Mikuláscsomagot kapott a falra felkent kisteherautó

művészbírság
Vágólapra másolva!
A németországi Karlsruhéban megbírságoltak egy köztéri szobrot. A büntetést kiszabó rendőr mentségére szól, hogy a művész egy meghajlított kisteherautóból alakította ki művét. Meg az is, hogy állítólag csak viccből tette a szélvédőre a cédulát.
Vágólapra másolva!

Műveim az emberi létezés teljességéről beszélnek: a fizikai és a spirituális rétegről éppúgy, mint a pszichológiai vagy a politikai dimenzióról” – fejti ki ars poeticáját Erwin Wurm A művész, aki lenyelte a világot című könyvében.

A rendőr értette a viccet Forrás: http://mobil.ka-news.de/

Úgy tűnik, az osztrák művész tettekre is váltja szavait, hiszen rendre hétköznapi tárgyakból alakítja ki műveit. „Egyperces szobrai” például arról szólnak, hogy a közönséggel együtt változtatnak át egy használati tárgyat műalkotássá 60 másodperc leforgása alatt. Persze vannak visszatérő témái is, ilyen például az autó. Pár éve a világsajtót is bejárták „kövér” és „sovány” autóinak képei, amelyeket neves múzeumok állítottak ki.

Legutóbb pedig Karsruhéban kent fel egy meghajlított kisteherautót a falra.

Valószínűleg maga Wurm sem számított arra, hogy a vicces műalkotást frappánsan továbbgondolják a helyi hatóságok, pedig pontosan ez történt. Legalábbis, ha hihetünk annak a rendőrnek, aki mikuláscsomaggal ajándékozta meg a kétségtelenül szabálytalanul parkoló gépjárművet. Ő ugyanis azt állította a sajtónak, viccből tette oda a cédulát.