A metrózás is lehet a fesztivál része

A Nyitott Műhelyek Délutánjának tavaly is nagy sikere volt.
Vágólapra másolva!
100-nál is több program, klasszikus és kortárs képzőművészeti események, izgalmas projektek, közösségépítés és valódi párbeszéd az alkotókkal: néhány címszóban összefoglalva ez az április 18-án kezdődő, második Budapest Art Week programja. Aki karszalagot vált, rendhagyó galériatúrákon és kreatív, közösségi programokon keresztül ismerheti meg a képzőművészeti szcénát – sőt, a 4-es metrót is egészen más szemmel láthatja.
Vágólapra másolva!

A Budapest Art Week szervezőiben már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az ötlet a Nyitott Műtermek Délutánja nevű programjuk kapcsán, hogy egy fesztivál keretében fogják össze és mutassák be a kortárs galériák programjait. Az, hogy az elgondolásból idővel valóság lehetett, nagy mértékben köszönhető annak, hogy Bán Teodóra és a Budapesti Tavaszi Fesztivál a kezdeményezés mellé álltak. Így aztán

2016 áprilisában már megrendezhették az első Budapest Art Weeket (BAW),

idén pedig még nagyobb intenzitással és lelkesedéssel készülnek az eseménysorozatra a résztvevő intézmények.

2016-ban 5000 látogató vett részt a programokon, idén legalább 10 ezerre számítanak. Forrás: Oliver Sin 1Foto.Hu / Sin Olivér

A BAW a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyetlen hivatalos képzőművészeti rendezvénysorozata, és

az egész országban egyedülállónak számít,

hiszen klasszikus és kortárs eseményeket is összefog.

Bérczi Linda, a Budapest Art Week vezetője elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Ludwig Múzeum mellett a Kiscelli Múzeum, az Óbudai Múzeum, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vagy a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum is csatlakozott a résztvevőkhöz, de a listán megtalálható a Várfok Galéria, az Olasz Kultúrintézet vagy az Iparművészeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum is.

A kedd reggeltől vasárnap estig tartó rendezvénysorozat különlegessége, hogy a kínálatban szereplő összes helyszín kiállításai

látogathatóak egyetlen 4000 forintos karszalaggal, miközben az ezekbe az intézményekbe szóló belépők összértéke bőven 100 ezer forint felett volna.

A BAW rendezvénysorozatához csatlakozó múzeumok ezen felül valamilyen különleges programmal is készülnek a látogatóknak.

A Nyitott Műtermek Délutánjának tavaly is nagy sikere volt. Forrás: 1Foto.Hu / Sin Olivér

Bérczi Linda azt is kiemelte, hogy a Budapest Art Week egyik alapvető törekvése, hogy rengeteg közösségi jellegű programot szervezzenek. Céljuk, hogy a karszalagot váltók valóban azt érezzék:

most lehet kapcsolódni az alkotókhoz, kérdezni a művészektől, tapasztalatokat szerezni, sőt: ki is próbálni az alkotást.

Idén ebből a megfontolásból több kifejezetten felnőtteknek szóló múzeumpedagógiai programot kínálnak, és összesen körülbelül 50-60 művésszel teremtik meg a személyes találkozás és beszélgetés lehetőségét saját műtermeikben. A Magyar Nemzeti Galéria Baselitz. Újrajátszott múlt című kiállításának apropóján például Baselitz munkáiból merítkezve, különböző technikák és anyagok felhasználásával készítheti el ki-ki a saját Baselitz-verzióját, a Kiscelli Múzeumban Nádler István maga tart tárlatvezetést kiállításán, amelyet Haydn: Krisztus hét utolsó szava a keresztfán című műve ihletett, és Szemző Tibor is személyesen mutatja be a Kassák Múzeumban az installációját.

A képzőművészeti programokba pedig bevonják a társművészeteket is: az érdeklődők láthatnak kortárs táncot, illetve Közös utak címmel olyan beszélgetéssorozat is indul, ahol irodalmárok és képzőművészek vitatják meg, hogy hogyan hatnak egymásra az alkotásaik.

A Budapest Art Week programjain részt venni közösségi élmény is egyben. Forrás: Kovacs Tamas

Molnár Tímea, a fesztivál kommunikációs igazgatója hozzáfűzte: a BAW másik fontos célkitűzése az, hogy lendületet adjon és egyfajta

iránytűként szolgáljon azoknak is, akik nem követik napi szinten a képzőművészeti élet történéseit.

Ők is testközelből ismerhetik meg ezt a világot, ha a Nyitott Műtermek Délutánjának keretében ellátogatnak egy alkotóhoz, vagy csatlakoznak azokhoz a 20-25 fős galériatúrákhoz, ahol művészettörténészek és esztéták vezetésével néhány óra alatt több, egymástól sétatávolságra lévő galériát is bejárhatnak.

Idén újdonságként

még az M4-es metró vonalán is szerveznek építészeti-művészettörténeti túrát,

hiszen az egyes állomásokon ismert képzőművészek alkotásai találhatóak: például a II. János Pál pápa téren Jovánovics György térplasztikája látható, a Gellért téri megállót pedig Komoróczky Tamás ötlete alapján dekorálták. De a tervek közt szerepel

köztéri szoborséta, kerékpáros túra és óbudai helytörténeti séta is.

Az ArtHeart sétatúrák pedig onnan kapták a nevüket, hogy – amint Molnár Tímea fogalmazott – a szervezőknek

Így a Budapest Art Week minden napján szeretettel várják azokat, akik művészeti élményekre szintén nyitott társaságot keresnek, és szívesen látogatnának el velük mint túravezetőkkel az általuk felkeresett múzeumba, galériába.

A teljesség igénye nélkül kiragadva néhány lehetőséget a választékból, a Godot Galériában Bukta Imre, a Virág Judit Galériában Radák Eszter, az A.P.A. Galériában Verebics Ágnes, a Várfok Galériában pedig Szirtes János állít ki a Budapest Art Week ideje alatt, az Iparművészeti Múzeumban tart még majd a Breuer Marcell-kiállítás, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum pedig Gasztro Hemző címmel mutat be válogatást Hemző Károly gasztrofotóiból.

További információkat a fesztiválról a www.bpartweek.hu oldalon olvashat.