Két másik nőt találtak a Mona Lisa alatt

szórakozás, DNS-sel azonosíthatják Mona Lisát, mona lisa
Vágólapra másolva!
Több mint 10 éve vizsgálja a Mona Lisát egy francia tudós, aki most azt állítja, hogy át kell nevezni a képet, ugyanis a legelfogadottabb nézettel ellentétben nem Lisa Gherardinit, a firenzei selyemkereskedő feleségét ábrázolja.
Vágólapra másolva!
Két másik nő is van alatta Forrás: AFP

A tudós azt állítja, hogy Da Vinci tényleg elkezdte megfesteni Gherardinit, a felszín alatt láthatóak is ennek a nyomai, rekonstruálható az arca, csakhogy a végső festményen már nem ő szerepel, hanem

egy másik nő.

"Az eredmény sok mítosszal leszámol, és örökre megváltoztatja, ahogy Leonardo da Vinci mesterművéről eddig gondolkodtunk. Gherardini teljesen másképp nézett ki, mint Mona Lisa" – magyarázta Pascal Cotte.

A büszke tudós, Pascal Cotte Forrás: Origo

Cotte 2004-ben kapott engedélyt arra, hogy az általa kifejlesztett, fényvisszaverésen alapuló technológiával kutassa a festményt. A technológia segítségével úgy vizsgálják a különböző rétegeket, ahogy

egy hagymát hámoz az ember.

A tudós azt állítja, hogy a felszín alatt talált ezen kívül még két képet. Az egyik szintén egy portré, csak nagyobb az alany feje, nagyobb az orra és a keze is, viszont kisebb az ajka, a másik pedig egy Madonna-ábrázolás.

Kis popkult: Jay-Z és Beyonce, háttérben a Mona Lisa Forrás: Jay Z - Beyonce / iam.beyonce.come

A művészettörténészeket megosztja a felfedezés. Ahogy a BBC írja, Martin Kempet, az Oxfordi Egyetem professzorát például nem győzték meg Cotte felfedezései.

Biztos vagyok benne, hogy a Mona Lisa Gherardinit ábrázolja."

Ezzel szemben Andrew Graham-Dixon művészettörténész dokumentumfilmet forgatott a felfedezésről.

"Semmi kétségem afelől, hogy ez az évszázad felfedezése. Valószínűleg vonakodnak majd a Louvre szakértői, hogy átnevezzék a képet, pedig mást nem tehetnek.

valaki más szerepel a képen!"