BØRNS: A fesztiválokon sosem tudhatod, mire számíthatsz

Sziget 2016 sziget fesztivál Borns interjú Garrett Borns Børns Zenész Sziget 2016, sziget fesztivál
Sziget 2016 sziget fesztivál Borns interjú Garrett Borns Borns Zenész
Vágólapra másolva!
BØRNS, a mindössze 24 éves amerikai zenész és énekes életében sok a nem hétköznapi vonás: kisgyerekként hivatásos mágusként dolgozott, jelenleg a természet lágy ölén, egy faházban lakik: a konyhája a szabad ég alatt áll. Dalszövegei költőiek és sokszor enigmatikusak. Rajongói – akik közé Taylor Swift is tartozik – az indie pop vagy a pszichedelikus pop műfajába sorolják a stílusát. A 10 000 Emerald Pools és az Electric Love című slágerek előadója a Szigeten, a koncertje előtt nyilatkozott az Origónak.
Vágólapra másolva!
Garrett Borns BØRNS Fotó: Hirling Bálint - Origo

Nagyon gyakorlott fesztiváli fellépőnek számít, folyamatosan úton van, és koncertezik. A fesztiválközönség mégis minden alkalommal tartogathat meglepetéseket: különböző zenei ízlésű emberek gyűlnek itt össze, a rajongók mellett olyanok is meghallgatják a Børns-koncertet, akik most találkoznak először a zenéjével. Hogyan érdemes erre készülni?

Talán éppen

ez az igazi szépsége a fesztiváloknak: soha nem tudhatod igazán, mire számíthatsz.

Az ember mindig érzi, ha a közönség jól ismeri a zenét, amit játszik. De én azt tapasztaltam, hogy amikor olyan óriási közönség előtt kell játszani, mint egy fesztiválon, akkor egyfajta dominóeffektus érvényesül. Ha sikerül megnyerni néhány embert a közönségben, az lassan az egész hallgatóságra átterjed majd. Tulajdonképpen pontosan ez a kihívás minden fellépésben: lesznek emberek, akik ismernek, de olyanok is, akiket ott kell meghódítani. Így mindig igyekezni kell, ami nagyon helyes is. Ezért sem engedheti meg magának az ember, hogy valaha két egyforma koncertet adjon.
Utazni pedig egyébként is szeretek: jót tesz az ember gondolkodásának, segít másképpen látni a világot.

Az utazás közben szerzett benyomásokat a zenébe is sikerül beépíteni?

Tudat alatt mindenképpen. Valóban rengeteget utazunk: most már másfél éve zajlik a turnénk, és ugyanazt a zenét,

ugyanazokat a számokat már most teljesen másképpen játsszuk,

mint amikor elindultunk. Anélkül is, hogy tudatosan felismerném, én és a zeném is változáson megyünk keresztül.

A 24 éves zenész augusztus 14-én adott koncertet a Szigeten. Fotó: Hirling Bálint - Origo

Mi viszont a helyzet a tudatos döntésekkel vagy változtatásokkal? Nagyon fiatal, mindössze 24 éves korára már komoly sikereket ért el. Tudatosan is foglalkoztatja, hogy hogyan tovább? Van arról konkrét képe, milyen karriert, milyen művészi pályát szeretne befutni 10 vagy 20 éven belül?

Bevallom, soha nem foglalkoztatott igazán, hogy mi lesz 10 év múlva. Nem azért, mert nem szeretnék fejlődni, hanem azért, mert néha még a jelen pillanathoz is kicsit szeszélyesen állok: nem mindig tudom azt sem, hogy egy adott napon pontosan mit szeretnék csinálni. 10 év egyelőre beláthatatlan távolságnak tűnik, még gondolatban is. Persze nagyon jó, ha az embernek vannak céljai, de én inkább kisebb célokat szeretek kitűzni. Például, már egészen kicsi koromban tudtam, hogy sokat szeretnék majd utazni, de konkrétan nem tudtam elképzelni, milyen lesz ez majd.

De az például már most érdekel a jövővel kapcsolatban, hogy milyen lesz, amikor megőszülök.

Sokszor elnézem az édesanyámat, és megcsodálom, milyen gyönyörű ezüstszínű a haja.

Remélem, én is ilyen szépen őszülök majd. Majd meglátjuk (nevet).

Említette a kisgyerekkorát, és tudjuk, hogy az távolról sem volt hétköznapi: gyerekként ugyanis profi mágus volt. Hogyan lesz egy kisgyerekből valódi varázsló, „A Nagy Garrett”?

Ez kezdetektől az én saját ötletem volt. Láttam mágusokat éttermekben fellépni. Ez úgy néz ki, hogy ül a család az asztalnál, kortyolgatják a borukat, aztán egyszer csak odalép hozzájuk egy bűvész, bemutat egy trükköt, és már megy is tovább. Nekem ez mindig rettentően tetszett, nagyon izgalmasnak találtam. Azt gondoltam magamban:

Úgy gondoltam, ettől csak még jobban elképednének az emberek, még jobban le tudnám nyűgözni őket. Úgyhogy elkezdtem beletanulni a mesterségbe: könyveket olvastam erről, bűvészboltokba jártam. Ráadásul Michiganben, ahol felnőttem, rendszeresen tartanak bűvésztalálkozókat, ahová szintén eljutottam. Michiganben van ugyanis a Világ Varázsfővárosa: egy pici városka, Colon, ahol évente egyszer összegyűlnek a bűvészek és mágusok a világ minden tájáról.

Mágusként dolgozni üzletnek sem volt utolsó: édesapám nagyon jó üzletember, ő tanított meg nekem

mindent, amit tudni kell a brandépítésről, a reklámról,

arról, hogyan népszerűsítse magát az ember.

A mostani sikereiben is szerepe van ennek – akár a hatékony önmarketingnek, akár a bűvészek világát jellemző sejtelmességnek?

Valamilyen módon feltétlenül. Így tanultam meg, hogyan legyek egy önálló entitás. Fontos az is, hogy az alkotónak mindig meglegyen a kellő kontrollja afelett, amit csinál – kreatív értelemben is. Számomra ennek mindig komoly jelentősége volt. Ahhoz, amilyen ma vagyok, nagyban hozzájárult, hogy már

fiatalon megtanultam, mit jelent előadónak lenni, és minden értelemben felelősnek lenni önmagamért.

BØRNS Dopamine című albuma 2015-ben jelent meg. Fotó: Hirling Bálint - Origo

Imázsának fontos része a művésznevében szereplő, rejtélyes, áthúzott ø betű is. Több magyarázat terjed arról, mit is jelent ez pontosan. Nem fejezhetjük be az interjút anélkül, hogy ne halljuk az ön szájából a hivatalos választ.

Azáltal, hogy áthúztam az o-t, kicsit mintha egy alteregót kreáltam volna magamnak, a saját nevemből. Hiszen az eredeti nevem Garrett Borns, így nőttem fel. Talán 22 éves lehettem, amikor Kaliforniába költöztem, és azt szerettem volna, hogy a nevem kifejezze azt, amilyen zenészként vagyok, de ezzel együtt egyfajta újjászületést is. De

ezzel a vonással bizonyos értelemben, szimbolikusan le is választottam magamról ezt a nevet.

Később tudtam meg, hogy az így létrejött szó dánul gyerekeket jelent. Ez így még tökéletesebb, mert sokszor úgy érzem, hogy én és a zenészeim egy csapat színpadon rohangáló kisgyerek vagyunk. Tehát először azért döntöttem az ø mellett, mert tetszett, ahogy kinézett, de később nagyon összetett jelentése lett ennek a szimbólumnak.