Se lenyelni, se kiköpni nem tudják a német megszállási emlékművet

2015.08.22. 17:28

Bő egy éve áll a Szabadság téren a német megszállás áldozatainak emlékműve, csakhogy felállítása óta egyetlen percig sem látta el a feladatát. Most is két civil csoport tiltakozik ellene nap mint nap, és könnyen lehet, hogy a téren húzzák majd fel a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét, és ebben semmi irónia nincs.

Megnéztük, mi történik mostanában a szovjet hősi emlékmű felé sétáló Ronald Reagan-szobor szomszédságában. 

Egy kis magyar idill

Csuromvizes gyerekek rohangálnak a szökőkútnál, nyomukban turisták próbálják megúszni szárazon az önfeledt szelfizgetést, háttérben a német megszállás áldozatainak emelt emlékmű – átlagos kánikulai nap a főváros egyik legszebb terén. A földből kilövellő vízsugármező – akarom mondani a mozgásérzékelős szuperszökőkút – és a Párkányi Raab László-emlékmű között, a szervizút mellett több száz apró tárgy: cipők, emlékek, képeslapok többméteres füzérben. A turisták hajolgatva vizsgálják a képződményt, a gyerekeket inkább a gejzírrengeteg köti le.

A gyerekeket inkább a gejzírrengeteg köti leFotó: Polyak Attila - Origo

Pár méterrel arrébb a fák árnyékában emberek gyülekeznek, valaki székeket pakol ki, mások mintha éppen elpakolnák a brosúráikat. Láthatóan jól ismerik egymást, beszélgetnek, nevetgélnek. Mögöttük oldszkúl átfordítós számláló, rajta egy szám: 

485. 

A Szabadságszínpad éppen ennyi napja van a téren, előbb itt voltak, mint ahogy felhúzták az emlékművet. A civilek a történelemhamisítás ellen tiltakoznak, céljuk az, hogy folyamatos jelenlétükkel tiltakozzanak a hazug emlékmű ellen,  egy információs pultról magyar, orosz, szerb-horvát, német, angol, spanyol, francia, héber, olasz nyelvű információs papírokat osztanak. 

"Reméljük, bírjuk cérnával a következő ötszáz napot is"Fotó: Polyak Attila - Origo

Bírni cérnával

„Reméljük, bírjuk cérnával a következő ötszáz napot is. Vagy ledől a bálvány sokkal hamarabb, ami a legfőbb cél lenne” – mondja Szász Judit, aki Sebő Gáborral, Némethi Gáborral és Csordás Gáborral közösen szervezi a Szabadságszínpad működését. (A Szabadságszínpad előzményének tekinthető a Magyar Fruzsina, Mécs Imre és Zoltai Andrea által szervezett, Tiszta Emlékezet nevű megmozdulássorozat, ők tavaly júliusban fejezték be a napi kitelepülést.)

„A civilek a kis színpadon minden olyan tisztán látó, a rendszerrel kritikus embert szeretettel látnak, akinek van véleménye a mai magyar helyzetről és kompetens a saját szakmájában” – mondja Szász Judit. „Mi már rég nem a szoborról beszélünk és beszéltetünk, hanem a szobor jelképezte helyzetről.” Beszélt itt már Hirosimáról Vágvölgyi B. András, koncertet adott a Padödő, meglátogatott bennünket Margitai Ági.

Már rég nem a szoborról beszélünk és beszéltetünk, hanem a szobor jelképezte helyzetrőlFotó: Polyak Attila - Origo

A keménymag húsz-huszonöt ember, ők negyven fokban és a mínuszokban is kint vannak. De Szászék nem várnak el arénalátogatottságot. „Nagyon sok szívmelengető szolidáris gesztust kapunk, ölelést, könnyeket is – de persze megtalálnak a szélsőséges elveket vallók is, szembe zsidóznak, fenyegetnek, támadnak”  – mondja. „Amikor nagyon éles lett a helyzet, akkor a téren folyton jelen lévő rendőrök azért felléptek a védelmünkben” – teszi hozzá. 

Szász Judit beszél a Szabadságszínpad pavilonja mellettForrás: Szász Judit

A holokauszt ábrázolhatósága 

Közben egyre több fehér szék kerül ki, kör alakban. Körülbelül harmincan gyülekeznek, négy-öt önkéntes hellyel kínál mindenkit, előkerül egy mikrofon, erősítő. Mindjárt kezdődik az Eleven Emlékmű szokásos beszélgető köre, ami ezúttal a Saul fiáról és a holokausztábrázolás lehetetlenségéről szól. 

Az elmúlt másfél évben eddig 300 órán át beszélgettek az emlékmű tövében a legkülönbözőbb témákról, ezek mind fent vannak az interneten. A beszélgetések mindig szigorú szabályok szerint zajlanak, amit az Occupy-mozgalmak mintájára alakítottak ki. Minden szabály azt szolgálja, hogy erősen megosztó kérdésekről erőszakmentesen lehessen beszélgetni. 

A cél, hogy senki ne tudja dominálni a párbeszédet, de mindenki szót kapjonFotó: Polyak Attila - Origo

„A cél, hogy senki ne tudja dominálni a párbeszédet, de mindenki szót kapjon. Heves és megrázó viták is voltak már. Ez komoly előrelépés, nekem személyesen nagy élmény. Az elején voltak tiltakozások, bekurjongatások, de idővel ezek is elmaradtak. Ilyenkor megpróbáltuk a bekiabálót bevonni a beszélgetésbe. Ma is van olyan törzstag, aki egy szélsőséges ifjúsági szervezet tagjaként jött ide először, aztán itt ragadt” – meséli Rényi András, az Eleven Emlékmű egyik ötletgazdája.

A Eleven Emlékmű-projektet kezdetben a Humán Platform keretében Lukács András koordinálta, kitalálásában képzőművészek (Jovánovics György, Kicsiny Balázs, Kisspál Szabolcs, Nemes Csaba), szociológusok (Heller Mária, Rényi Ágnes) és Béndek Péter filozófus, üzletember, politikus vett részt, fiatal aktivisták segítségével.

Dialógushiány van

Rényi a Saul fiáról szóló beszélgetésen is aktívan részt vesz, Bárdos Judit filmesztétával együtt. Az alapító igyekszik hetente minimum egyszer kimenni a térre. Közben a hallgatóság mintegy negyven főre duzzad, az átlagéletkor 55 év körül lehet, de van egy-két tizen-huszonéves is. A szökőkútzajban megkezdődik a beszélgetés.

Rényi András: Erős az igény a beszélgetésre, de nincs benne gyakorlatunkFotó: Polyak Attila - Origo

„A magyar társadalomban óriási dialógushiány van. Erős az igény a beszélgetésre, de nincs benne gyakorlatunk. A szolidaritás hiánya miatt nehezen ismerkedünk meg egymással” – mondja kérdésünkre Rényi, aki egyúttal elismeri, hogy ez meglehetősen utópisztikus gondolat. 

„Mindez nem helyettesíti a pártokat, a valódi politizálást, de ha igény van spontán beszélgetésre, annak teret kell adni” – teszi hozzá. Az egész Eleven Emlékművet a civil lendület viszi,  és az ötletgazdák meglepetésére már másfél éve működik, anyagi háttér nélkül, önkéntes alapon. 

Ki akarták sajátítani a helyszínt

Miközben zajlik a téren a beszélgetés arról, hogy a Saul fia remekmű-e, hogy mennyire hiteles a sonderkommandósok lázadása, a Szabadságszínpadosokkal váltok pár szót. Ők gondozzák az út mellett kígyózó tárgyfüzért. 

Az út egyik oldalán az ellenemlékműFotó: Polyak Attila - Origo

„Mécsesekkel és tárgyakkal ezt a helyszínt akartuk kvázi kisajátítani, még a szobor felállítása előtt. Amikor elkezdték az építkezést, mindennap felhúzták és lebontották a kordont, közben ezeket a tárgyakat összerakták dobozokba, és elvitték a sarokba a régi tévészékházhoz. 

Másnap kipakolták, ez ment hetekig. Mostanra patthelyzet alakult ki. Az út egyik oldalán az ellenemlékmű, a valódi emlékezés szimbóluma, és vele szemben a hamis, hiteltelen műemlék” – mondja Rényi. 

Az emlékmű működik, hatással van a látogatókraFotó: Polyak Attila - Origo

Ez az emlékmű virágokból, fényképekből, dokumentumokból, bőröndökből, gyerekholmikból, mécsesekből, szemüvegekből és cipőkből áll. Szász Judit szerint az emlékmű működik, hatással van a látogatókra. „Mi tisztítjuk, bővítjük, pótoljuk, virágozzuk, és locsoljuk. Mára tulajdonképpen kegyhelyként ismerik el a hivatalosságok is” – mondja. 

Így emlékeznekFotó: Polyak Attila - Origo

Na, nem mindenki. Ezt a „civil emlékművet” nevezte Novák Előd illegális szemétlerakónak. Szász Judit elmondása szerint egyébként a Szabadságszínpadosoknak nincs engedélyük a tárgyak kihelyezésére. „Attól az önkormányzattól, amelyik – érdekes módon – a szoborra engedélyt adott, ilyet nem is akarunk kérni.”

Nem volt képük átadni

Novák Előd felvetéséből nem lett semmi, a belügyminiszter elegánsan az önkormányzat hatáskörébe utalta. „Magáról a szoborról már senki nem beszél, nincs is róla mit mondani, a politikának sincs mit mondania, már rég elfelejtenék, se kiköpni, se lenyelni nem tudják. Ez szimbolikus győzelem. Nem merik eltakarítani, nem mernek ebből városszépészeti kérdést csinálni” – mondja Rényi András. 

"Európa az európaiaké"Fotó: Polyak Attila - Origo

Szerinte a civil jelenlét sikere, hogy nem avatták fel az emlékművet. „Egy emlékmű, amit nem avattak fel, az nem tölti be a funkcióját. Nem véletlen, hogy soha egyetlen pártpolitikus sem kereste fel, soha egyetlen hivatalos beszéd itt el nem hangzott.” Rényi szerint ez azért van, mert az egész cikivé vált – ráégett a saját története, a kisstílűség, az erőből átvitt politikai akarat és a primitív szimbolika. 

De mi is a baj az emlékművel?

A Szabadságszínpad szóróanyaga szerint a legfőbb probléma, hogy a szobor meghamisítja a történelmet. Gábriel arkangyal Magyarország ártatlanságát jelképezi, így az emlékmű tagadja a magyar közreműködést a több százezer magyar deportálásában. A szobor állításával ellentétben ezek az áldozatok egyáltalán nem a német megszállás áldozatai. 

Rényi András szerint az emlékművel alapvetően két gond van: 

Egyrészt ronda. 

Egy jobb ízléssel megvalósított emlékmű is problémás lenne, de az biztosan kevésbé látszana rajta – az esztétikai katasztrófája viszont ordítóvá teszi a történelmi hazugságot. Ez egy egyszerű ikonográfiájú, a közízlést kiszolgáló szobor, ami a romantikus hagyományra, a nemzeti emlékművek dagályosságára emlékeztet. 

Szájbarágós és primitívFotó: Polyak Attila - Origo

Ebbe belevonódik valami a kortárs fantasy vizualitásából: az arkangyal androgün, lányos-fiús, ártatlan figurája hamisítatlan 21. századi tömegkulturális termék. Szájbarágósan és primitíven magyarázza el, hogy itt az ezeréves államiságot verik meg és alázzák meg. 

Másrészt hazug.

Az emlékmű azt állítja, hogy 1944. március 19-én, amikor a németek megszállták Magyarországot, egy ezredéves államiság szállt a sírba. Ez egybecseng azzal, amit az új magyar alaptörvény mond: ’44. március 19-től 90-ig, az első szabad választásokig Magyarország állami szuverenitása megszűnt. 

Vannak igazán jó emlékművek?Fotó: Polyak Attila - Origo

Vagyis a náci és a kommunista diktatúrát a magyarok történetéből akár ki is lehetne iktatni, mert történelmi kényszerként kaptuk a nyakunkba – ez pedig Rényi szerint otromba hazugság.

Vannak igazán jó emlékművek?

Rényi szerint ez nehéz kérdés, ezért máshonnan közelít: „Kétféle emlékmű létezik: az egyik nemzeti hősöknek, fontos történelmi eseményeknek állít emléket. Ezek egy nemzeti közösség identitását erősítik, és a 19. században terjedtek el frissen alakult nemzetállamokban. Ilyen a Brandenburgi kapu, a római Viktor Emmanuel-szobor, és ennek az örököse a Hősök terén lévő és a Szabadság téri német megszállási emlékmű is. Ezeknek valójában nincs közük az emlékezéshez, mert olyan ünnepi alkalmakat jelölnek ki, amelyek a jövő számára meghatározzák egy nemzeti közösség értékeit. 

Ronald Reagan szobra a Szabadság térenFotó: Polyak Attila - Origo

A másik típusú emlékmű valóban emlékmű, vagyis az emlékezet műve. Az emlékezés nem könnyű, mert ami megtörtént velünk, nem mindig olyan jó és szép. Bizonyos emlékeket éppen azért kell emlékmű formájában fenntartani, mert az ember egyébként inkább elfelejtené őket. Holott ha foglalkoznánk az ilyen emlékekkel, jobban megértenénk, kik vagyunk” – mondja Rényi. 

Jobban megértjük, hogy kik vagyunkForrás: MTI/Kallos Bea

Ez méltó feladata a művészetnek: szembesíti az embereket, és nem udvarol nekik. Ezért szerinte az igazi emlékművek nem egy nemzet nagyságára, hanem a múlt bonyolultságára, a szereplők sokarcúságára, a bűneire, veszteségeire emlékeztetnek. És ez fájdalmas. Ilyen például a 301-es parcellában álló Jovánovics-emlékmű vagy Pauer Gyula Cipők a Duna-parton című műve.

Jön a tél

Ugyan még egészen jó idő van, de ez már nem tart sokáig. A téren tavaly télen is folyamatos volt a jelenlét, a kint lévő civilek felállítottak egy ideiglenes pavilont sátorponyvából. 

A Szabadságszínpadosok is kint voltak minimum heti három nap egy-egy órát, viharban, esőben. Mindig volt velük legalább tizenöt ember, mondja Szász Judit. „Égtek a mécsesek a sötétben, erre is van három lelkes vállalkozó mindennap, hogy meggyújtsa.” 

A közelgő télre már most készülnek – nem csak sátorponyvák beszerzésével, de jótékonysági vásárral is. A Szabadságszínpad a tagok és külföldi látogatók adományai mellett ezeken a vásárokon keresztül teremti elő a büdzsét a működéshez. De a vásárokból az Igazgyöngy Alapítványt is támogatták, illetve jelenleg is gyűjtenek adományokat menekültek részére. 

A Szabadság tér részévé váltak

A téren jelen lévő csoportok nem ugyanazt képviselik, és ahogy Rényi András és Szász Judit is utalt rá, előfordulnak a szervezők között súrlódások. De ezt természetesnek tartják. Ehelyett inkább arra figyelnek, ami összeköti őket. A célra, hogy a Szabadság téren lévő német megszállási emlékmű jelentését eltérítsék, kiigazítsák. 

A tér madártávlatbólFotó: Bielik István - Origo

Mára ezek a civil csoportok és az ellenemlékmű tagadhatatlanul a Szabadság tér részévé váltak – ahogy a kordonok, a szökőkútban játszó gyerekek, a fák árnyékában beszélgető emberek, és maga a felavatás nélkül maradt szobor is, amiről komolyan vehető művészettörténész még nem állította, hogy minden szempontból jól sikerült. Ez az egész így együtt lassan mindennapivá válik, talán már észre sem vesszük az abszurditását, ha átsétálunk a téren. 

Beindulhat az emlékműspirál

Pár hete merült fel komolyabban, hogy a Szabadság téren fel kellene építeni a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét is a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások – meghosszabbított – emlékévének keretei között. 

A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete kezdeményezte, hogy az emlékmű a Szabadság téren legyen, az ötlethez több civil szervezet, például a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága is csatlakozott. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere erről azt mondta: először társadalmi vitát szeretnének kezdeményezni arról, hogy hol és milyen formában készüljön a szovjet megszállás áldozatainak emlékműve, és csak utána kívánnak hozzáfogni a felépítéséhez. Olyan társadalmi vitát, ami a német megszállási emlékmű felállítása előtt minden bizonnyal elmaradt. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK