Kiderült, kihez került Van Gogh levágott füle

van gogh önarckép levágott füllel
Vágólapra másolva!
Azt már korábban is tudták, hogy a festő egy bordélyházban dolgozó nőnek adta oda a bal fülét, miután 1888. december 23-án levágta, de egészen mostanáig kellett várni, hogy a nő nevére is fény derüljön.
Vágólapra másolva!

Majd 130 éves rejtélyt oldottak meg

A Guardian számolt be arról, hogy

a fiatal nő minden bizonnyal Gabrielle Berlatier volt.

A rejtélyt Bernadette Murphy oldotta meg a Van Gogh's Ear: The True Story című könyvében, amely a múlt héten jelent meg. Murphy, habár rájött a fiatal nő kilétére, leszármazottjainak megígérte, hogy a nevét titokban tartja. Azonban egy másik Van Gogh-kutató, Martin Bailey a párizsi Pasteur Intézet feljegyzései alapján képes volt beazonosítani Gabrielle Berlatier-t, és nyilvánosságra hozta személyazonosságát az Art Newspaperben.

Murphy könyve ugyanis részletezi, hogyan kezelték a nőt 1888-ban veszettséggel a Pasteur Intézetben, miután megharapta egy kutya. Az akkor 18 éves Berlatier egyébként egy farmer lánya volt, aki Arles közelében élt, és azért vitték Párizsba, hogy beolthassák egy új, veszettség elleni vakcinával. A kezelés megmentette az életét, azonban költségei adósságba döntötték a családját, ezért

kénytelen volt szobalányként munkát vállalni a Rue du Bout d'Arles-on található bordélyházban.

Murphy könyve szerint ahhoz még túl fiatal volt, hogy prostituáltként regisztrálhassák.

Titokban tartotta a különös ajándékot

Többféle teória is napvilágot látott már a füllevágással kapcsolatban, de a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy

Van Gogh súlyos mentális zavara miatt csonkította meg magát 1888.

december 23-án a Rue du Bout d'Arles 1. alatt található bordélyban. Egészen mostanáig úgy gondolták, hogy a levágott fület egy nem túl közeli ismerősének adta, aki vagy prostituált, vagy a bordélyház madame-ja volt. 1936-ban az is kiderült, hogy a nő keresztneve Gaby volt. Ezt az a rendőr fedte fel, akit kihívtak a bordélyházba, miután Van Gogh levágta a fülét. A nő személyazonossága azonban titokban maradt, ami nem is csoda, hiszen Gabrielle, aki később megházasodott és magas kort élt meg, titokban tartotta találkozását a festővel.

Azt még nem tudják, hogy a nőt milyen kapcsolat fűzte Van Gogh-hoz, és mi indította a festőt arra, hogy neki adja a fülét. Az Art Newspaper azt írja, hogy Gabrielle a Café de la Gare-ban is dolgozott, amelyet Van Gogh barátai vezettek. Így az is lehet, hogy többször is találkozott a festővel, mielőtt az incidens történt.

Még mindig sok a kérdés

Az eset után a művészt egy Felix Rey nevű orvos kezelte, akinek levelezéséből

nemrég derült ki, hogy Van Gogh a teljes bal fülét levágta,

nem csak egy részét, ahogy korábban gondolták.

Azt azóta sem tudják biztosan, hogy milyen mentális betegsége volt, amely végül elvezetett az öngyilkosságához is 1890-ben. A témáról A téboly határán címmel nyílt kiállítás a múlt héten az amszterdami Van Gogh Múzeumban.