Szombaton kezdődik az egyhetes Ars Sacra Fesztivál

Nagyboldogasszony-templom, Mátyás-templom, Budapest
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Szombaton tartják a Nyitott Templomok Napját, ami idén az egyhetes Ars Sacra Fesztivál nyitónapja is egyben. A fesztivál keretében több mint hatszáz ingyenes zenei, irodalmi, művészeti program lesz országszerte és a határon túl is.
Vágólapra másolva!

Az Ars Sacra Fesztivál keretében szombaton tartják a Nyitott templomok napját is, amikor a történelmi egyházak templomai megnyitják kapuikat. és bemutatják építészeti, művészeti kincseiket. Emellett rengeteg program segítségével ismertetik meg a betérőket a zsidó-keresztény kultúrával és az egyházi közösségekkel.

Több mint száz templomban tartanak ingyenes templombejárást,

tárlatvezetést, koncerteket, kiállításokat és előadásokat. Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-nek azt mondta, a budapesti Szent István-bazilikában este a Szent Efrém Férfikar közreműködésével tartanak szentségimádást.

Az Esztergomi bazilikában is lesznek programok Forrás: Bakó Gábor/Interspect

Az esztergomi bazilika altemplomában és a látogatók előtt

elzárt terekben is lesz ingyenes tárlatvezetés,

a gyermerkeknek pedig Csiga-biga-bazilika címmel szerveztek múzeumpedagógiai foglalkozást, amelyen játszva ismerhetik meg a főszékesegyházat.

Budapesten összesen harminc templom várja különböző programokkal a látogatókat, de számos vidéki és két határon túli templom is megnyitja kapuit.

Az Ars Sacra Fesztivál szombaton kezdődik és jövő vasárnapig tart, és

legalább 600 ingyenes zenei, irodalmi, művészeti programmal várják az érdeklődőket

országszerte és a határon túl is. A több száz fővárosi program mellett számos vidéki városban is lesznek kiállítások, koncertek és előadások. Az idei lesz a tizedik fesztivál, és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nyitja meg szombat délután Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész Forrás: Origo

Az Ars Sacra kiemelt programjai között szerepel Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész szombat esti szabadtéri koncertje a Budai Várban. Az ingyenes koncerten Bogányi Gergely a nevét viselő különleges zongorán Liszt- és Bartók-műveket játszik majd. A téren 500-an tudnak majd leülni érkezési sorrendben.

Rossz idő esetén a koncertet a Mátyás-templomban tartják.

Kiemelt program lesz még a fesztiválon a szintén Kossuth-díjas Snétberger Ferenc vígszínházbeli koncertje a fesztivál zárónapján, vasárnap.

A 60. évforduló alkalmából szeptember 19-én este a Várkert Bazárban In memoriam 56 címmel rendeznek koncertet a forradalom emlékére.