A népvándorlásról és a tudatiparról tanácskoznak a magyar írók

Jókai Anna
Budapest, 2013. május 30. Jókai Anna Kossuth- és Prima Primissima-díjas magyar író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja budapesti otthonában 2013. május 30-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
A globalizáció, a határokat nem ismerő gazdaságszervezés, az elektromos ipari forradalom és a nemzeti kultúra nagyon érdekli a magyar írókat.
Vágólapra másolva!

- mondta Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a köztévében. Több mint negyven előadó és számos civil érdeklődő vesz majd részt a beszélgetéseken. A táborban filozófiai, határon túli, nyelvi munkacsoport is alakul.

A tábor vendége lesz többek között Jókai Anna író, Balázs Géza nyelvész és Hoppál Mihály néprajzkutató, akinek sámántofóit is kiállítják.

Közéleti kérdéseket vitatnak meg

Írótábor többféle lehet: van amelyik amatőrök képzésre koncentrál, és van amelyik inkább a jelentős közérdeklődésre számot tartó közéleti, kulturális kérdések megvitatására. A tokaji rendezvény az utóbbiak közé tartozik - tette egyértelművé Szentmártoni János.

Jókai Anna Kossuth- és Prima Primissima-díjas magyar író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Ő is a tábor vendége lesz Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A rendszerváltást követően átalakult a költők, írók közéleti szerepe, a felgyorsuló világban, elmosódó értékek közepette egyfajta leértékelődés volt megfigyelhető, de ez a tendencia az utóbbi években megfordulni látszik - mondta az írószövetség elnöke.

Most jutott eszükbe a legújabb kori népvándorlás

A Literán bővebb információ is olvasható a tábor programjairól. Eszerint a tábor elnöksége által meghirdetett tanácskozás arra kérdez majd rá, hogy „milyen hatással van a globális átalakulás és a legújabb kori népvándorlás például a magyar nemzet kulturális gyökereire, öntudatára, önismeretére”.

A globális tudatipar termékei fenyegetnek

További érdekes kérdések is felmerülnek majd: hogyan őrizhető meg egy nép kultúrája, hagyományai és szokásai „az elektronikus ipari forradalom és a határokat nem ismerő gazdaságszervezési gyakorlat korszakában, a globális tudatipar (vagy médiaipar) termékeinek áradatában”?

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezeket a súlyos ügyeket szerencsére „a téma legjobb ismerőinek, neves előadóknak, tudósoknak a bevonásával” vizsgálják majd az írók a nagy presztízsű Magyar Írószervezet táborában.

Hogy a legújabb kori népvándorlásnak pontosan mi köze a magyar irodalomhoz, talán a táborban kiderül. Továbbá az is elképzelhető, hogy épp a sámánfotó-kiállítás megnyitóján tudjuk meg, mire gondoltak az írók, amikor a globális tudatipar szavakat használták.