Végig nyilvános helyen lógott egy elveszettnek hitt Vaszary-festmény

Klebersberg Kúnó
Klebersberg Kúnó átveszi Vaszary műtermében a tihanyi Biológiai Intézet számára készített festményt
Vágólapra másolva!
Több évtized után derült ki, hogy Vaszary János Halászat a Balatonon című képe mindvégig az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében volt Tihanyban. Az elveszettnek hitt festményre Virág Judit művészettörténész, a Virág Judit Galéria vezetője bukkant rá, amiről az Artmagazinban számolt be.
Vágólapra másolva!

Vaszary János modernista festőként mindössze egyetlen állami megrendelést kapott életében: Klebersberg Kuno, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatási minisztere kérte fel, hogy az 1927-ben megnyitott tihanyi biológiai kutatóintézetbe a Balaton élővilágáról fessen egy reprezentatív pannót.

Vaszary két éven keresztül dolgozott a megrendelésen, és több festményt és tanulmányt is készített hozzá. Ezek közül kettő Halászat a Balatonon néven vált ismertté. Az egyiket a Nemzeti Galériában őrzik, míg a másik hollétéről eddig nem tudtak. Virág Judit nemrég a tihanyi kutatóintézetben szembesült azzal, hogy a festmény nem lappangott valahol, hanem végig ott lógott az intézmény falán, és most is megtekinthető.

Klebersberg Kúnó átveszi Vaszary műtermében a tihanyi Biológiai Intézet számára készített festményt Forrás: Virág Judit Galéria

Ráadásul miközben a Halászat a Balatonon után kutatott, olyan információ birtokába jutott, amely bizonyítja, hogy

a Víz alatti világ című, a megrendelésre elkészült végső kép szintén Magyarországon lehet valahol.

Ez az, amely helyet kapott a kutatóintézetben, annak ellenére, hogy a balatoni helyett inkább a mediterrán tengeri élővilág ihlette meg Vaszaryt a létrehozásakor.

A művészettörténészek eddig azt hitték, hogy

a magyar modernizmusnak ez a különleges, 7 és fél méteres alkotása

a második világháborúban megsemmisült.

Habár a művészettörténet nagyra érteli a festményt, a korszakban uralkodó konzervatív ízlésnek korántsem felelt meg. Bemutatása után a sajtó rögtön megtámadta képet, amely szerintük olyan szörnyeket ábrázol, amelyek a biológusok által sem beazonosíthatók. A pannót ennek ellenére felszerelték a tihanyi Biológiai Intézetben.

Virág Judit kutatásai során egy olyan levelezésre bukkant, amelyet a keszthelyi múzeum irattárában őriznek, és amelyből kiderült, hogy Víz alatti világ a második világháború alatt is a kutatóintézetben maradt. De az új rendszerben sem aratott sikert a pannó: feljegyzések bizonyítják, hogy 1949-ben a keszthelyi Balatoni Múzeumban kiállították, de a kommunista ifjú munkások felszólaltak ellene, mert túl szürreálisnak tartották.

Előtanulmány a túl szürreálisnak tartott képhez, amelyet Vaszary itáliai nyaralásai ihlettek Forrás: Virág Judit Galéria

Bényi László festőművész, miniszteri titkár ennek hatására levetette a múzeum faláról a festményt, amelyet összetekertek és 1959-ig a múzeumban őriztek. A levéltári dokumentumok szerint 1959. április 29-én a tihanyi intézet egyik kutatója átvette a múzeumtól a képet.

- mondta Virág Judit az MTI-nek.

A galériavezető tehát nem adja fel a reményt, hogy valahol még most is létezik a pannó. Az viszont biztos, hogy nem a tihanyi kutatóintézetben van a Víz alatti világ - ahonnan a szintén elveszettnek hitt Halászat a Balatonon előkerült -, ugyanis G. Tóth László, az intézet jelenlegi igazgatója átkutattatta az épületet a kép után.