A következő kormányra vár a Liget-projekt

2015.11.20. 08:55

A következő választásokra már biztosan nem készül el a budapesti Városligetbe tervezett múzeumi negyed, holott tavaly tavasszal még kiemelt kormánycél volt az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes 2018. március 15-ig történő megvalósítása.

Baán László, a projekt kormánybiztosa elmondta: az egyre jelentősebb csúszások miatt legfeljebb egy épület készülhet el a Liget-projektként beharangozott ötből a 2018-as választásokra. Így a következő kormányra vár, hogy befejezze, vagy "le-/megállítsa" a projektet.

Baán László szerint a következő kormányra vár a Liget-projekt

Fotó: Origo

A kormánybiztos elárulta, hogy legfeljebb a Magyar Zene Háza készülhet el a következő választásokra. Eddig ugyanis erre az egy épületre sikerült tervezői szerződést kötni 740 millió forintért.

Legfeljebb a Magyar Zene Háza készülhet el 2018-ra

Forrás: ligetbudapest.org

A koncerteket és zenetörténeti kiállításokat befogadó 8000 négyzetméteres pavilonnak van egyedül esélye a 2018-as tavaszi átadásra - közli a Népszabadság.

A Szabolcs utcai Országos Múzeumi Raktározási és Restaurálási Központot, a felújított Szépművészeti Múzeumot, az újjáépített Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumot, valamint az elbontott egykori Hungexpo-épületek helyén felépítendő Magyar Zene Házát adják át a Liget Budapest projekt első ütemében, 2018 tavaszán.

A kormány október 20-án döntött a Városliget átfogó és komplex megújítását szolgáló Liget Budapest projekt elemeiről és a megvalósítás ütemezéséről. A kormány döntése szerint két ütemben, 2018 tavaszán, valamint 2019 második felében vehetik majd birtokba a látogatók az újonnan épült és a megújítandó városligeti intézményeket - idézi fel a Városliget Zrt. által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

Az 2018 tavaszán záruló első ütem után 2019-re készül el a Petőfi Csarnok helyén megépítendő Új Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum, a felújított Vajdahunyadvár és az Olof Palme Ház, a Városligeti Gyermekszínház, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztése.

Az új intézmények felépítése és a régi épületek megújítása mellett a Liget Budapest projekt keretében rehabilitálják, és nagy mértékben bővítik a Városliget zöldfelületét és a rekreációs funkciókat, ezért még 2015 decemberéig tájépítészeti tervpályázatot ír ki a Városliget Zrt. - áll a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK