A Hamupipőkén keresztül mutatják be, hogy születik az Opera

Rossini Hamupipőkéjét ifjúsági előadás formájában mutatják be a Müpában.
Vágólapra másolva!
Az opera születését mutatja be Rossini Hamupipőke című művének feldolgozásán keresztül a Nemzeti Filharmonikusok ifjúsági előadása vasárnap a Müpában.
Vágólapra másolva!

Az előadás rendezője, Gábor Sylvie Rossini életrajzi történetét felhasználva interpretálja a népszerű mesét korunk gyerekeire. A darab feldolgozásában szerelemmel és gonoszsággal, ármánnyal és jósággal, valamint

nagyon sok humorral

találkozhat a közönség.

"Rossini, a 19. század elejének egyik legnagyobb zeneszerzője mindent elért, amit csak el lehetett érni: ő volt a téma szalonokban és bálokon, róla beszéltek gazdagok és szegények, urak és cselédek. Egy-egy új operájának bemutatóját tömegek várták, és újságok hirdették címlapjaikon a szenzációt: "Rossini új művet írt!" Ám egyszer csak gondolt egyet, és visszavonult. A konyhába. És láss csodát, itt is maradandót hozott létre. Most Hamupipőkére is kötény kerül, kezébe fakanál.

A mese feldolgozásán keresztül kiderül, hogyan „főz ki" egy zeneszerző egy operát.

Annyit persze tudunk, hogy kell hozzá egy adag szerelem és gonoszság, no meg egy csipet humor, de hogy ezek milyen arányban kerülnek a nagy üstbe, az az igazi művészet! Nekünk azonban személyesen minden zeneszerzők sztárséfje, maga Rossini fogja elárulni a titkos receptet" - szól az előadás ismertetője.

Rossini Hamupipőkéjét ifjúsági előadás formájában mutatják be a Müpában. Forrás: Müpa

A Rossini: Hamupipőke avagy hogyan főzzünk operát című előadásban Angelinát, a Hamupipőkét Kálnay Zsófia (szoprán), a két mostohatestvért Széll Cecília (szoprán) és Bakos Kornélia (mezzoszoprán) személyesíti meg. Angelina mostohaanyját - nem tévedés!- Gáspár István (basszus), Ramio herceget Hanczár György (tenor), inasát Fülep Máté (bariton), míg a herceg nevelőjét Ladjánszky László (basszus) kelti életre. Az opera születésébe pedig maga Rossini, azaz Mészáros Máté színművész avatja be a gyerekeket.

A produkció dramaturgja Keszthelyi Kinga, a jelmezeket és díszleteket Árva Nóra tervezte. Az animációról Miks Róbert gondoskodott, a koreográfiát pedig Marosi Edit tanította be. Az előadáson közreműködik a Nemzeti Énekkar Férfikara és a Nemzeti Filharmonikusok művészei, Somos Csaba dirigálásával.

Az előadás vasárnap kétszer látható a Müpa Fesztivál Színházban, délelőtt 11 órakor és délután 15 órakor.