A gonosz pont úgy néz ki, mint egy normális ember

lawrence block
Vágólapra másolva!
A jó krimi mindig a gonosz mibenlétét kutatja. Mitől lesz az egyik ember gyilkos, a másik áldozat? Valaha mindketten ártatlan csecsemők voltak, most pedig az egyik megerőszakolja a másikat, a testét feldarabolja, nejlonzacskókba csomagolja, és visszaküldi a férjének. Mi készteti erre? Szabadon dönt, vagy kényszer hatására cselekszik? Szörnyeteg? Elmebeteg? Az a baj, hogy pont úgy néz ki, mint egy normális ember.
Vágólapra másolva!

Volt egy osztrák gondolkodó, Rudolf Kassner, aki azt állította, hogy isten ellentéte nem az ördög, hanem az automata. Sokáig nem értettem, mit akart ezzel mondani, aztán egyszer csak megvilágosodtam. Ha isten az élet, akkor az ellentéte nem a halál, hanem az élettelenség. Ne higgyék, hogy ez csak afféle értelmetlen szófacsarás, a kettő között igenis óriási a különbség.

Az ember is tud úgy működni, mint egy gép

Halál ugyanis nincsen élet nélkül. Meghalni csak az tud, aki legalább egy kis ideig élt. Ezzel szemben az automatában szemernyi élet sincsen, csupán az elevenség látszatát kelti. Nincsenek érzelmei, nem tud önálló döntéseket hozni, nincs intuíciója, képtelen az empátiára, nem ismer sem örömet, sem fájdalmat. A gépet bármire be lehet programozni, nem lesznek lelkiismereti, erkölcsi fenntartásai, egyszerűen csak végrehajtja az utasításokat.

Lawrence Block 1976-ban teremtette meg Matthew Scudder figuráját Forrás: Origo

Hogy erre egy ember is képes? Hát igen. Amikor a tömeggyilkos, a foglyokat kínzó vagy szimplán az ellenség megsemmisítésére törő katona arra hivatkozik, hogy pusztán parancsra cselekedett, valójában azt mondja:

az adott helyzetben nem emberként, hanem gépként vett részt.

Az állam, amit gyakran nevezünk gépezetnek, nem is vár tőle mást. Elvégre egy humánus lény sosem ölne meg egy ismeretlen embert csak azért, mert egy másik ismeretlen azt állította róla, hogy az ellensége.

A jog enyhébben ítéli meg a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságot, mint a hideg számításból, megfontoltan végrehajtott emberölést. Előbbit könnyebb megértenünk, utóbbira nincs magyarázatunk. Hogyan lehet valaki képes arra, hogy megerőszakoljon, majd fűrésszel feldaraboljon egy emberi lényt, akinek a szemébe nézett, akinek látta csorogni a könnyeit, akinek érezte a leheletét és a bőre melegét?

Lassan 30 éve követhetjük nyomon Scudder életét

Már a könyv vége felé jártam, amikor mindez eszembe jutott. Még sosem olvastam Lawrence Blockot. Kezdetnek mindjárt a Matt Scudder-sorozat tizedik kötete került a kezembe, amely a Sírok között címet viseli magyarul.

Eleinte komótos tempójú, kellemes esti olvasmánynak tűnt remekbe szabott, jó humorú párbeszédekkel.

Nem az a fajta krimi, aminek olvasása közben az ember lerágja a körmét az izgalomtól. Viszont olyan könyv, amiben jó benne lenni.

Lawrence Block 1976-ban teremtette meg Matthew Scudder figuráját. Amikor megismerjük, Scudder valóságos csődtömeg. Éppen elhagyja a családját, és kilép a rendőrség kötelékéből. Lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért véletlenül egy fiatal lány halálát okozta. Alkoholista. Egy szállodai szobában dekkol, és az ügyfelek hívását várja. Valamiből élni kell, ő pedig nem ért máshoz. Vérbeli zsaru. Vagyis most már magánkopó.

A könyvből tavaly film készült Liam Neeson főszereplésével Forrás: Agave

Az első részekben állítólag sokat időzik az útjába kerülő templomokban, és az emberi sors megfejthetetlen titkairól elmélkedik. Az ötödik részben aztán nagy elhatározásra jut, hanyagolja a templomokat, és inkább az anonim alkoholisták gyűlésein osztja meg sorstársaival a felismeréseit. A Sírok között-ben már jó ideje nem nyúlt pohárhoz, de még mindig hetente többször jár AA-gyűlésekre. Közben pedig egyre mélyül a kapcsolata az öntudatos és szuperintelligens luxusprostituálttal, Elaine-nel.

Block eddig 16 Scudder-történetet írt. Az író most 77 éves, és mivel rendkívül jó kondiban van, távgyalogló versenyeken indul, és elképesztő a munkabírása, joggal reménykedhetünk, hogy lesz még energiája néhány újabb kötet megírására. Valószínűleg egyedülálló teljesítmény az irodalomban, hogy egy hős élettörténetét 30 éven keresztül követhetjük nyomon.

Az utolsó 40 oldal olyan, mint egy Bach-korál

Na de, mint mondtam, én még csak egyetlen kötetet olvastam, amelyben Scudder ügyfele egy bánatos drogkereskedő. Azért bánatos, mert elrabolták fiatal, szeretett feleségét, majd miután kifizette a lealkudott váltságdíjat, darabokban kapta vissza az asszonyt. Scudder a zseniális 15 éves fekete utcagyerek, TJ segítségével lassanként rájön, hogy sorozatgyilkosokról van szó. Amikor pedig a fickók ismét lecsapnak, Scuddernek sikerül kapcsolatba lépnie velük.

Lawrence Block jó kondiban van Forrás: Effigie/Leemage

A könyv fináléja, az utolsó negyven oldal egyszerűen katartikus. Scudder duettje a darabolós gyilkossal, majd a drogkereskedő gyónása, végül a nagy, tisztázó beszélgetés Elaine-nel olyan magasságokba emeli az embert, mint egy Bach-korál. Nem mintha nagy szavak hangoznának el. Nem, minden végtelenül egyszerű, mondhatnám banális. A jó is, a gonosz meg különösen.

Hogyan képes ilyet művelni?” – kérdezi a nőket daraboló férfit a krimiirodalom egyik legemberibb magánnyomozója, Matt Scudder. „Ó – feleli a gyilkos. – Nem igaziak. A nők. Játékszerek, és kész. Ha hamburgert eszik, akkor a tehenet is megeszi? Persze, hogy nem. Mert hamburgert eszik. Ha az utcán megy, akkor nő. De ha beszáll a furgonba, akkor vége. Csak egy test lesz… testrészekkel.”

Eichmann és a gonosz banalitása

Tudják, Hannah Arendt Eichmann kapcsán beszélt a gonosz banalitásáról. Sokan felháborodtak ezen, mert azt hitték, a filozófus ezzel bagatellizálja a háborús bűnös szörnyű tetteit. Holott éppen az ellenkezőjét tette. Arra mutatott rá, hogy a gonosz nem valami ritka szörnyeteg, amelynek csak le kell vágnunk mind a hét fejét, és máris jobb lesz a világ.

A gonoszban épp az a legszörnyűbb, hogy olyan, mint egy normális ember.

Hannah Arendt Adolf Eichmann kapcsán beszélt a gonosz banalitásáról Forrás: AFP PHOTO

Úgy tesz, mintha élne, pedig csak egy automata. Mindig felsőbb parancsra cselekszik. Mindegy, minek nevezi, vallásnak, vezérnek, apának, eszmének, elvnek, belső hangnak, kényszerképzetnek – ez vezérli, ehhez tartja magát makacsul és megveszekedetten. Hogy miért? Mert retteg az élettől. Az elevenségétől, a kiszámíthatatlanságától. És mivel fél tőle, el akarja pusztítani.

Nem tudom, találok-e a többi Block-kötetben is ilyen katartikus kisüléseket, de az biztos, hogy ezek után mindent tudni akarok Matt Scudderről. Ez a fickó garantáltan nem futószalagon készült, pedig az írója már több mint fél évszázada ontja magából az ehhez hasonló műveket.