A rendszerváltás drogos állapot volt, most van a másnaposság

Fabricius Gábor reklámszakember, designer, filmes, író
Fabricius Gábor reklámszakember, designer, filmes, író
Vágólapra másolva!
Fabricius Gábor elsősorban reklámos kreatívként és filmrendezőként ismert, de a jövő héten már második könyve jelenik meg. A Más bolygó fő témája a kelet-európaiság mint sajátos lét- és tudatállapot, amelyet a főhős karakterén keresztül vizsgál a szerző. Wunder egy kereskedelmi tévé vezérigazgatója, akit az állam perbe akar fogni, így elmenekül az országból, közben pedig önvizsgálatot tart. Nyugatra utazik, és ezzel párhuzamosan elindul a rendszerváltás utáni nyugati utazása is, amikor még hátizsáknyi konzervvel fedezte fel az ígéret földjének tekintett kapitalista országokat. Egyszerre utazunk múltban és jelenben, közben pedig Európára szokatlan homály ereszkedik. A könyvet a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatja be az Európa Könyvkiadó, ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel.
Vágólapra másolva!

A Más bolygó a második könyve és az első regénye. Miért fordult az irodalom felé?

A szöveg a filmhez képest elemzőbb közlésforma, és végül is formai kérdés az, hogy egy történet hova születik. A mozgókép narratív szempontból határos: a filmben a kép mellett nem szólhat folyamatosan a belső monológ, vagy ha odateszed, akkor az elvesz a film filmszerűségéből, irodalmiasítja. A sok esszéizáló gondolatot tehát a film nem mindig bírja el. Ez a történet szövegnek született. Úgy dolgoztam, hogy ez egy komplex regény lehessen, aminek a rétegeit a szöveg be tudja fogadni, viszont nem vagyok benne biztos, hogy a film képes lenne erre. Van egy cselekmény és egy karakter oldala, történelmi - társadalmi szituációja, vannak benne reflexiók arra, hogy a rendszerváltás időszakát hogyan éli meg egy épp eszmélő, fiatal társaság. Hogyan gondolkodik a Nyugtról, hogyan látja azt, és hogyan érzi ahhoz képest totálisan kívülállónak saját magát. És van benne egy metafizikus valami.

Gondolom, ehhez kapcsolódik, hogy a filmekben inkább egy nagyon konkrét, aktuális társadalmi problémára reflektál – romák elleni támadások, kilakoltatások, menekültválság -, a könyvekben pedig ennél elvontabb a téma.

Talán azért is van ez, mert az írásfolyamat egy óriási utazás. A könyvírás nagyon nehéz, magányos műfaj. Az ember egyedül ül, elindul valahonnan, és nincsenek abban gátló tényezők, hogy hova jut el. Nincs büdzsé, nem kell pályázni, nem fogja megkérdezni a Filmalap, hogy miért olyan, amilyen, hanem egyszerűen kibomlik a dolog, magát építi. Ez a könyv öt évig készült. Az alaphelyzet az, hogy egy kereskedelmi televízió vezérigazgatóját kirúgja az állam, és megvádolja népirtással. Ez volt az alap, és a karakter felrajzolása során elkezdett izgatni, hogy ez az ember mitől vált ilyenné. Honnan jött? Nem igaz, hogy fiatalkorában is ennyire kiégett és cinikus. A folyamat érdekelt, ahogy valaki feladja az álmait, az illúzióit, azokat a dolgokat, amiben hisz. Az a pont izgalmas, ahol valaki mássá válik, ahol megtörik a karakter, és szemünk elött áll korunk hőse, a pszichopata vezér. Emiatt a szöveg elkezdett folyamatosan a rendszerváltás koráról beszélni. Az alkotói folyamatban voltak olyan pontok, amikor jelentkezett a 90-es évek eleje, hogy figyelj, foglalkozzál velem, mert olyan időszak vagyok, ami nagyon befolyásolja azt, hogy mitől vált ez az ember ilyenné.

Mitől?

Túl nagy volt a rendszerváltáskor az illúzió azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz Magyarország. 1989 és 95 között mindenki halálosan meg volt győződve, hogy olyan lesz itt minden, mint a Nyugat. Ez az endorfin- és adrenalinlöket módosult tudatállapotot hozott létre az emberekben, olyan volt, mintha mindenki drogon repülne.

Illúzió volt minden. Nem sikerült kapitalistává válni, ahogy előtte nem sikerült a szocializmus sem, és nem sikerült az egész magyar 20. század, úgy, ahogy van. Ez a fajta "nem jön össze" élmény, ez a kelet-európaiság élménye. Erre rá kellett jönnöm. És azért volt durva erre rájönni, mert én versenypárti vagyok, és alapélményem a rendszerváltás eufóriája, de úgy tűnik, minden generációnak jut egy kis Kelet.

Fabricius Gábor első regényét szombaton mutatják be a Margó Irodalmi Fesztiválon Fotó: Polyák Attila - Origo

Nekem is az jött le a könyv alapgondolataként, hogy hiába telt el sok idő a rendszerváltás óta, sok szempontból most sem jobb a helyzet, hanem az emberek most is frusztrációval és rossz érzésekkel küzdenek. De vajon mi az elsődleges oka ennek? A történelem, a magyar emberek mentalitása vagy a politika?

Én nem okolok senkit. Nagyon sok esszéizáló részlet ki lett húzva a könyvből, pont azért, hogy ne értékalapú moralizálás legyen, hanem partnerem legyen az olvasó, gondolkodjunk közösen arról, hogy hol is kell keresni a kulcsot, honnan indul egy út, és hova tart.

Wunder, a könyv főhőse abból indul ki, hogy az országban a kapitalista eszmény megbukott, és azon gondolkodik, hogy milyenné kéne válnia, hogy haladjon a korszellemmel.

Magyarország olyan hely, ahol 20-30 évente más emberré kell válni. A Horthy-korszakban soviniszta-nacionalistának kellett lenni, utána fasisztának, utána öt évre rá már hithű kommunistának, mindenki mást üldöztek. Soha nem lehetett senki az, aki, kiirtották és deportálták azokat, akik mások voltak, mint a hatalom.

Szürke masszát sikerült létrehoznia a 20. századnak Magyarországon, mindenféle szín és másság nélkül,

mert egy idő után azt mondja az ember, hogy jó, baszd meg, akkor semmilyen vagyok. Mindenki eltemette magában mélyre azt, aki. A szöveg eljut oda, hogy van ez a semmi, amivel a tudatipar – a hatalom, a propaganda, a paranoiás akarat – azt csinál, amit akar. A főszereplő, aki a tudatiparnak egy fontos főpapja, mert egy kereskedelmi televízió vezérigazgatója, azon gondolkozik el, hogy mit kell tennie most azért, hogy továbbra is hatalomban maradhasson. Miben kell hinni? És aztán arra jut, hogy bármiben tud hinni, ha kell, akármiben, hiszen ebben a legjobb. Pillanatok alatt képes átalakulni. Mert hajlamosak vagyunk azt hinni, amit kell, azért, hogy legyen hol lakni, biztonságban tudjuk a családunkat, meg tudjunk élni. A 20. század elvette tőlünk a hitet, azt, hogy vannak elvek. Ezt sikerült teljesen leradírozni az emberekről, egészen absztrakt így létezni.

Mit lehet csinálni, hogy ez megváltozzon? A könyvből mintha az következne, hogy semmit, mert ez Kelet-Európa, ahol kódolva van az, hogy elszúródjanak a dolgok. Ki lehet törni ebből az ördögi körből?

Talán tudatosabban meg kellene vizsgálni az út elejét és az illúziókat. A hibákat. És nem szabad felejteni. Az emlékezet nagyon fontos dolog, és Magyarországon az emlékezet is árucikk. Emiatt újra és újra felül lehet írni dolgokat bizonyos idő elteltével. Azokkal az emberekkel, akik nem emlékeznek, bármit meg lehet csinálni.

Wunder éppen ebből profitál, de reklámszakemberként ön is benne van a média világában. A karakter mennyire reflektál saját magára?

Szerintem olyanról kell írni, amiben az ember otthon van, különben nem tud olyan minőségű szöveget létrehozni, ami érdeklődésre tarthat számot. Akkor legjobb esetben egy lektűrt lehet írni. Én a legkevésbé szeretnék szórakoztató irodalmat csinálni, engem az nem érdekel. Annyi mindent csináltam, ami tömegnek szól, hogy nincs ilyen vágyam.

Egyébként meg a fennálló világhatalmi rendszert mindenki támogatja. Dolgozik, fogyaszt, élvezi a kezébe adott csodát, nyomkod, megoszt, felejt, vezényszóra fél. Nyilván nem kell vezérigazgatónak lennem ahhoz, hogy lássam, mi történik emberekkel – hogyan gondolkoznak, hogyan nyugtatják meg magukat, mibe kapaszkodnak. Emellett elementáris élmény volt az, hogy egyszer csak jött az állam, és azt mondta, hogy mindenki, aki a versenyszférában van, az bűnös. Bűnös a bankszektor, mert ő okozta a hitelválságot, bűnös a média, mert mossa az emberek agyát, a civilek sem önmaguk – szóval hogy huszoniksz év elteltével megint azt mondjuk, hogy bűnös a piac. Az nem merül fel, hogy mi az egyén felelőssége, pedig a nyugatos gondolkodásnak ez az egyik fontos alapja. Az egyénnek van szabadsága, de ez a szabadság nagy felelősséggel – társadalmi felelősséggel is - párosul. Sokkal könnyebb a tévé előtt dögleni vagy cinikusan röhögni, mint részt venni a társadalmi diskurzusban. A könyvben ezek a kérdések válnak a karaktereken keresztül szimbolikus történetté. Itt semmi nem fikció - vagy minden az, és összefüggésrendszerekben beszél a szöveg arról, hogy mi történik velünk ma.

"Magyarország olyan hely, ahol 20-30 évente más emberré kell válni" Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi a helyzet a fiatal Wunder rendszerváltás körüli utazásával? Az még személyesebb szálnak tűnik.

Sokat stoppoltam Nyugat-Európában, csak arra futotta. Először léptünk át a határon, és ha viszonylag vidám barakkból is, de abból szabadultunk. Azt hiszem, az volt a legnagyobb élményem, amikor Nyugaton voltam, hogy az emberek nem félnek. A szabadsághoz hozzátartozik az, hogy az ember nem fél. És kelet-európaiként valahogy azt érzem, hogy a legelementárisabb alapélmény a félelem. Viszont a szabadság nem azt jelenti, hogy nem vagy börtönben, hogy elutazhatsz, vagy hogy egy tüntetésen azt mondasz, amit akarsz. Az egy sokkal mélyebb dolog. A szabadság az, hogy az lehetsz, aki vagy, és elfogadnak olyannak. Nem közösítenek ki, nem szorítanak a perifériára, nem mosolyognak meg, nem próbálnak meg ignorálni, és összhangban lehetsz saját magaddal. Ez nem született itthon meg, ezt ki merem jelenteni.

És mivel nem értik, nem is tudják, hogy fontos. A könyvben is van egy olyan rész, amikor Wunder nem tudja megérteni, hogy mi a szabadság, mert a szabadság nem tanulható.

A tudati zártsága az országnak abból származik, hogy a társadalom nagy része a rendszerváltás előtt született, és el volt zárva mindenféle értelemben. Ezt a fajta zártságot és megalázottságot – mert hiszen azt zárják börtönbe, aki bűnös – továbbadják a következő generációnak. Ma más módon vannak elzárva az emberek a világtól, de folytatódik a hagyomány. Több generációnak kell jönnie ahhoz, hogy a frusztráltság oldódhasson. Csak az a kérdés, hogy a társadalmi diskurzus segít-e ebben, vagy nem foglalkozik vele senki, esetleg tovább erősítik a félelmet, meg a perifériára szorultság érzését. Ebből ugyanis ügyes módon, nagyon jól lehet politikailag és gazdaságilag is profitálni. És ha valamivel nem foglalkozunk, az mindig tovább rohad. Ezért fontos eleme a félhomály metafizikus képként a regénynek: a derengés, amiben nem lehet pontosan látni a formákat és az alakokat.

De a könyvben a félhomály nem csak Magyarországra ereszkedik rá.

Ez egy érdekes dolog, egyrészt nem akartam, hogy a határátlépés után egyből világos legyen, de egyébként is, szerte a világban nagy a zavar, homályosak a világképek. Nincs egy egyértelmű követendő út, és vannak, akik ebből profitálnak. A nyolcvanas éveknek volt elképzelése arról, hogy milyen világot szeretne. Most az mindegy, hogy visszanézve azt mondjuk, hogy az csak a fogyasztás és dologiasodás volt maga, és más semmi. Most keresőállapotban, félhomályos állapotban vagyunk.

Fabricius Gábor szerint a kelet-európaiság alapélménye a félelem, illetve az, hogy semmi nem úgy jön össze, ahogy akartuk Fotó: Polyák Attila - Origo

Elég lehangoló képet fest az országról, és a könyvhöz készült ajánlókban disztópiának is nevezik a Más bolygót. Erről mit gondol?

Ezt a műfaji meghatározást helytállónak gondolom. Többen is mondták.

Nekem viszont az volt az érzésem, mintha többféle műfaji elem keveredne a könyvben. Egyrészt van a múltban zajló utazás, amely mintha felnövéstörténet is lenne, a jelen politikai szatíraként is értelmezhető, és a háttérben zajló esemény, a Föld forgásának lassulása pedig akár tudományos-fantasztikus könyvben is lehetne.

Ezt egy szóval metafizikusnak tudnám leírni. Végül is minden valóság, amit érzünk. Mindegy, hogy világos van vagy sötét, ha te úgy érzed, hogy homály van. Engem ez a fajta befelé utazás izgatott a legjobban, hogy hogyan tudjuk elhagyni a fizikai világot, és elindulni a metafizika irányába. Erre rá lehet segíteni, ennek több segédeszköze is van a regényben, de függetlenül attól, hogy hogyan érjük el, szerintem ezek a befelé utazások nagyon fontosak az ember életében. Emiatt gondolom azt, hogy

ez egy metafizikusan elemelt road movie, ami kintről befelé tart.

Ráadásul benne van még a múltnak és a jelennek egy furcsa fúziója is, és egy idő után összeáll a kelet-európaiság múltja, jövője, belseje és külseje. Afelé mentem, hogy az örök kelet-európai világ kiábrándultsága és vágyai legyenek tetten érhetőek. Ha ezt sikerül olvasás közben érezni és ebben a világban utazást tenni, akkor elértem, amit akartam.

Az előző könyvét, a novellákat tartalmazó Puha Neon Fejlövést - amely szintén hasonló témákat boncolgat -, elég sok kritika érte. Az Origo Filmklubnak 2014-ben azt mondta, hogy a filmkészítésben sokat segített, hogy a sajtó nem kímélte. A Más bolygó írásakor beépítette a Puha Neon Fejlövést érő kritikákat?

Az előző könyvemet nem irodalomnak szántam. Már a formája sem az volt: egy cinikus médiahack volt. A Más bolygó viszont egy klasszikus regényi szituáció, egy karakterregény, ugyanannak a karakternek a fejlődés- és visszafejlődés-regénye. A visszajelzések abban segítettek, hogy milyen keretrendszert kell választanom ahhoz, hogy a közönség megértse az üzeneteimet. Mert a mondandóm adott, hiszen ez érdekel, de hogyan milyen formai végeredményt kap, hogy a közönség valóban be tudja fogadni, azzal foglalkozni kell.

Gondolja, hogy a fogadtatásban akkor szerepet játszhatott, hogy a médiaiparból érkezett a filmbe és az irodalomba?

Én ebből a tapasztalatból dolgozom, és ez lényeges szelete a valóságunknak, ha jól tudom, csak én érkezem innen, és ez szerintem izgalmas. Szerintem amúgy sem velem kell foglalkozni, hanem magával a művel.

ezért mindig jobban fog érdekelni, hogy megcsináljam a következő filmet vagy könyvet, és jól csináljam meg, mint az, hogy valaki esetleg rosszat ír majd róla. Ráadásul nekem megfelelő visszaigazolás volt az, hogy az Európa Kiadó azt mondta, hogy ez a könyv jó, és ezt akarja abba a portfólióba, ami nekik van.

Fabricius Gábor alig várja, hogy elkezdhessen dolgozni új regényén Fotó: Polyák Attila - Origo

Dolgozik most valamin?

Egy forgatókönyvön.

Kifejezetten könyvterve van?

Van. Túl sok tervem van, és kevés az időm. Három-négy könyvterv és három-négy forgatókönyvterv is van sorban. Új regénytervem is van, ami iszonyatosan izgat már, szeretnék hozzákezdeni. A forgatókönyvöm már elkezdtem dolgozni, most, hogy a Más bolygó le van adva, és néhány napon belül megjelenik.

Milyen érzésekkel készül a könyvbemutatóra?

Jó lesz.

De nem izgul azon, hogy mit fog hozzá szólni a közönség?

Nem tudok ezzel mit kezdeni. Nem azt mondom, hogy nem érdekel, de én megcsináltam az én részemet. Nagyon sokat dolgoztam a könyvvel, nem tudtam volna jobban megírni. Most itt tartok. Az a nyugalom ez, amikor tudod, hogy mindent megtettél. Öt évig készült. Péczely Dórával dolgoztam együtt, aki Esterházy Pétert is szerkesztette hosszú ideig, neki nagyon sokat köszönhetek. Az Európa Könyvkiadó, M. Nagy Miklós is nagyon sokat segített a szöveg gondozásában. A szöveg lassú műfaj. Az a kérdés, hogy miután elolvassa valaki, eszébe jut-e valami belőle fél vagy egy év múlva, fog-e magában hivatkozni rá, mikor lát valamit a világban. A könyv mostantól önálló életre kel, és el kell tudni engedni.