Hogy kerül Nagy-Magyarország az állami írókeltető honlapjára?

Kossuth-díj 2015.
Budapest, 2015. március 15. Szőcs Géza József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, költő, a Magyar PEN Club elnöke, miután átvette a Kossuth-díjat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Parlamentben 2015. március 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az állami tehetséggondozó szervezet létrehozása nagy port kavart irodalmi körökben, az írószervezetekkel senki sem egyeztetett. 
Vágólapra másolva!

Aki ellátogat a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. nemrég élesített honlapjára, az a magyar zászló színeivel átfestett Nagy-Magyarország-térképpel találkozik, azon a helyen, ahol általában az adott honlap logója vagy ikonja látható.

Nagy-Magyarország mint ikon Forrás: Origo

Legalábbis a mi álláspontunk szerint. De hogy pontosan mit látunk az apró ikonon, az olvasók ítéletére bízzuk. Nézzük meg ehhez közelebbről is a szóban forgó nemzeti színű valamit!

Szavazzon!

Mi látható a kis képecskén?

Kissé megcsonkított Nagy-Magyarország-térkép? Forrás: Origo

Egyébként a minimalista, szövegcentrikus honlap a nemrég kiírt pályázatokról és az állami alapítású íróakadémia oktatóiról közöl alapinformációkat. Az oldalon sehol nem látható a szervezet logója.

A böngészőlapok fejlécében megjelenített ikon hozzá van rendelve az adott oldal kódjaihoz. Most például ebben a böngészőablakban, ahol az Origót olvassa, a fejlécben az Origo logója látjató.

Szőcs Géza barátja lett a befutó

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrejöttét egy kormányhatározat biztosította, a kormány azonnal 150 millió forinttal támogatta is az Orbán János Dénes vezetésével - Szőcs Géza közbenjárásával - megalakuló állami tulajdonú céget. Orbán állítása szerint a pénzt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztosította.

Orbán János Dénes a Krusovszky Dénes íróval kialakult, Dróton megjelent szóváltásában azt mondta: Szőcs Gézának "munkaköri leírása, hogy ötleteket, projekteket közvetítsen a kormány felé.

de ez már az érzelmi regiszterbe tartozik, és mit sem változtat a dolog jogszerűségén."

Szőcs Géza segítette őket Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán János Dénes egyébként a kormánypárti Magyar Idők rovatvezetője, ahogy az eddig megnyert oktatók nagy része is a laphoz köthető.

Tiltakoznak az írószervezetek

A tehetséggondozó egyelőre kezdő íróknak tartana tanfolyamokat, amiért ösztöndíjakat is megítélhetnek az írójelölteknek. A jövőben képzőművészeti, színházi és zenei tehetséggondozó projekteket is terveznek.

Kiemelt céljuk, hogy felkutassák a magyar nyelvterület tehetségeit, és hogy a fiatal kortárs művészetet ne csak Budapest és a nagy magyarországi városok, hanem minél több magyarlakta település közönsége megismerje.

Mindebből azért lett botrány az irodalmi életben, mert a fiatal írók segítését és a tehetségek felkutatását több írószervezet sikerrel végzi: ilyen a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör, csak ők a KMTG-nek ítélt pénz töredékéből gazdálkodnak.

A FISZ, a JAK és a Szépírók Társasága ezért korábban közös levélben tiltakozott,

mintegy hetven pályakezdő író az eset kapcsán nyilatkozatot tett közzé a szakmaiság védelmében.

Megkérdeztük az íróakadémiát is az oldalukon látható Nagy-Magyarország-ikonról, ha választ kapunk, frissítjük a cikket.