Senki sem tudott úgy káromkodni, mint Shakespeare

Vágólapra másolva!

Aki azt hiszi, a színpadi csúnya beszéd a modern színház találmánya, nem is tévedhetne nagyobbat. Keresve sem találnánk olyan kortárs szerzőt, aki ízesebb és választékosabb káromkodásokat és mocskolódásokat tudott volna írni Shakespeare-nél. A mester halálának négyszázadik évfordulójára összegyűjtöttük a legszebb darabokat az életműből, hetvenkedő, silány kóciportól nyomorult gyíklesőn át csúf ágyéksarjadékig.

Kovács Bálint

Vágólapra másolva!

káromkodás Shakespeare

Nem is lehetne mással kezdeni, mint a IV. Henrik első részével, hiszen ez a dráma káromkodások tekintetében elég jól el van eresztve. A kétrészes királydráma első felében Henrik herceg ugyanis semmirekellő kocsmatöltelékként tűnik fel, folyton Falstaffal és iszákos barátaival mutatkozik – hogy aztán a második részben annál nagyobb legyen a meglepetés, milyen rátermett, jó király lett belőle.

Káromkodom, tehát vagyok Forrás: Getty Images/Universal Images Group/Leemage

Egyszer a herceg és Falstaffék kieszelnek egy rablást, de a kövér iszákos gyáván megfutamodik. Az események kibeszélése közben Falstaff és a herceg is alaposan odateszi magát, ha szabadszájúságról van szó.

Te nyomorult gyíkleső

Először Falstaff kéri ki magának, hogy ő megfutamodott volna:

„A fene beléd, te éhenkórász, te angolnabőr, te szárított marhanyelv, te ökörcímer, te tőkehal! Ó, csak volna bennem elég szusz, hogy elmondjam, mihez hasonlítasz, te szabórőf, te kardhüvely, te nyílvesszőtok, te nyomorult gyíkleső...”

(IV. Henrik I. rész, II. felvonás, 4. szín, Falstaff. Vas István fordítása)

Majd a herceg írja le Falstaff valódi jellemét.

„Egy hordó-ember a cimborád. Miért érintkezel ezzel a kerge tuskóval, ezzel a baromi sütőteknővel, ezzel a puffadt vízkóros pöffeteggel, ezzel a hatalmas tonna aszúval, ezzel a pacallal töltött zacskóval, ezzel a pünkösdi sültökörrel, hasában a hurkatöltelékkel, ezzel a tiszteletre méltó bűnnel, ezzel a szürke aljassággal, ezzel az öreg kerítővel, ezzel az idült hiúsággal?”

(IV. Henrik I. rész, II. felv, 4. szín, a Herceg. Vas István fordítása)

A dráma második részében, Henrik uralkodása alatt a régi cimbora, Falstaff és barátai nem változnak olyan sokat, mint Henrik. Egyikük, Pistol például a bordély asszonyát, Sürge asszonyt idegesíti fel úgy, hogy az éles nyelvű nő nem győzi hogyan elküldeni a fenébe.

Mert megtépáztad egy szegény ringyó muffját Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

„El veled, te zsebmetsző gazember! Te koszos tolvaj, el veled! Erre a borra esküszöm, a penészes pofádba döföm a késemet, ha velem próbálsz bicskázni. El innen, te sörvedelő gazember! Te katonautánzó kókler, te!”

(IV. Henrik II. rész, II. felvonás, 4. szín, Sürge asszony. Vas István fordítása)

Szegény Pistolhoz a másik lánynak, Dollynak is van egy pár jó szava arról, ugyan miért is hívják kapitánynak a férfit.

„Kapitány! Te utálatos, átkozott csaló, nem szégyenled magad, hogy kapitánynak hívatod magad? Ha a kapitányok úgy gondolkodnának, mint én, kiebrudalnának, amiért felveszed a rangjukat, mielőtt megérdemelted volna! Te kapitány, te rabszolga! Miért, mert megtépáztad egy szegény ringyó muffját a kuplerájban? Ő, és kapitány? Kössétek fel a bitangot! Penészes szilván és száraz lepényen él. Kapitány! Az Isten szerelmére…”

(IV. Henrik II. rész, II. felvonás, 4. szín, Dolly. Vas István fordítása)

Ó, mért fertőzik ezt a szerencsétlen világot efféle szúnyogocskák, efféle ázalagai a természetnek! Forrás: citizenside.com/(c) copyright citizenside.com/Citizenside/See Li

Szemfolyás, rothadt máj

A Troilus és Cressida színlapján Thersitest már maga Shakespeare is úgy jellemezte: „nyomorék és mocskosszájú görög”. Leírásához híven nemes egyszerűséggel „Achilles kanszukájának” nevezi Patroclust, aki – szerencsétlenségére – visszakérdez, hogyan is érti ezt.

„A hímnemű kurvája. Hogy délnek minden rothadt nyavalyái, bélgörcs, lágyéksérv, folyás, vesekő halomszám, merevgörcs, köszvény, szemfolyás, rothadt máj, tüdővész, hólyagfekély, szaggatás, tenyerek mész-gennye, gyógyíthatatlan csontszú, meg a rücskös ótvar örökbérlete lakja és borítsa az efféle színe-visszája állapotokat!”

És még neki áll feljebb, amikor Patroclus mindezt kikéri magának.

„Mit háborogsz, te habkönnyű, anyagtalan nyersselyem-szövedék, te zöld tafota-ellenző a gyulladt szemen, tékozlók erszényének rojtja-bojtja, te? Ó, mért fertőzik ezt a szerencsétlen világot efféle szúnyogocskák, efféle ázalagai a természetnek!”

(Troilus és Cressida, V. felvonás, 1. szín, Thersites. Szabó Lőrinc fordítása)

Az ördög a te gazdád

A Minden jó, ha vége jó egy jelenetében Lafeu, az idős nemes úr és egy grófi kísérő azon vesznek össze, hogy a Parolles nevű, alacsony rangú fickó magához hasonlónak véli az idős férfit, és a „gazdájáról” kezdi kérdezgetni, a másik válaszaitól pedig egyre dühösebben már Lafeu életkorára is megjegyzéseket tesz. Lafeu így háborog:

„Az ördög a te gazdád. (…) Inkább a hátsó részedet hordanád ott, ahonnan most az orrod kandikál ki. Becsületemre mondom, ha csak két órával fiatalabb lennék, megvernélek: azt hiszem, te közbotrány vagy és minden embernek meg kéne vernie téged. Azt hiszem, arra vagy teremtve, hogy az emberek kipróbálják rajtad az izmaikat. (…) Nem vagy méltó már egy szóra sem, különben gazembernek neveznélek.”

(Minden jó, ha vége jó, II. felvonás, 3. szín, Lafeu. Vas István fordítása)

Felpiperézett bitang

Vagy itt van két részlet a Lear királyból. Kent és Oszvald Gloster gróf kastélya előtt találkoznak, és Oszvald ismeretlenül is barátjának nevezi Kentet. Nem csoda, hogy meglepődik a másik válaszainak nyers modorán.

„Gazember, semmirekellő, tányérnyaló, aljas, hetvenkedő, silány, kócipor, háromöltözékű, százfontos, piszkos harisnyájú gaz kölyök; nyúllal béllett, pofperből élődő gaz kölyök; fajtalan, tükörmászó, kotnyeles, felpiperézett bitang; te három szilvafás rabszolga; te, ki hajhász akarnál lenni, hogy másoknak jó szolgálatot tégy, s nem vagy egyéb, mint keverék gaz lator-, koldus-, gyáva- és kerítőből, fia és örököse egy korcs szukának, kit én egész a sivalkodásig döngetlek most mindjárt, ha csak egy betűt is eltagadsz ezen címeidből.”

Kent később is folytatja:

„Te rimától szakadt Y, te haszontalan betű! Mylord, ha megengeded, tapasszá morzsolom ezt a faragatlan kölyket, s az árnyékszék falát meszelem be vele. Ősz szakállamat kíméled, te barázdabillegető!”

(Lear király, II. felvonás, 2. szín, Kent. Vörösmarty Mihály fordítása)

Dróttal veretlek, ecettel maratlak

Az Antonius és Kleopátra egyik jelenetében Kleopátrához egy hírnök érkezik. A nő szinte félőrült az izgalomtól, vajon borzalmas halálhírt kap-e. Bár a hírnök biztosítja őt Antonius egészségéről, elmondja: a férfi feleségül vett egy másik nőt. Kleopátra nem fogadja igazi úrhölgyként a szavait.

„Beszélni mersz? El innen, nyomorult / Vagy elrugom szemedet, mint a labdát, / Kitépem minden hajadat fejedből, / Dróttal veretlek, ecettel maratlak, / És sóban pácoltatlak.”

(Antonius és Kleopátra, II. felvonás, 5. szín, Kleopátra. Vas István fordítása)

Mint a mocsár bűzhődését

Coriolanus tragédiája egyebek mellett az, hogy nem hajlandó semmiféle politikai alakoskodásra, színjátékra, így a nép akaratát is semmibe veszi, már csak azért is, mert őszintén lenézi a plebset. Mikor részben épp ezért száműzik, el is mondja, mennyire.

„Hitvány kutyák! kiknek lélegzetét / Utálom, mint a mocsár bűzhödését, / S kegyét úgy becsülöm, mint temetetlen / Halott maradványát, mely levegőmet / Megrontja: én száműzlek titeket! / Maradjatok itt ingó lelketekkel! / Remegjen minden neszre szívetek! / Az ellenség tollának lebbenése / Ejtsen kétségbe!”

(Coriolanus, III. felvonás, 3. szín, Coriolanus. Petőfi Sándor fordítása)

Tengerpart, napszemüveg, Shakespeare Forrás: Bibliobath

Anyád terhes hasának szégyene!

III. Richárd a Shakespeare-hősök között is a legalávalóbb gazemberek és a legképességesebb politikusok egyike. A róla szóló drámának már az első felvonásában kiderül mindez, mikor Margit férje és fia gyilkosaként szidja őt, de végül a kígyónyelvű Richárd kerekedik fölül.

„Kutya, figyelj rám! / Ha van az égnek tartalék-csapása, / Mely átkaimat meg tudná haladni, / Őrizze meg, míg bűneid megérnek / És aztán sújtsa le terád, ki a / Szegény világ békéjét megzavartad. / Mardosás férge rágja lelkedet! / Barátaidat tartsd árulóknak, / S az árulókat jóbarátaidnak! / Ne szálljon álom halálos szemedre, / Legföljebb, míg egy-egy lidérces álom / Undok ördögök poklaival ijeszti! / Te torzszülött gnóm, dúló, ronda állat! / Születésedkor bélyegeztek a / Természet rabjának, pokol fiának! / Anyád terhes hasának szégyene! / Atyád ágyékának csúf sarjadéka! / Te becsület rongya!”

(III. Richárd, I. felvonás, 3. szín, Margit. Vas István fordítása)

Athéni Timon egykor gazdag filantróp volt, majd megkeseredett mizantróppá vált, de még száműzetésében sem hagyta békén a pénzéhes, alakoskodó nép. Egyik látogatóját két könnyű nő is kísérte, egyiküket, Timandrát Timon rögtön lényeglátó szavakkal szúrja szíven.

„Légy csak ringyó! Nem szeret, aki használ: / Betegitsd meg mind, akitől gyönyört kapsz. / Éld tavaszodat és rabjaidat rontsd / Fürdőkúrára, izzasztásra, bőjtre / A rózsás ifjat!”

(Athéni Timon, IV. felvonás, 3. szín, Timon. Szabó Lőrinc fordítása)

Alaktalan kolonc

Shakespeare egyetlen másik királlyal sem foglalkozott annyit, mint VI. Henrikkel: az ő tragédiája három részes. De nincs olyan hosszú királydráma, amelynek ne a király halála vetne véget. Nem csoda, hogy Henrik király sem fogta vissza magát, amikor élete utolsó szavait vágta gyilkosához, Glosterhez, annak születése óráját ecsetelve.

„Szűletvén, rossz jelűl, bagoly visított; / Kuvik kiáltott csúnya kort jelezve; / Kutya vonított, fát tört rút vihar; / Varjú tanyázott a kéménytetőn, / S szarkák cseregtek baljós zűrzavarban. / Anyakínnál anyád többet vajúdott / S anyareménynél kevesebbet szült; / Éretlen és alaktalan koloncot, / Oly derék fához illetlen gyümölcsöt. / Fog volt fejedben, mikor megszülettél, / Jelezve hogy világ-harapni jössz; / S ha, mit hallék, a többi is igaz, / Úgy jöttél.”

(VI. Henrik III. rész, V. felvonás, 6. szín, Henrik király. Németh László fordítása)