Ehhez épp Tereskova fanszőrzetére van szükség

2015.11.07. 13:20

Mi köze a műpénisznek a női test ábrázolásához a művészetben? A Ferencvárosi Pincegaléria kiállítása nem a bájos nőiességre koncentrál, de megmutatja a nőiségnek azokat a részeit is, amikről nem illik beszélni.

Pár kiállítónak ajánlom szíves figyelmébe, hogy ha nem jut férfihoz, akkor még mindig vehet műfütyit.” Még alig akad beírás a Komfort. Női testpolitikák című kiállítás vendégkönyvében, de a Péter nevű vendég az elsők között siet demonstrálni, mennyire nem mindennapi még 2015-ben sem, hogy nők a nőiséget, a női testet tematizáló műalkotásokat állítsanak ki egy ingyenesen látogatható galériában.

Gáldi Vinkó Andrea és Nagy Kriszta x-T művei

Fotó: Polyák Attila - Origo

„A nő a férfi mellett a Másik. A gondolat, hogy ’mássága méhében győkerezik’, Aquinói Szent Tamásig visszavezethető. A nőt létfeltételei bezárják testébe. A női test tehát politikai kérdés, amelynek sorsáról és működéséről törvények, szabályok, hagyományok döntenek” – írta a Ferencvárosi Pincegalériában nemrég megnyílt kiállítás ismertetőjében Oltai Kata művészettörténész, a tárlat kurátora.

Fáskerti Zsófia: Csendélet simogatógéppel

Fotó: Polyák Attila - Origo

A kiállításon bemutatott alkotások nemcsak technikájukban, kivitelezésükben sokfélék – az animációs filmtől a márványszobron és a festményeken át az akcióművészetig –, de témájukban is. Van, ami a szoptatásról, az anyatejről szól, van, ami a női testszőrzetről, és van, ami a „klasszikus” műalkotásoknál szokatlanabb formában ábrázol női alakokat.

Hiszen – a kiállítás megnyitóján Hermann Veronika irodalomtörténész-kultúrakutató által is idézett társadalomtudós, Pierre Bourdieu szerint – „a test nem olyan nyelv, amivel mi beszélünk, hanem olyan nyelv, ami rólunk beszél”.

Oláh Orsolya és Kalácska Mária művei

Fotó: Polyák Attila - Origo

Oltai Kata fontosnak tartja két fogalom megkülönböztetését, a female-t és a feminine-t, azaz a „női”-t és a „nőies”-t. A „feminine”, a nőies szó egyes kutatók szerint olyasmikre utal, amikben a nők önként meg szeretnének felelni a megszokott, férfiszempontú berendezkedés által támasztott kényszereknek: vékonyság, sima bőr, az „illetlen” szőrszálak eltűntetése.

A „female” kategória viszont a női test nyers valóját ragadja meg, így a test olyan aspektusait is, melyet a „feminine” elmaszkíroz, a hónaljszőrtől kezdve a menstruációig. És beszél olyasmikről is, amikről a hétköznapokban nem szívesen vesznek tudomást: például, hogy a női mell nemcsak az erotikáról, de a tápláló funkcióról is szól.

Verebics Ágnes műve

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ilyesmire utal a kiállításon Verebics Ágnes munkája is, amelyen meztelen nők állnak a fényképezőgép elé, de ki se látszanak az abszurd módon túlnőtt haj és a gigantikus szőrtenger mögül. Verebics túloz, és ezzel gondolkodtat el arról, amit a közmegegyezés szerint jobb nem bolygatni: egy nőn a haj mellett tényleg maximum egy szőrcsík fér még el? De miért?

Nagy Kriszta x-T, ismertebb nevén Tereskova ugyanerre kérdez rá a maga polgárpukkasztó, kevésbé artikulált módján: giccsesen antikolt képkeretében csak egy női ágyék látszik, szokatlanul dúsra hagyott szeméremszőrzettel. Meg egy üzenet: A testem nem én vagyok”. A zsigeri undor mögött ott a kérdés: pontosan miért is rettenetes ez? Tényleg csak az esztétikum miatt, vagy megvan ebben a férfivilág kiszolgálásának elutasítása miatti düh is?

Nagy Kriszta x-T, azaz Tereskova műve

Forrás: Nagy Kriszta Tereskova

Fajgerné Dudás Andrea a szoptatást ábrázoló festményei is a „female” kategóriáról gondolkodtatnak el: a női mellek olyannyira nem erotikus „eszközök”, hogy az egyik képen életadó tejinfúzióként jelennek meg.

Ujj Zsuzsi fekete-fehér szülős fotója szinte brutális nyersességével mond el hasonlókat a vagináról és általában a női testről. Fajgerné Dudás Andrea és Szabó Eszter Ágnes akciójának dokumentációja a szélsőségekig viszi a gondolatot: a leírás szerint a művészek egy buli keretein belül anyatejből készült gyümölcsturmixszal vizsgálták a test átértelmezésének sokkoló hatását.

Fajgerné Dudás Andrea művei

Fotó: Polyák Attila - Origo

Fáskerti Zsófia márványszobra, a Női portré a művészetben jól bevált nőábrázolás megszokottságát problematizálja: biztos, hogy minden nő eszményien, áhítatosan vagy gyermekét ölében tartva pózoló teremtés? Fáskerti mellszobrának szemén ezzel szemben uborkapakolás, a torzón pedig otthonka van.

Hasonlóan játszik az ideális nőkép ábrázolásának megtagadásával Nemes Anna is, aki hatalmas akvarelljein izmosra gyúrt, kissé közönséges ruhákat viselő, a mai nőideálnak meg nem felelő alkatú nőket ábrázol. Ráadásul az egyik kép címe Éva, ami akár a bibliai első nőre is utalhat, mondván: miért is gondolunk arra az Évára feltétlenül csábos menyecskeként?

Fáskerti Zsófia és Nemes Anna művei

Fotó: Polyák Attila - Origo

Nemes Anna képein emellett feltűnő az is, hogy a nők mellett nagyobb üres helyek maradtak a vásznon. Feltűnő, mert mindmáig szokatlan még az is, hogy a nő ne a „másik” legyen, hanem önállóan, minden férfitől és gyerektől függetlenül, önmagáért, aktív félként ábrázolják.

Erre mutat rá Glaser Kati csodálatosan szép animációs rövidfilmje is, a Három nagymamám volt. Ami nem tesz mást, mint női szemszögből meséli el egy család történetét. Egy olyan családét, ahol ezúttal a nagymamák a főszereplők, a cselekvő egyének. Épp az a különös benne, hogy ez mennyire nem különös.

Oláh Orsolya műve

Fotó: Polyák Attila - Origo

Pedig a filmművészetben még mindig abszolút egyeduralkodó szemlélet, hogy minden általános, mindkét nem számára egyformán érvényes történetet férfiak szemszögéből mondanak el, még akkor is, ha a sztori egyébként tökéletesen megállna női főszereplővel is.

Az aktív női szerep szokatlanságát vizsgálja Oláh Orsolya is: festményeinek szereplői női katonák, akik gyerekkel a hátukon készülnek a bevetésre. A legjobb alapozó című festményen az „alapozó” a katonák kamuflázs-arcfestése: az ironikus cím rámutat a megszokott férfi- és a hasonlóan megszokott nőábrázolások kontrasztjára a művészetben.

Nemes Anna műve

Fotó: Polyák Attila - Origo

„A szocializmusból és az átmeneti kilencvenes évekből megörököltünk egy olyan elhallgató struktúrát, amely kimondottan kiírta a női szempontot. Ennek következtében a művészeti közegben a nők az ún. gendersemleges álláspontot tartották az érvényesülés útjának: azzal, hogy elutasítják a női jelzőt, nem ’zárják be’ magukat egy alkategóriába a művészeten belül, hanem a modernista felfogás szerint a ’nagy, egyetemes művészetkoncepció’ részei maradnak” – mondja az Origónak Oltai Kata arról, miért tartotta fontosnak a Komfort című kiállítás létrejöttét.

„Ez mind működik mai napig, a régióban is, de itthon különösen” – teszi hozzá a kurátor. És ha netán a kiállított alkotások azt is mondatnánk velünk, hogy az ilyen gondolkodás már a múlté, a vendégkönyvbe író Péter gondolatai a műfütyiről rögtön vissza is rángatnak bennünket a mai magyar valóságba. Ahol még akkor is fontos újra meg újra rákérdezni a női szerepek bebetonozottságára, ha ehhez épp Tereskova fanszőrzetére van szükség.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK