Levágta a saját fülét, és odaadta egy prostituáltnak

van gogh önarckép levágott füllel
Vágólapra másolva!
Ez az ember vagy őrült volt, vagy megelőzött mindenkit, de nem tartom kizártnak, hogy mindkettő igaz. A pályatárs, Camille Pissarro mondta ezt Vincent van Goghról, aki százhuszonöt éve ezen a napon halt meg. Az alig 37 éves művész 1890. július 27-én mellen lőtte magát, sebesülésébe két nappal később, július 29-én belehalt. Pszichológusok és művészettörténészek máig vitatkoznak a holland festő betegségéről, és arról, hogy őrültsége milyen hatást gyakorolt művészetére.
Vágólapra másolva!

Eddig több mint 30 különféle diagnózist állítottak fel, ezek között szerepel skizofrénia, bipoláris zavar, a belélegzett festék miatti betegség, temporálislebeny-epilepszia, ezek valamelyikéhez társulhatott a gyakori éhezés, az álmatlanság és a túlzásba vitt abszintfogyasztás.

Pályafutása során csupán egyetlenegy képet tudott eladni: A vörös szőlőhegy című festményét mindössze 400 frankért vették meg.

Halála után viszont egyre nőtt a hírneve,

Egyes elméletek szerint Van Gogh is skizofréniában szenvedett Forrás: Wikimedia Commons

Képei ma csillagászati összegekért kelnek el, némelyikért százmillió dollárnál is többet fizettek aukciókon. Műveinek legnagyobb gyűjteménye az amszterdami Vincent van Gogh Múzeumban található.

Halálának 125. évfordulója alkalmából a lengyel Breakthru filmstúdió elkészítette a világ első olajfestékkel készült animációs játékfilmjét, amely a festő életének utolsó nyolc évét meséli el.

1853. március 30-án Groot Zundertben látta meg a napvilágot egy protestáns lelkipásztor legidősebb fiaként.

Theo van Gogh Forrás: wikipédia

Testvérei közül a legszorosabb kapcsolat négy évvel fiatalabb öccséhez, Theodoriushoz (Theo) fűzte, aki szellemileg és anyagilag is mindig segítette őt. Levelezésüket máig kutatják, magyarázatot keresve a művész életének sorsfordulóira.

Több internátusban is megfordult, majd tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és egyik nagybátyja támogatásával Hágában, Párizsban és Londonban dolgozott egy műkereskedő vállalkozásánál.

1877-ben Amszterdamba utazott, hogy teológiát tanuljon, két évvel később misszionáriusnak küldték egy bányászfaluba, ahol betegeket ápolt, gyerekeket tanított és szabadidejében rajzolt. A hely komorsága és szürkesége rányomta bélyegét első alkotásaira, tanúság erre Krumplievők című festménye.

Krumplievők Forrás: wikipédia

Van Gogh 1880-ban úgy döntött, hogy ezentúl csak a festészettel foglalkozik. A brüsszeli művészeti akadémián tanult, de hazatérve összekülönbözött az apjával, családjától egyre jobban eltávolodott, és több szerelmi csalódás is érte.

Egyedül öccse, a műkereskedő Theo tartott ki mellette, aki

támogatta, műtermet szerzett neki, igyekezett képeit értékesíteni, igaz, sikertelenül.

A két testvér 1886-tól közösen bérelt lakást Párizsban, ahol Vincent van Gogh olyan festőkkel kötött barátságot, mint Henri de Toulouse-Lautrec, Camille Pissarro, és megismerte Paul Gauguint is.

Együtt ittak Gauguinnel

Életének erről az időszakáról keveset tudni, mert a két testvér együtt lakott, így nem váltottak levelet.
Az bizonyos, hogy a festő ekkor hagyta maga mögött a komor színvilágot, és érdeklődni kezdett a japán ukijo-e fametszetek iránt, amelyek hatása szembeötlő a Tanguy apó és a Virágzó szilvafa című festményein.

A japán fametszetek hatása a Tanguy apó című képen Forrás: wikipédia

Két év múlva ráunt a nagyvárosi életre, erős vágyat érzett arra, hogy "a természetet fényesebb égbolt alatt lássa".

1888-ban a dél-franciaországi Arles-ba ment, ahol 190 merész színezésű képet alkotott, sárgára festett, bérelt háza a fontos dolgok és a boldogság jelképévé vált számára. Ekkor készültek legismertebb művei: a Gauguin karosszéke, a Napraforgók, a Vincent háza Arles-ban, a Roulin postás és a Virágzó fák.

Van Gogh szobája Arles-ban Forrás: wikipédia

Barátja, Gauguin követte őt, több hónapig együtt laktak, festettek és ittak, de néhány hónap múlva összevesztek.

Levágta a saját fülét, és odaadta egy prostituáltnak

Van Gogh sokat szenvedett Gauguin szerinte fölényeskedő, lekezelő modorától, és attól is rettegett, hogy a barátja elutazik. Feltehetően ez a félelem robbantotta ki 1888. december 23-án azt a veszekedést, amelyben Van Gogh pengével támadt a barátjára, majd levágta saját bal fülét.

Van Gogh önarcképe levágott füllel Forrás: wikipédia

A levágott testrészt megmosta, és a helyi bordélyházban a következő szavakkal adta át egy prostituáltnak: "Őrizze meg jól ezt a tárgyat!" (Két német művészettörténész - Hans Kaufmann és Rita Wildegans - 2009-ben megjelent könyvükben amellett érvelnek, hogy Van Gogh fülét a dulakodás közben Gauguin vágta le.)

Olvasónk küldte: Miért vágta le Van Gogh a fülét?

Franciaország ezen részén akkoriban rendeztek bikaviadalokat, Vincent és Gauguin megnéztek többet is. A torreádorok szokása volt a legyőzött bika fülének levágása, majd a fül átnyújtása szívük hölgyének, illetve a tribün szépének. Van Gogh, mint örök vesztes (szakmai sikertelenség, saját család hiánya, a domináns Gauguin-nal való együttélés konfliktusai) mint legyőzött ember vágta le saját fülét, és mivel "normális" nő nemigen állt vele szóba, a bordély törzsvendégeként kedvenc prostituáltjának nyújtotta azt át. Egy elmélet szerint ezért történt az eset.

Hallucinációktól szenvedett

Gauguin másnap Párizsba utazott, a magára maradt Van Gogh álmatlanságtól és hallucinációktól szenvedett. Az őrültnek tartott festőt a szomszéd gyerekek kövekkel dobálták meg, és kigúnyolták. Nyolcvanegy helybéli kérvényezte, hogy szállítsák kórházba.

Van Gogh is tisztában volt állapotával, ezért maga kérte felvételét a közeli Saint-Rémi-de-Provence-ben található Szent Pál-apátság kórházába. Az itt töltött egy év alatt sem hagyott fel a festéssel, de színkezelése és formavilága elkomorodott. Többek között ekkor születtek a Két ciprus, az Olajfák, a Sárga búzamezők és Az arles-i nő című művei.

Hollók a gabonaföld felett Forrás: BreakThruPoland

Miután felépült, 1890 tavaszán a Párizshoz közeli Auvers-sur-Oise-ba költözött egy műpártoló doktorhoz, aki orvosi felügyeletét is ellátta. Utolsó nagy képei (Dr. Gachet arcképe, Varjak a búzamezőn, Van Gogh karosszéke, Önarckép levágott füllel) egy megtört, magányos, meg nem értett művészt mutatnak.