A maffiától kerültek elő a felbecsülhetetlen értékű Van Gogh-képek

2016.09.30. 11:32

2002-ben loptak el két képet az amszterdami Van Gogh Múzeumból, amelyet az olasz hatóságok hosszú nyomozás után találtak meg.

Az olasz rendőrség tájékoztatása szerint a képek egy olyan raktárból kerültek elő, amelyet a nápolyi maffia használt - írja a BBC. Az egyik festmény egy 1882-ben készült tengeri látkép, a másik pedig, amely 1884-ben készült, a neuneni templomot elhagyó református gyülekezetet ábrázolja, és Van Gogh az édesanyjának festette. 1885-ben, apja halála után átdolgozta a képet, így a festmény érzelmi értéke miatt is egyedülálló.

Tenger Scheveningennél

Forrás: Wikipedia/Van Gogh Museum

A Van Gogh Múzeum közleményében azt írják, hogy a képek a 14 éves távollét ellenére meglepően jó állapotban kerültek elő, és a szakértők minden kétséget kizáróan megállapították, hogy eredetiek. Azt nem tudják, hogy hogyan és hol tárolták őket, de feltételezések szerint nem megfelelő körülmények között. A festmények keretét eltávolították, és a tengeri látkép bal alsó sarka megsérült, de a másik kép egyelőre sértetlennek látszik.

Axel Rüger, a múzeum igazgatója úgy reagált a hírre, hogy már nem is reménykedtek a képek előkerülésében, és nagy hálával tartoznak az olasz hatóságoknak.

Azt még nem lehet tudni, hogy a képek mikor kerülhetnek vissza Amszterdamba, hiszen bizonyítékként fognak szolgálni a büntetőperben, de Rüger ebben is nagyon számít az olasz hatóságok közreműködésére.

A gyülekezet elhagyja a nueneni református templomot

Forrás: Wikipedia/Van Gogh Museum

A két képet a tetőn keresztül bejutva lopták el a 2002-ben a múzeum kiállítóteréből. A lopás komoly műtárgybiztonsági aggodalmakat vetett fel, mert a képek, amelyeket az állam kölcsönzött az intézménynek, nem voltak biztosítva.