A Gyűrűk Ura lenyomta a Csillagok háborúját

Gollam, Gyűrűk ura
The lord of the rings: the return of the king Year : 2003 USA Director : Peter Jackson Andy Serkis
Vágólapra másolva!
Beethovennek először sikerült leköröznie Mozartot a brit Classic FM rádió ranglistáján: az osztrák zeneszerző 16, a német komponista 19 szerzeménnyel szerepel a 300 szerzeményt felvonultató, Hírességek Csarnoka elnevezésű listán, amivel Beethoven megszerezte a legnépszerűbb klasszikus zeneszerző címét.
Vágólapra másolva!

Idén több mint 170 ezer szavazat alapján rajzolódott ki a rangsor, amelynek csúcsán immár harmadik egymást követő éve Vaughan Williams The Lark Ascending című szerzeménye áll. A Hírességek Csarnoka 21 éves "fennállása" óta a mű hetedszerre kerül a dobogó legfelső fokára - írják a Classic FM honlapján.

Beethoven először előzte be Mozartot Forrás: Wikimedia Commons

Beethoven és Mozart korábban már háromszor is szerepelt együtt a ranglista legtetején, ez azonban az első alkalom, hogy a német zeneszerzőnek több műve van (19) a listán, mint Mozartnak, ráadásul ebből három a tízes élmezőnyig jutott. Beethoven ezzel megszerezte a legnépszerűbb komponista címét.

A Gyűrűk Ura verhetetlen

Az új belépők közül Koshiro Yuzo és Iuchi Ryuji egy videójátékhoz írt közös szerzeménye startolt a legmagasabb pozícióban. A listára 11 olyan mű került fel, amelyet videójátékokhoz írtak, vagy azokhoz használtak fel.

A Gyűrűk Ura zenéje verhetetlen Forrás: AFP

A Star Wars - Az ébredő erő című film sikere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy John Williams "himnusza" - nem kevesebb, mint 38 helyet javítva - elérje az eddigi legmagasabb pozícióját (44.) a listán. Williams idén a legnépszerűbb élő zeneszerző címét is megszerezte, az űreposzhoz írt dallamain kívül ugyanis még öt másik szerzeménye is felkerült a listára.

A legnépszerűbb filmzene ugyanakkor továbbra is Howard Shore A Gyűrűk Ura-trilógiához írt zenéje, amely idén a 28. helyen szerepel.