Idényzáró Bábel-est a Müpában

Sebő Együttes
Az est házigazdája a Sebő Együttes.
Vágólapra másolva!
A Sebő Együttes és Boris Kovač lép fel kamarazenekarával, a New Ritual Grouppal június 2-án a Müpában, a Fesztivál Színházban. 
Vágólapra másolva!

Ez lesz a Bábel-est nevű összművészeti sorozat utolsó előadása ebben az évadban, amelyet a balkáni ritmusokra építettek fel. A Sebő Együttes vendégeiként lép majd fel Bognár Szilvia és a Kossuth-díjas Tolnai Ottó költő és író, valamint a Duna Művészegyüttes táncosai. Igazi balkáni hangulatot ígérnek az előadók, persze nem a megszokott, rossz értelemben.

A záró Bábel-est alapritmusát Boris Kovač adja majd, aki már első albumán a Balkánra hangolta a New York-i repetitív iskolát. A felvételen szinte minden hangszeren Kovač játszik, aki egyébként apai ágon magyar származású. A lemezen szaxofonozik, klarinétozik, tárogatón, citerán és vibrafonon játszik, szintetizátorozik, de az ütőhangszereken is nagyon alkot a régi albumon. A Müpába a New Ritual Group nevű kamarazenekarával fog fellépni. Emellett több zenekarral is játszott már kisebb projektekként. Ilyenek voltak a Boris Kovač & Ladaaba Orchest és a Boris Kovač & La Campanella is. A Müpában a

jellegzetes Balkán-tangójából ad majd ízelítőt

a New Ritual Grouppal.

Az idény utolsó Bábel-estjének házigazdája, a Sebő Együttes. Forrás: Müpa

Sebő Ferenc életművét több helyen is átjárja a Balkán, elég csak a balkáni népköltészet egyik magyar népfordítójának, Nagy László Ki viszi át a szerelmet? című költeményének megzenésítésre gondolnunk. A zárókoncerten Bognár Szilvia népdalénekes is Sebő Ferenc vendége lesz.

A Kossuth-díjas Tolnai Ottó is a Sebő Együttes vendége lesz, aki az 1965-től 1992-ig megjelenő vajdasági folyóirat, az Új Symposion első nemzedékének volt főszerkesztője. Az Új Symposion egyébként az újvidéki Ifjúság című hetilap mellékletéből nőtt ki 1965-ben, és komoly hatással volt a hetvenes-nyolcvanas évek magyar irodalmára. Azóta is az egyik legrangosabb magyar nyelvű folyóiratok között tartják számon. Előfordult, hogy nem is folyóirat, hanem képzőművészeti album vagy lemezként jött ki az Új Symposion. Így jelent meg Boris Kovač - már említett - első lemeze is. A Duna Művészegyüttes táncosai ezen az estén a balkáni ritmusokat táncolják el a színpadon. A két órás koncert este 8 órakor kezdődik a Fesztivál Színházban.