Dehogy mérgezte meg, együtt komponáltak

mozart
Vágólapra másolva!
Újabb bizonyíték cáfolja a Mozart halálával kapcsolatos legmakacsabb tévhitet. Nem sokkal a zeneszerző születésének 260. évfordulója után bukkantak rá egy műre, amit Mozart és Salieri együtt komponált.
Vágólapra másolva!

Az elveszettnek hitt kottát egy cseh múzeumban találták meg.

- mondta Sarka Dockalova, az intézmény szóvivője.

Senki nem mérgezte meg Mozartot Forrás: wikipédia

A két zeneszerző közös művéhez Lorenzo Da Ponte írta a szöveget és hamarosan fel is csendül. Kedden ugyanis bemutatják Prágában egy sajtótájékoztató keretében.

Tetszetős, de hamis

A mű különösen érdekes a Mozart halához fűződő legenda fényében, miszerint a féltékeny Salieri mérgezte volna meg arzénnal tehetségesebb kollégáját. Puskin, illetve Peter Shaffer darabja nyomán Milos Forman híres filmje épül erre a krimiverzióra, ami dramaturgiailag tetszetős, ám teljesen hamis.

F. Murray Abraham mint Salieri Milos Forman Amadeus című filmjében Forrás: AFP/Photo12

A családi levelezésből kiderül, hogy csak Mozart apja, Leopold tekintette fenyegetésnek Salierit fia karrierje szempontjából. Egyetlen kivételtől eltekintve Mozart csak pozitív dolgokat írt Salieriről. Mozart apja egyébként mindenkiről rossz véleménnyel volt, akikről azt gondolta, hogy fia útjába állhat. Mozart felesége, Constanze a férje halálának évében született fiát éppen Salierihez küldte tanulni.

Melyik anya neveltetné a gyerekét férje állítólagos gyilkosával?

Hangjegyekkel mesél

A most előkerült mű csak egy újabb bizonyíték arra, hogy Salieri és Mozart nem voltak halálos ellenségek. Az igazán nagyszerű, hogy ez a bizonyíték hangjegyeken keresztül mesél a két zeneszerző kapcsolatáról.

A Mozarttal kapcsolatos tévhitekről itt írtunk részletesen 260. születési évfordulója alkalmából.