Nem csak fura zenészek játszanak fura hangszereken

2016.10.13. 13:18

Nagy sikernek számított, amikor 2015-ben, első kelet-európai helyszínként Budapest rendezhette meg a World Music Expót, a világzene legfontosabb szakmai eseményét. A rendezvényt a Hangvetőnek sikerült elhoznia Magyarországra, a Müpa közreműködésével. Idén már saját fesztiválba vágtak bele, ez a Budapest Ritmo, amely ma egy nyitókoncerttel indul, péntektől pedig három napon keresztül 25 ország fellépőit láthatja a közönség. A Hangvető képviseletében Weyer Balázzsal a világzene helyzetéről, illetve arról beszélgettünk, hogy milyen terveik vannak a fesztivállal.

A Budapest Ritmo sajtótájékoztatóján azt mondták, hogy most jött el az ideje egy világzenei fesztivál megszervezésének Budapesten. Mióta tervezték, és miért most vágtak bele a megvalósításba?

A Hangvetővel nagyon régen szerettünk volna csinálni egy világzenei fesztivált, a Müpával együtt pedig azóta dolgozunk rajta, mióta közösen belevágtunk a WOMEX-projektbe. A Ritmót tehát nem a WOMEX miatt kezdtük el tervezni, de ez volt az, ami megadta a kellő bátorságot arra, hogy bele merjünk vágni. Akkor kiderült, hogy milyen jól együtt tudunk dolgozni a Müpa csapatával, és az is, hogy szemben azzal, amit sokan gondolnak, az épület jól tud működni, mint fesztiválhelyszín. De sokan ezt pont fordítva szokták csinálni: van egy nagy fesztiváljuk és az addig nő, hogy a végén már meg merik hívni a WOMEX-et. Mi meg előbb meghívtuk a WOMEX-et, és ebből gyűjtöttünk annyi erőt meg ismertséget, hogy el tudjuk indítani a saját fesztiválunkat.

Azt hogy sikerült elérni, hogy Budapest otthont adhasson a WOMEX-nek?

Ez egy pályázat, olyan, mint amikor nagy sportrendezvényre pályáznak a városok. Mikor mi pályáztunk, 22 város pályázott. Annak, hogy mi nyertünk, sok oka van, az egyik az, hogy ebben a szakmában nagyon szeretik Budapestet, az itteni zenei életnek nagyon jó híre van. Másrészt nekünk van előéletünk a szakmában, egyszer már csináltunk egy nagy projektet a WOMEX-szel közösen, a 2011-es rendezvény megnyitóját, amelyre mindig külön kell pályázni. A koppenhágai WOMEX előtt így volt egy magyar népzenei megnyitó, ami nagyon sikeres volt, és referenciaként segített abban, hogy megnyerjük a rendezést. Másrészt a személyes bizalom is fontos volt, ismernek minket a szakmában, és a Müpa is sokat nyomott a latban, mint helyszín. Annyiból volt talán nehéz, hogy korábban általában állami vagy önkormányzati intézmények pályáztak a rendezésre, mi meg magáncég vagyunk. 2014-ben volt először magáncég a rendező, utána jöttünk mi, és így visszatekintve mindenki azt mondja, hogy sokkal jobban működött, mint mikor állami intézmények szervezték. A tavalyi, budapesti WOMEX az egybehangzó vélemények szerint a legjobb és legsikeresebb volt eddig. Éppen ezért a Ritmóba könnyebb is volt belevágni, mert nagyon szívesen jönnek az előadók és a szakemberek is.

Weyer Balázs volt az Origo főszerkesztője is, most pedig többek között a Bartók Rádió nép- és világzenei műsorainak szerkesztője és a World Music Charts Europe zsűrijének tagjaFotó: Adrián Zoltán - Origo

Mit gondol, a közönség részéről is van igény arra, hogy minden évben legyen egy világzenei fesztivál Budapesten? Mekkora a célközönsége ma Magyarországon a világzenének?

Az, hogy van-e igény rá, majd most kiderül. Tavaly nagy tolongás volt a jegyekért, ebből a szempontból bizakodóak vagyunk. Arról meg, hogy hány embert mozgathat meg potenciálisan egy ilyen fesztivál, azt gondolom, hogy sokkal többet, mint ahányan tudják magukról. Ugyanis a világzenének kicsit el lett itthon rontva a brandje. Sokféléket gondolnak vagy gondoltak róla, de leginkább azt, hogy bús tekintetű, távoli országból érkező zenészek furcsa hangszereken játszanak. De egyáltalán nem erről van szó

És ezzel szemben mi a valóság? Hogy írná le azoknak, akik nincsenek benne a világzenében?

A világzene nem egy műfaj, hanem egy megközelítés, gyűjtőfogalom, ami alá befér csomó műfaj. Ezt a Ritmo anyagában próbáljuk is megmutatni. Lesz teljesen autentikus, minden modernizációtól mentesen előadott népzene, de lesz elektronikus zene is, illetve ezeknek a keveréke, és a kettő között mindenféle más műfaj. Ezeket az köti össze – függetlenül attól, hogy milyen eszközökkel adják elő –, hogy nagyon mélyen gyökereznek a saját kultúrájukban. A világzenének az egyik sajátossága az összes többi műfajhoz képest az, hogy itt nem globális zenei sablonok működnek. A világ különböző pontjain egy jazz-zenekar hasonlóan szól, többé-kevésbé ugyanazokat a sztenderdeket követik. Ugyanez igaz a metálra, a technóra vagy akár a klasszikus zenére. A világzene a kevés kivétel egyike: nincsenek sémák, mert pont a különbözőség az érték. Azért van az, hogy sokszínűbb egy világzenei fesztivál, és nem annyira kiszámítható, hogy mit kap az ember. Lesz, amikor ülni kell és elmélyülni, és lesz, amire őrjöngve kell ugrálni.

Ebben a szakmában nem tud úgy összegyűlni ötnél több ember, hogy ne kezdődjön vita arról, hogy mi a világzene. Mindenki utálja ezt a kifejezést. A zenészek se szeretik, a producerek se, az ügynökök se. Igazából senki nem szereti, de jól működik. Részben szerintem ezért is van a sok félreértés a közönségben, hogy senki nem vállalja fel szívesen, hogy ő egy világzenei előadó. De szerintem túl kéne ezen lendülni, hogy mindig újratárgyaljuk, hogy mi fér bele a világzenébe. Az a lényege ugyanis a világzenének, hogy ez egy nagyon nyitott fogalom. Az egyetlen feltétel az, hogy valamilyen módon jöjjön át rajta a helyi kultúra, legyen átszűrve a helyi identitáson.

Akkor azoknak is ajánlható, akik egyébként nem hallgatnak ilyen zenét?

Szerintem sok embernek tévképzetei vannak a világzenével kapcsolatban, ezt igyekeztünk is tavaly WOMEX-szel megváltoztatni. Hogy mennyire sikerült, nem tudom. Általában azt szokták mondani az európai piacok felmérései alapján, hogy a világzene közönsége nagyjából akkora, mint a klasszikus zenéé vagy a jazzé, ami azt jelenti, hogy 6-7 százalékos részesedése van az összes zenefogyasztásból. Kisebb, de sokkal lojálisabb közönsége van, mint mondjuk a popzenének, és nincsenek benne gyorsan változó trendek. Nem az van, hogy valaki sztár két évig, utána pedig senki nem emlékszik rá. Nagyjából azt szokták mondani, hogy az emberek húszas éveiben jellemző a gyors, trendkövető zenefogyasztás, az átlagos világzene-fogyasztó pedig 35 éves kora körül kezd ilyen zenét hallgatni, viszont onnantól nem hagyja el.

Ön mikor köteleződött el a világzene mellett?

Nálam sokkal korábban kezdődött, 21 éves korom körül. Emlékszem, hogy egy társaságban magnókazettáról szólt bossa nova. Valahogy úgy éreztem, hogy én ezt mindig ismertem, közben meg teljesen új. Megpróbáltam kideríteni, hogy ez micsoda – akkor ugye még nem volt Shazam vagy Soundcloud. Sikerült is, nem sokkal később pedig Amerikában voltam ösztöndíjjal, és Washingtonban, ahol laktam, a közelben volt egy lemezbolt. Akkoriban itthon még nem nagyon lehetett ilyen lemezeket kapni, az egész világzene fogalmat 1988-ban alkották meg, ez meg '92-ben volt. Egy csomó másféle zene is érdekel, de a világzenében mélyedtem el a legjobban, és végeztem is egy ilyen szakot, etnomuzikológiát Angliában.

Weyer Balázs és Káel Csaba, a Müpa igazgatója a Budapest Ritmo sajtótájékoztatóján szeptember végénFotó: Hirling Bálint - Origo

A Ritmót szeretnék a térség meghatározó világzenei eseményévé tenni. Ez mennyire reális cél?

Teljesen reális, annyira, hogy igazából ezt várta is tőlünk mindenki. A WOMEX-szel megnyitottunk egy hatalmas területet a világzene nagy nemzetközi családja előtt, hiszen sosem rendezték még meg Kelet-Európában előtte. Az elmúlt években nagyon komoly kapcsolati hálót építettünk Kelet-Európában, hogy amikor Budapesten lesz a WOMEX, legyen egy nagyon hangsúlyos kelet-európai jelenlét. Az itteni kapcsolati háló vezetőjének ezért minket tekintenek, Budapestet pedig a térség központjának. Ezért is lesz a programokban és a konferencián egy nagyon jelentős kelet-európai hangsúly.

Mikor lesz elégedett a fesztivállal?

Egyrészt nyilván fontos a látogatószám, de talán ennél is fontosabb, hogy akik eljönnek, jól érezzék magukat és úgy menjenek el, hogy ez valami különleges élmény volt, mint tavaly a WOMEX-en. Akkor azt tűztük ki célul, hogy úgy menjenek haza az emberek, hogy ez volt az eddigi legjobb WOMEX. És ez sikerült is. Nyilván idén másféle lesz a közönség, mert tavaly a helyi közönségből nem fértek be annyian, mint ahányan szerettek volna jönni, mert sok volt a külföldi vendég. Ezért is szerettünk volna egy olyan fesztivált, ahol sokkal több hely marad az ittenieknek. Tehát az egyik legfontosabb az, hogy ne csak úgy távozzanak, hogy jó volt, és elfelejtsék egy hónap múlva, hanem kimondottan azt akarjuk, hogy maradandó élmény legyen. Nemzetközi és szakmai szempontból pedig az a fontos, hogy kezdjen el működni ez a regionális központ-szerep, és a nem kelet-európai producerek magyar és kelet-európai zenészeket fedezhessenek fel.

Mik voltak a fő szempontok a fellépők kiválasztásánál?

Lesz egy pár nagyon ismert név, és lesz egy csomó olyan fellépő, akit nem feltétlenül ismernek annyira, viszont még szakmailag is különlegességnek számítanak – vagy azért, mert ritkán járnak Európába vagy nemzetközileg nem fedezték még fel őket. Az is fontos volt, hogy legyenek ősbemutatók. A közönség szempontjából pedig az is kellett, hogy legyen a fesztiválnak egy belső logikája. Nekünk – azon kívül, hogy legyenek nagyon jók a fellépők – a mostani Ritmón az volt az egyik legfontosabb, hogy valószerűtlen találkozásokat állítsunk színpadra. Vagy olyanok kapcsolatokat, amelyek már léteznek, vagy mi segítsünk ilyeneket megteremteni. Ezért van az, hogy idén sok a különböző országokból összerakott produkció: zimbabwei-svéd, szenegáli-norvég, magyar-egyiptomi, számi-roma... Rengeteg ilyen zenekar van amúgy is a világzenében, de egy csomó egyáltalán nem működik közülük, erőltetett. Mi természetesen olyanokat hívtunk, ahol ez jól működik.

Ezek alapján milyen fellépőket ajánlana mindenképpen, mondjuk akkor, ha három produkciót kell kiemelni?

Én nyilván mindegyik szeretem, de akkor mondjuk ajánlok mind a három napról egyet. Péntekről nekem a Tuuletar a kedvencem, ami egy finn zenekar. Most júniusban voltak itt a másik fesztiválunkon, és elképesztően jól sikerült a koncertjük. Ők játszottak először azon a napon, de az utolsó fellépő után még egyszer megismételték a koncertet, mert úgy éreztük, hogy muszáj, hogy akik később jöttek, azok is lássák őket. És, akik egyszer látták őket, azok is ott maradtak, mert annyira megdöbbentő volt. Négy finn lányról van szó, akik csak a cappella énekelnek, de elképesztően sokféle a zenéjük úgy, hogy csak a hangjukat használják. Néha olyan, mintha egy székesegyházban lennénk, néha olyan, mintha egy technopartiban, néha meg, akár egy szénaboglya tetején. A Kondi Band is pénteken van, de muszáj ajánlanom őket. Ez a produkció azért érdekes, mert egy elég idős, vak afrikai bácsi egy huszonéves amerikai dj-vel játszik duóban. Még nem nagyon voltak együtt színpadon, Budapest után pedig mennek a WOMEX-re.

Weyer Balázs egyik kedvence a finn TuuletarForrás: Budapest Ritmo

Szombatról szerintem az egyik legérdekesebben a Varden Hovanissian – Emre Gültekin duó. Egyrészt nagyon szépen játszanak, Hovanissian az örmény dudukon, amely egy népi fúvós hangszer, Gültekin pedig egy török hosszúnyakú lanton. Az örmény népirtás századik évfordulójára csináltak egy lemezt, ami elég bevállalós dolog egy örmény-török duótól, hiszen Törökországban ez az egyik legérzékenyebb politikai kérdés.

Vasárnapról pedig Noura Mint Seymali a kedvencem, aki mauritániai. Négyen vannak a zenekarban, ő énekel és ardinozik. Ez egy olyan hangszer, amin csak nők játszanak, a férje pedig tidintezik, amin pedig csak férfiak. De Noura a frontember, ami elég ritka egy afrikai produkció esetében. Őket láttam olyan koncerten is, ahol nagy koncentrálásra bírták a közönséget, meg olyanon is, ahol úgy tomboltak, mint egy kemény rockkoncerten. Ez azért van, mert ahol ültek az emberek, ahhoz igazították a hangulatot, ahol álltak, ott meg ahhoz. Itt állni fog a közönség, így azt hiszem, inkább a rockkoncertes énjüket fogják hozni. Noura egyébként nagy sztárnak számít, két hete jelent meg az új lemeze, de már most az első a legnagyobb világzenei ranglistán.

Beszéljünk egy kicsit a szervezőről, a Hangvetőről is. A létrehozását kényszer szülte, mert megszűnt a világzenére szakosodott terjesztőcég. De a lemezipar más műfajokban is gondokkal küzd, hogy tudták mégis sikeressé tenni a céget?

Nem a lemezkiadással- és terjesztéssel. Ez ugyan egy lemezkereskedő cég volt először, de nagyon megváltozott a profilja az elmúlt években. Most már sokkal inkább fesztiválokkal, rendezvényszervezéssel, rádióműsorok készítésével foglalkozunk. Illetve a magyar lemezek külföldi terjesztésével és a külföldi kiadók magyarországi terjesztésével. De a lemezek kiadása és terjesztése nem a központi tevékenységünk már. Most úgy szoktuk mondani, hogy világzenei produkciós cég a Hangvető.

Említette a külföldi terjesztést. Milyen a magyar „világzene" helyzete külföldön? Mennyire népszerű?

Abszolút. Ez rengeteget változott az elmúlt öt évben, mert elkezdtünk intenzíven foglalkozni azzal, hogy a magyar szcéna nemzetközi pozícionálása javuljon. Akkor éppen nagyon nem volt jó. A fejlődésnek a koppenhágai WOMEX-megnyitó is nagy lökést adott, meg a magyar zsűritagok megjelenése a WOMEX-ben, a kisebb fesztiválokon és a világzenei slágerlistánál. Ez nem azért fontos, mert mindenki a saját országára szavaz, hanem a zsűritagokon keresztül áramlik az információ. Így viszonylag szerény eszközökkel is sokat lehetett változtatni a magyar zene megítélésen. A budapesti WOMEX ennek volt a csúcspontja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK