Meghalt Jim Harrison

Jim Harrison
Jim Harrison, American writer in 1998.
Vágólapra másolva!
Hetvennyolc éves korában meghalt Jim Harrison amerikai író, költő, aki élete derekán érte el a világsikert a Szenvedélyek viharában című könyvével, amelyből később nagy sikerű mozifilm is készült Brad Pitt, Anthony Hopkins és Aidan Quinn főszereplésével.
Vágólapra másolva!

Harrison kiadójának szóvivője, Deb Seager szerint az író szombaton halt meg az arizonai Patagóniában lévő otthonában, halálának okáról azonban nincs információja. Harrison felesége, Linda King Harrison, akivel több mint 50 évig voltak házasok, tavaly ősszel halt meg.

Jim Harrisont Hemingwayhez hasonlítják Forrás: Aurimages/Ulf Andersen / Aurimages/Ulf Andersen

Sokszínű és termékeny szerzőként Harrison több mint 30 könyvet írt, legutóbb a The Ancient Minstrel címmel jelent meg novelláskötete, és világszerte rengeteg rajongót szerzett magának.

Érdeklődési köre miatt olykor Ernest Hemingwayhez hasonlították.

Szeretett vadászni, halászni, gyakran vonult félre egy, a michigani szülővárosához közeli kunyhóba, nem vetette meg az italt, hollywoodi forgatókönyvíróként is megállta a helyét, közeli barátságot ápolt Jack Nicholsonnal, és Sean Conneryt, Orson Wellest, valamint Warren Beattyt is személyesen ismerte. Hatalmas étvágya volt, egyszer állítólag egymaga elpusztított egy 37 fogásos ebédet, imádott utazni és történeket mesélni.

Forrás: Pilis Print

Mesébe illő körülmények

Élete derekán, 1979-ben jelent meg a Szenvedélyek viharában című könyve, amelynek főhőse egy visszavonultan élő katonatiszt és három, egymástól eltérő személyiségű és értékrendű fia.

A mű megszületésének körülményei igazán mesébe illőek. Az egyik korai munkájának sikertelenségétől letört Harrison épp a rokonságnál volt látogatóban, amikor rábukkant felesége dédapja, William Ludlow egykori bányamérnök naplójára, amely inspirációs forrásként szolgált a Szenvedélyek viharában megírásához.

Harrison 2007-ben lett az Amerikai Művészeti Akadémia tagja Forrás: AFP/Martin Bureau

A századelőn játszódó történet hatalmas siker lett, és Harrison a regényből készült 1994-es, azonos című mozi forgatókönyvének megírásában is részt vett. A legjobb operatőri munkáért Oscar-díjjal jutalmazott filmben Brad Pitt, Anthony Hopkins és Aidan Quinn játszottak. Harrison jegyzi továbbá a Kevin Costner főszereplésével készült Revans, és a Jack Nicholsonnal forgatott Farkas című filmek forgatókönyvét is.

A Michiganben nevelkedett író nevéhez fűződik a The River Swimmer című novelláskötet, a Songs of Unreason és a Returning to Earth című versgyűjtemények, valamint a The Raw and the Cooked: Adventures of a Roving Gourmand című gasztromemoár is. Harrison 2007-ben lett az Amerikai Művészeti Akadémia tagja.

1959-ben vette feleségül Linda Kinget, két lányuk született.