Plácido Domingo: Lehet, hogy egy nap robottá válunk

2016.02.06. 09:25

A teljesen világos nézőtéren körülbelül hetvenen ülünk: zenekari próba kezdődik 19 órakor. Úgy hirdették meg, Plácido Domingo, a sztártenor csak jelzésszinten énekli el a budapesti Shakespeare-estély áriáit. Teljesen bevett nemzetközi gyakorlat, érthető módon tartogatja a hangját. Egy élő legendától a markírozás is világélmény, benne lesz majd minden.

Öt perccel hét után Domingo olyan szerényen suhan be a Magyar Állami Operaház színpadára, mintha a szomszédból kopogna át. Mokkaszínű nadrágot, fahéjtónusú mellényt, karobárnyalatú zakót visel, csokoládébarna cipője azonban rögtön elárulja a prémiumminőséget. (Valójában persze minden darab az, csak hát ezen a nívón már kinek van szüksége hivalkodásra.)

A teret egy pillanat alatt betölti a hangFotó: M.Schmidt János – Origo

Arca jóindulatú és magabiztos, megnyugtatóan ezüstös ősz szakálla és még mindig dús haja a Mikulást idézi. Okos tekintetében nincs nyoma idegességnek, ahogy unalomnak sem – a feladatot komolyan veszi, de nem csinál belőle ügyet. Mindenkit megkérnek, véletlenül se videózzon.

A készülődő sürgés-forgás egy pillanat alatt a kulisszába vonul, mindenki hátra- és visszahúzódik, a karmesteri pálca felemelkedik – hát akkor kezdjük.

A zenei élmény teljesFotó: M.Schmidt János – Origo

Atyaég. A teret egy pillanat alatt betölti a hang, amelyet felvételről jól ismerünk, amióta világ a világ – Domingo 75 éves, és nagyon régóta énekel. A nézőtér random recseg, időnként valaki köhécsel, más óvatosan átül, ennyi az élőkoncert-faktor. De azért akárhová nézek, magáról megfeledkezett arcot látok, moccanni sem tudó figyelmet. A zenei élmény teljes. Azon gondolkozom, mikor lehetett ideje beénekelni, ha egyszer egyenesen Bécsből jön. Mert ha, ami a legvalószínűbb, semmikor, úgy ez egyenesen hideglelős. Ez itt a százas kör közepe hátulról és bal kézzel és csukott szemmel.

Már a bemelegítés is aranyat érFotó: M.Schmidt János – Origo

Zsebre dugott kézzel, minimális mozgással kelti életre a Verdi-áriákat. Olykor lép egyet, olykor mégis tesz egy mozdulatot, gyakorol, tesztel. Még nem komoly, még csak készül, igazán nem tehet róla, hogy ez olyan bemelegítés, amely már érmet érne az olimpián. Mi pedig leselkedünk döbbenten, akusztikus paparazzók. Fokozatosan felviláglik, azért mindez nekünk szól, valószínűleg mindenki megszólítva érzi magát.

Az ember hallgatja, és megköszöni, hogy él

Markírozás? Komolyan? A hang olyan kiegyenlített, olyan homogén, olyan plasztikus, mintha zsíros, dús tejszíntóba dobna minket. Ez itt az énekes intelligencia csúcsélménye. Nem ésszel félti a hangot, érzésre kezeli. Megteheti, nem tud mellényúlni. Helyenként a középlágét kíméli kicsit, máskor még a magasság is koncertszerű.

Ha a Mikulás tizedennyire tudna énekelni, az egész világon sírva karácsonyoznának a gyerekek, Rudolf átváltana a magyalbizniszre, a krampuszok meg havonta írnának egy évadot a South Parkba, mert a főnök bizony többet fel nem venné azt a puttonyt. Nem is érne rá a Scala és a Covent Garden között ilyesmire.

Ő azonban a slágert is domingósítjaFotó: M.Schmidt János – Origo

A tartott hangok makulátlansága szinte fejbe vág. Nem lóg ki pillanat, nincs döccenés, nincs elejtett és újra felvett szál. Ez a briliáns technika nem képes elkopni. Lehet, hogy éveit tekintve Domingo bőven nagypapa korban van, de amit hallunk, azonnal a szívig ér. Nem is keresek új jelzőt erre a hangi mámorra, gyönyörű, úgy, ahogy van. Az ember hallgatja, és megköszöni, hogy él.

És amikor végezetül odalehel egy bónuszpuszit a könnyű műfajnak – Bésame, bésame mucho! –, már látom, belül táncol is. Ha az egészet nyakon öntené sziruppal, és elbúgná behízelgőn, azt is bevennénk tőle. Ő azonban a slágert is domingósítja. Tele van zenével. Pille mozdulattal vállon fogja Verdit, és így szól hozzá: „Giuseppe, öregem, ezt meg kell nézned. Ilyeneket talált ki a világ alig negyven évvel utánad. De ebben benne van ám minden, amit tőled tanultunk!”

Beragyogja őket Domingo aurájaFotó: M.Schmidt János – Origo

A csúcshangnál elszabadul a gyémántzápor, szeretnék felrohanni a színpadra és megtenni mindent, amit még ma sem bír el a nyomdafesték. Valószínűleg nem férnék oda hozzá, időközben behívta a színpad szélén ámultan álldogáló kórust és táncosokat, akiknek nem kell kétszer mondani, refrént zümmögnek, pörögnek, libegnek, beragyogja őket Domingo aurája. Ó, a mázlisták.

A szűk körű sajtóeseményre nyolc kérdéssel készültem, végül egyre is csak harmadik nekifutásra kerülhetett sor – sokan voltunk, és mind mohók. Így hát azt az egyet rövidítés nélkül ideírom. Azt kérdeztem, mivel a világ többet változott a pályája kezdete óta, mint korábban akár évszázadok alatt, mit gondol, mit kellene másképp csinálni az operában, hogy elérje a 21. század emberét?

Garantálom önnek: az opera örökké fog élni

„Ma valóban nagyon nehéz elnyerni az emberek tetszését – feleli. – Annyiféle más látványossághoz szoktak, rengeteg a film, léteznek musicalek, az operának rém erős versenyhelyzetben kell helytállnia. Pedig hihetetlenül nehéz összerakni egy jó előadást, úgy megtalálni a szereposztást, hogy a közönség valóban szeresse. Viszont négyszáz éve létezik ez a műfaj, és még él. Minden áldott nap megküzdünk a nagyobb közönségért. Néha úgy érzem, túl sok az előadás, túl sok, és nem elég jó. Sokkal magasabb a közönség elvárása, hiszen elég csodát látott már. És többet akar.

Az opera örökké élni fogFotó: M.Schmidt János – Origo

Olyan énekeseket követel, akiknek hinni lehet, akik tudnak játszani, akik a szívüket teszik ki a színpadon. Ha nem elég minőségi a produkció, az árt az operának, és nem minden művész adja oda magát teljesen. A közönség akkor tér vissza újra meg újra, ha megérinti az előadás.

De én hiszek a folytonosságban, hiszek az opera jelentőségében. Lehet, hogy egy nap robottá válunk, ezt nem tudom. De amíg hús-vér emberek vagyunk, addig romantikusok és érzelmesek maradunk. És nagyon szeretjük a zseniket, Shakespeare-t, Mozartot, Verdit, Wagnert, vagy akár Bartókot és Kodályt. Úgyhogy garantálom önnek: az opera örökké fog élni.”

Mi tagadás, ez tűpontos, tényleg szeretjük a zseniket. Nem számít, hogy csak húsz percig láthatjuk őket élőben. Még csak égi tünemény sem kíséri jöttüket, elég, ha talpig barnában megjelennek a következő pillanatban. Mintha csak a szomszédból kopognának át.

***

Február 6-án este az Opera Shakespeare-estélyének sztárvendége Plácido Domingo.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK