Egy csomó műtárgy jogtalanul lehet az államnál

Lázár János bruegel
Budapest, 2016. január 21. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2016. január 21-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Jelentős számú olyan műtárgy lehet az állam birtokában, amelyről várhatóan nem fogja tudni bizonyítani, hogy minden kétséget kizáróan a tulajdonát képezi – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető ezt azzal kapcsolatban közölte szokásos tájékoztatóján, hogy a Miniszterelnökség szerdán bejelentette: az állam nem tudja megfelelően igazolni tulajdonosi jogviszonyát, ezért kiadhatja id. Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című képét az örökösöknek, amennyiben azok okiratokkal tudják igazolni örökösi minőségüket.

A festmény nem hagyhatja el az országot Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Lázár János a Kormányinfón hangsúlyozta: a kép nem hagyhatja el az országot, mert védett műtárgy. Megjegyezte: az örökösök is jelezték, készek megállapodni az állammal arról, hogy milyen feltételek mellett maradhat a műtárgy a Szépművészeti Múzeumban.