Miklósa Erika a daganatos gyerekekért énekel

Miklósa Erika, politikus celeb,
A magyar zeneművészet kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas koloratúrszoprán operaénekes a Magyar Állami Operaházban
Vágólapra másolva!
Október 24-én Miklósa Erika közreműködésével jótékonysági koncertet rendez az Opera. A Zongoraáriákkal a leukémiás és daganatos gyerekek gyógyulási feltételeit szeretnék javítani.
Vágólapra másolva!

Az Opera és az Őrzők Alapítvány idén ötödik alkalommal rendezi meg a Zongoraáriák című jótékonysági estet azzal a céllal, hogy a Tűzoltó utcai Gyermekklinika betegein segítsenek, és felhívják a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára.

Az újonnan diagnosztizált daganatos és leukémiás gyerekek száma évente átlagosan eléri a 300 főt, közel 50 százalékukat a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelik. A klinika hivatalos alapítványa, az Őrzők Alapítvány kiemelt figyelmet fordít gyógyulási feltételeik és kórházi körülményeik javítására.

Az október 24-i Zongoraáriák jótékonysági koncert bevételéből a klinika sebészeti műtőjét korszerűsítik.

Miklósa Erika partnerei ezúttal a legfiatalabb művészgeneráció képviselői, Gyöngyösi Ivett és Berecz Mihály zongoraművészek lesznek. Az operaházi jótékonysági hangversenyen jórészt Liszt Ferenc műveit játsszák. A zeneszerző neve mára összeforrt a sorozattal, hiszen Liszt is gyakran adott jótékonysági koncerteket.

Most először az Opera művészei együtt is kiállnak a beteg gyerekekért. Október 18-án, 11 órától fotósorozatot készítenek az Opera előtt, ahová kórházi ágyakat helyeznek el gyógyult gyerekek üzeneteivel. A felhíváshoz a főigazgató, Ókovács Szilveszter és Solymosi Tamás balettigazgató mellett 16 művész csatlakozott.