Feltüzeli a szélsőségeseket az író fejére kitűzött vérdíj

Rushdie, Salman
Frankfurt, 2015. október 13. Salman Rushdie indiai származású brit író beszél a 67. Frankfurti Könyvvásár megnyitója alkalmából tartott sajtóértekezleten 2015. október 13-án. Az október 14-én nyíló könyvvásárnak az idén Indonézia a díszvendége. (MTI/EPA/Frank Rumpenhorst)
Vágólapra másolva!
Megemelték a Sátáni versek írójára kiadott fatva összegét, jogvédő szervezetek arra szólítják fel a nyugati kormányokat, hogy gyakoroljanak nyomást Iránra.
Vágólapra másolva!

A Salman Rushdie-t érő fenyegetések meggátolják abban, hogy gyakorolja az íráshoz, beszédhez, szólásszabadsághoz való jogát, közölte a PEN America nevű szervezet, amit még a húszas években alapítottak a szólásszabadság védelmére és az irodalom ünneplésére.

Rushdie fejére a Sátáni versek című könyv után adtak ki fatvát 1989-ben. Hogy erre emlékeztessenek, most az összeget számottevően megemelték, közölte az iráni állami média. Irán kulturális miniszterhelyettese azt mondta a félhivatalos iráni hírügynökség szerint, hogy az akkor Khomeini ajatollah által kiadott fatva vallási rendelkezés, így soha nem fogja érvényét veszíteni.

Khomeini 1989. február 14-én az iráni rádióban a következőt fatvát hirdette ki: „Értesítem a büszke muszlimokat, hogy a Sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem."

Évtizedek óta vérdíj van a fején Forrás: MTI/EPA/Frank Rumpenhorst

Ugyanakkor a PEN amerikai vezetője szerint a fenyegetések hatástalanok, Rushdie-t nem akadályozzák meg az írásban, írja a Guardian.

A szólásszabadság jogát védő szervezet szerint a

vérdíj megemlésével a vallásos szélsőségeket és a gyűlölködést tüzelik.

A PEN arra szólította fel a Teheránnal kapcsolatban lévő nyugati kormányokat, gyakoroljanak nyomást az iráni kormányra, hogy törölje el egyszer és mindenkorra a vérdíjat.

A jogvédő szervezet hivatalos közleményét több mint száz író, tudós és aktivista írta alá, például Richard Dawkins is. Rushdie 2012-es önéletrajzi könyvében, a magyarul is megjelent Joseph Antonban írta meg a több mint tíz évig tartó bujkálás részleteit.