban is énekelt Wagnert, a legendás Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Hogyan tudná összehasonlítani az ottani élményt a budapesti Wagner-napokkal?

Bayreuth abból a szempontból semmihez sem hasonlítható, hogy az az a hely, ahol a legjelentősebb a wagneri hagyomány. Viszont itt, Budapesten igazán úttörőnek érezhetjük magunkat.
Bayreuthban nyolchetes próbafolyamat előz meg minden bemutatót, és a középpontban elsősorban a színpadra állítás módja és az értelmezés áll, miközben itt, a Müpában sokkal inkább

a zene az első.

Ez egy hangversenyterem, ahol nagyon intelligensen van körülöttünk elrendezve a színpad ahhoz, hogy valóban a zenéé legyen a főszerep. Biztos vagyok abban, hogy a rendező, Michael Schulz is egészen másképpen rendezte volna meg az előadást egy operaházban, ahol más díszletek, más jelmezek vannak. De az, ahogy mi most előadjuk A nürnbergi mesterdalnokokat, azért

különleges, mert van benne egyfajta könnyedség, miközben a fókusz végig megmarad magán a zenélésen, a muzsikán.

Annette Dasch, A nürnbergi mesterdalnokok Évája a MÜPÁ-ban. Fotó: Hirling Bálint - Origo

A másik fontos dolgot, amelyet kiemelnék, akkor tapasztaltam először, amikor legutóbb adtuk itt elő ezt az operát. Hangsúlyoznom kell, mennyire különleges az, ami itt megvalósul, és igazán méltó Bayreuth színvonalához.

Az a lelkesedés és az a fajta tökéletesség, ahogyan a zenekar játszik, igazán figyelemre méltó.

Elképesztően nehéz munkát végeznek! Mind a hegedűsök, mind a fúvósok! Bayreuthban például úgy oldják ezt meg, hogy a kürtösök három különböző csoportban váltják egymást a felvonások közti szünetekben. Itt pedig

a zenészek az első hangtól az utolsóig, váltótárs nélkül muzsikálják végig az előadást.

Ugyanez vonatkozik a hegedűsökre is: mennyiségileg is rengeteg, amit el kell játszaniuk! Félelmetes mennyiségű hang! De ezzel együtt egyszerűen látható és tapintható az energiájuk. Az érezhető óriási lelkesedésük nélkül ez az egész nem működne. Ez igazán lenyűgöző!

Fischer Ádámmal sem először dolgozik már együtt itt, Budapesten, az újévi koncerten is énekelt az ő vezényletével. Milyen érzés vele dolgozni?

Annyi mondandóm van róla, hogy azt sem tudom, hol kezdjem! Először is, ami egészen különleges benne, az az, hogy

ő maga a megtestesült zene.

Számára mindig a zene áll az első helyen, az egész munkássága a zenéről és csakis a zenéről szól. Ez manapság nagyon ritka. A mai, médiaközpontú világban sok zeneszerző figyelme irányul más dolgokra, például a publicitásra, de Fischer Ádám esze folyamatosan zenei frázisokon jár, és azon, hogy hogyan lehet a zenei élményt a létező legtökéletesebbé és legkellemesebbé tenni mindenki számára.

Annette Dasch többször dolgozott már együtt Fischer Ádámmal, akinek lenyűgözőnek találja a munkamódszerét. Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az ő munkamódszerében sehol nem szerepel, hogy nyomást helyezzen valakire. Ahelyett, hogy utasítgatna és kipellengérezne egyes zenészeket, minden észrevételét a legudvariasabb kérésként fogalmazza meg. Mindig követi a szöveg tartalmát is. Előfordul, hogy azt mondja az énekesnek: „Észrevettem, hogy ennek és ennek a kifejezésnek milyen szomorú árnyalatot adtál, így arra kell törekednünk, hogy a vonósokkal közösen mi is visszhangozzuk ezt, már jeleztem is nekik" . Mi pedig ilyenkor csak bámulunk: Ki az, aki ilyen csodálatosan gondolkodik?! Ez borzasztóan ritka. Nem is beszélve a profizmusnak arról a szintjéről, amit képvisel! Nemcsak a kézmozdulataival, hanem az egész testbeszédével képes vezényelni.

Az ő munkája mindig hibátlan, és teljes mértékben lehet számítani rá.

A próbákon a legapróbb részleteket is meg lehet vele beszélni, és minden egyes spontán megnyilvánulást pontosan követ, mert mindig érzi, mit miért csinál az ember. Csak úgy tudnám összefoglalni, hogy ő egy olyan tökéletes partner, aki mindig ott áll az ember mellett. Ebben pedig az egész szakmában akkora az egyetértés, hogy ha ő kerül szóba, mást sem hallok, mint hogy milyen szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatok.

A nürnbergi mesterdalnokokban Évát alakítja, aki bizonyos értelemben fődíj egy énekversenyen: ahhoz adják feleségül, aki legyőzi a vetélytársait.

Igen, pontosan. Furcsán is érzem magam ebben a helyzetben.

Önnek személy szerint milyen a hozzáállása az énekversenyekhez? Hiszen a pályáján meghatározó volt, hogy sorozatban három nagy versenyt is megnyert, nemrégiben pedig zsűritag is volt a Das Lied nevű nemzetközi énekversenyen. Akár versenyzőként, akár bíraként hogyan látja: hogyan lehet a tehetséget megmutatni vagy megítélni egy énekversenyen?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Ha egyvalamit megtanultam azokon a versenyeken, amelyeken részt vettem, az éppen az, hogy

a végén soha nem az számít, ami igazán megítélhető vagy mérhető.

Az első komoly versenyem Barcelonában volt, ahol különleges rendszerben zajlott a pontozás: mindig összeadták az összes forduló pontszámait. Ez azt jelentette, hogy ha valaki az első két fordulóban nem szerepelt igazán jól, akkor hiába volt kiemelkedő a harmadikban, lehetetlen volt, hogy elnyerje a fődíjat. De nekem mégis sikerült! Ugyanis, amikor a döntőben ott álltunk a világszép barcelonai koncertteremben, azt mondtam magamban: „Itt aztán lehet végre igazán énekelni!" Valahogy sikerült az éneklésbe az összes érzésemet beleadni. Miközben világos volt előttem, hogy nem győzhetek a versenyen, azt gondoltam:

Végül miattam megváltoztatták a szabályokat, és mégis nekem adták a fődíjat! Főként azért, mert meglátták, egyértelműen felismerték bennem a muzsikust.

"Csak magáért a zenéért fogok énekelni!" Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ezt tanultam tehát meg: akkor, ha egy versenyhelyzetben sikerül a művészetet közvetíteni és belehelyezkedni a zenébe, nem gondolva önmagamra – arra, hogy hogyan értékelnek, elég szép vagyok-e, elég hangos, elég ilyen vagy olyan-e a hangom - , arra koncentrálva, ami igazán számít: a zenére, arra, hogy az miről szól, akkor az ember már eleve győz. A győzelem tehát nem klasszikus értelemben fontos. Az a lényeg, hogy meghallják az embert, és ugyanez vonatkozik aztán az ember egész zenei pályájára is. A közönség ugyanis megérzi, ha az énekes túlságosan aggódik a külsőségek vagy a részletek tökéletessége miatt. Inkább

olyasvalakit szeretnének látni, aki teljesen átadja önmagát a szerepnek,

amelyet alakít. Szerintem ez a leghasznosabb lecke.

Részben otthonról is hozta ezt a hozzáállást? Hiszen gyakorlatilag az egész családja muzsikusokból áll, a testvérei és a szülei élete is teljesen összefonódott a zenével.

Igen, ez igaz, a testvéreim zenészek, az édesanyám is énekesnő volt. A szüleink leginkább azt tanították nekünk, hogy

zenével foglalkozni egyrészt kiváltság, másrészt pedig nagyon jó szórakozás!

Egyszerűen jó dolog közösen, egy zenekarral zenélni. Azt tanultuk, hogy a zenélést komolyan kell venni, de nem karrier-szinten vagy anyagi értelemben, mert az a lényeg, hogy zeneileg legyen a legjobb az eredmény. Mert csodálatos érzés, ha a hangok összeolvadnak, színtiszta harmóniában. Ezt örökítették át ránk a szüleink. Sokat profitáltam ebből a hozzáállásból, mert ezért is van, hogy sok karmester zenészként tekint rám, nem kizárólag énekesként. De másrészt ebből származik az is, hogy a show-business „show" részével kapcsolatban világéletemben kényelmetlenül éreztem magam. Sőt,

a mai napig kényelmetlennek érzem azokat az elvárásokat, amelyeket sok ember támaszt az operaénekesekkel szemben:

a csinos ruhát, az állandó mosolyt, a kissé mesterkélt tartást. Ezeket a dolgokat nem sikerült elsajátítanom, és szerintem soha nem is fogom. De szerencsére különböző típusú énekesek vannak, és hála Istennek mindenkinek jut elegendő tér.

A budapesti Wagner-napokra éppen az év közepén kerül sor. Hogyan értékeli eddig az idei évét, és milyen tervei vannak 2016 második felére?

Nagyszerű évem volt idáig. A Wagner-napok előtt a Lear király előadásában vettem részt Párizsban. Ez egy nehéz munka volt, sokat kellett tanulni, készülni. Ezért, úgymond, ki is vettem rá egy kis szabadságot. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult: jó volt, hogy egy darabig nem kellett egyik előadásról a másikra utaznom, kicsit otthon tudtam maradni, el tudtam vinni a gyerekeimet az óvodába, több időm volt önállóan próbálni, tanulni. Sokat jógáztam, ami segített lecsendesedni, megnyugodni. A párizsi előadás aztán csodásan sikerült, részben, sőt, azt mondanám, főleg Bo Skovhusnak köszönhetően.

"Nagyszerű év az idei". Fotó: Hirling Bálint - Origo

A nürnbergi mesterdalnokok után most még lesz néhány koncertem, aztán 10 év után először nyaralni megyek! 10 éve nem fordult elő, hogy ne dolgoztam volna valamilyen nyári produkción. Boldog vagyok, hogy a férjemmel elhatároztuk: három teljes hétre elutazunk.

Azután pedig már könnyű lesz az év hátralévő része, mert kizárólag Elsa szerepét éneklem, különféle Lohengrin-produkciókban. Mindegyik fantasztikus és izgalmas lesz, de nem jelentenek semmiféle nyomást, hiszen nincs újabb tanulnivalóm: ha valamit, ezt szerepet igazán jól ismerem. Tehát

boldog év ez az idei:

nagyon élvezem, hogy A nürnbergi mesterdalnokokat adhatjuk elő, itt, Budapesten, nemrég lettem 40 éves, és remekül érzem magam!