Rockoratórium lesz Händel Messiásából

Messiás.ma Reformáció Emlékbizottság Rockoratórikus passiójáték Sajtótájékoztató Várkonyi Mátyás
Vágólapra másolva!
Messiás.ma címmel rockoratórikus passiót rendez Várkonyi Mátyás, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Generál együttes vezetője, és az egykori Rock Színház alapító-igazgatója.
Vágólapra másolva!

Várkonyi Mátyás Händel remekművéből, a Messiás-ból kiindulva állít színpadra egy modern, magyar nyelvű előadást. Ez lesz a Messiás.ma, amelyet a reformáció 2017-es 500. évfordulójára állítanak színpadra a Müpában.

Händel művét

Várkonyi Mátyás álmodta újra.

Ez azt jelenti, hogy ő dolgozta át, ő hangszerelte újra, ő rendezi majd, ő lesz a karmester is, ráadásul a szöveget is ő fordította magyarra. Az előkészületekről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót, ahol a közreműködő zenészek, énekesek és színészek nagy része is megjelent.

Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Dr. Hafenscher Károly, az emberi erőforrások minisztere, valamint a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy

Dr. Hafenscher Károly elmondta, hogy az emlékév szervezésében izgalmas kihívás volt megállapítani, hogyan is viszonyul egymáshoz az, ami egykor történt, illetve az, ami azóta lezajlott. És külön feladat volt az is, hogy ezeket megfelelő szinten össze is tudják kötni egymással. A miniszteri biztos elmondta, hogy szerinte ez sikerült, tehát a kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság alapgondolataként össze tudták kötni az egykorit és a mait. Tehát

úgy megmutatni a régi értékeket, hogy közben hozzáteszik a mai kincseket is.

Így gazdagítva az 500 éves folyamatot – mondta Dr. Hafenscher Károly.

Várkonyi Mátyás, a Messiás.ma alkotója Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A rockoratórium megalkotásához pedig Várkonyi Mátyást kérték fel, aki azzal kezdte beszédét, hogy

nagy örömmel fogadta el a felkérést.

Már csak azért is szívesen vállalta el, mert - ahogy fogalmazott, - crossoveres zenésznek tartja magát, mivel komolyzenével kezdte, utána lett jazz-, végül pedig rockzenész. Így tehát kicsit visszakanyarodhatott a Messiás.ma című oratóriummal a komolyzenéhez.

Várkonyi Mátyás egy szomorú aktualitással folytatta. Elmondta, hogy nagyon szerette volna, ha Kocsis Zoltán is megnézi ezt az előadást, hiszen annak idején együtt jártak zeneszerzés szakra a Bartók Béla Konzervatóriumba, Soproni Józsefhez és Sugár Rezsőhöz. Igaz, nem egy évfolyamra. Várkonyi Mátyás azt mondta, bízik abban, hogy valahol azért

Kocsis Zoltánról még azt is mondta, hogy "ő volt a minden műfajra nyitott zeneszerző kolléga".

Várkonyi Mátyás elmondta, hogy mikor elkezdett foglalkozni a rockoratóriummal, a legtöbb időt az vette el, hogy megértse a mű formáját és erejét. Azt mondta Händel művéről, hogy

Dr. Hafenscher Károly és Várkonyi Mátyás Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Állítólag nagyon sokat gondolkodott a feldolgozás milyenségén, vagyis azon, hogyan tudna többet adni ez a változat, mint a korábbi amerikai vagy akár német próbálkozások. Várkonyi azt mondta, hogy Händel Messiás-ában kifejezetten érték a barokk, amitől

nem szabad teljesen elszakadni, mert akkor talajtalanná válik a mű.

Abban tehát biztos volt, hogy elvenni nem szabad belőle. Az alapötlete végül az lett, hogy szcenírozni kell a művet, tehát dramaturgiailag is összerakni. Erről azt mondta, egy picit

a mába helyezve a mű új dimenziót hozhat létre, amelyben jobban eljut az emberekhez a mondanivalója.

A mai közönséghez való közelítésben nagy segítség még a rockoratórium nyelve is, hiszen magyarul szólnak majd a dalok. Várkonyi Mátyás a nyelvről, nyelvezetről azt mondta,

A nyelv mellett pedig fontos eleme a közelítésnek a hangszerelés. Olyan hangszerek, hangzások és elektronikus effektek is kerülnek a műbe, amelyekkel egy valóban izgalmas zenei világ jön létre. Fontos, hogy közben a barokk jegyeit is megtartják: lesz vonós zenekar és kórus is. Persze meghagyják a hagyományos oratórikus felállást is, tehát lesz szoprán (Rácz Rita), alt (Balogh Eszter), tenor (Csengeri Attila) és basszus (Gábor Géza) énekes.

Karácsony János, Várkonyi Mátyás és Csengeri Attila zenés ízelítője a sajtótájékoztatón Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Várkonyi Mátyás elmondta, hogy voltak már részpróbák, ahol dolgoztak már külön a zenekarral vagy akár az énekesekkel, de - ahogy mondta, -

Az oratórium énekesei közül is többen ott voltak a sajtótájékoztatón. Közülük a tenor Csengeri Attila el is énekelt egy részletet a műből. Őt Várkonyi Mátyás billentyűkön, Karácsony János pedig gitáron kísérte a rövid ízelítő alatt.

A sajtótájékoztatóra eljöttek a fontosabb szereplők is. Várkonyi Mátyás - az oratóriumi felállás szólistái után - elsőként emelte ki Horváth Charlie-t, aki a progresszivitást, a rockosabb vonalat képviseli majd a Messiás.ma-ban. Hasonló szerepet kap stílusban Karácsony János is, aki az LGT gitárosa volt. Karácsonnyal és Charlieval egyébként Várkonyi Mátyás korábban a Generálban is zenélt együtt.

Szemenyei János, Gábor Géza, Horváth Charlie, Karácsony János, Makrai Pál, Csuha Lajos és Horváth Kata Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Várkonyi Mátyás több színészt is felkért. Közülük elsőként a Szűz Máriát alakító Malek Andreát említette, aki videón keresztül üzent a sajtótájékoztatón résztvevőknek. Ebben azt mondta,

A színészek csapatát erősiti majd Makrai Pál és Csuha Lajos is, akik a Messiás.má-ban apostolok lesznek. Ami azért is érdekes, mert ők a Rock Színház Jézus Krisztus Szupersztár-jában is apostolokat játszottak. Az énekesek és szólisták mellett lesznek táncosok és komoly kórusok is. A színpadi mozgásokat Fodor Zoltán, az Inversedance társulat Harangozó Gyula-díjas művészeti vezetője koreografálja - egyébként a társulat tagjai is szerepet kapnak a műben. A Messiás.ma hangszeres alapjáért a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a kórusokért pedig az Új Liszt Ferenc Kamarakórus felel majd.

Várkonyi Mátyás a sajtótájékoztató végén azt mondta, "reméljük, a közönséget megnyerjük ezzel a merész vállalkozással, és bízom benne, hogy a Messiás.ma nem csupán olyan nemes alkalmakkor lesz műsoron, mint a reformáció 500. évfordulója, hanem később is. Tehát egy eljátszható, turnéztatható darab lesz".