Kossuth-ereklye, egy fekete legyező került a Nemzeti Múzeumba

A legyező, amelyet Kossuth Lajos ajándékozott Marton Antóniának.
A legyező, amelyet Kossuth Lajos ajándékozott Marton Antóniának.
Vágólapra másolva!
Kossuth-ereklye látható a Nemzeti Múzeum új kamaratárlatán: a Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum programsorozata a Tudomány Napjának előestéjén.
Vágólapra másolva!
A legyező, amelyet Kossuth Lajos ajándékozott Marton Antóniának. Forrás: Kardos J / Magyar Nemzeti Múzeum

Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcsolódó kamaratárlat megnyitóján elmondta, hogy

a fekete legyezőt Kossuth Lajos 1870-ben ajándékozta Marton Antóniának.

Ez az eddig magántulajdonban őrzött tárgy most adományként került a múzeum gyűjteményébe.
Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója hozzátette, hogy Marton Antónia, Kossuth feleségének unokatestvére a szabadságharc bukása után egy ideig gondját viselte a menekülő kormányzó gyerekeinek. A legyező tehát egy olyan tárgy, amelynek révén feledésbe merülő történeteket is fel lehet idézni – így varázsolja vissza a kamarakiállítás a közönséget a magyar történelemnek ebbe a különleges időszakába.

Csorba László történész, a múzeum korábbi főigazgatója beszédet mond a kamaratárlat megnyitóján. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kiállítás megnyitója indította el a Nemzeti Múzeum Tudomány Napja című programsorozatát. A múzeum épületében a vállalkozó kedvű jelentkezők kipróbálhatták a

Forradalmi szélforgó című óriás-társasjátékot

is, amely a Sziget fesztiválon korábban nagy sikert aratott. A játékosok bejárhatják az 1849-es emigránsok útvonalát, Kossuth Lajos, Bem József, Andrássy Gyula és Teleki László bőrébe bújva, miközben a jolly joker szerepét Pulszky Ferenc tölti be. A négy 1849-es magyar emigráns életén keresztül négy izgalmas történelmi szituáció tárul fel, amelyeken keresztül

közelebbről meg lehet ismerni a korszakot és benne az egyéni sorsokat, sokszor regényes életutakat is.

A fekete legyezőt Kossuth Lajos 1870-ben ajándékozta Marton Antóniának. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A programsorozat folytatásában Ráday Mihály és Katona Tamás Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei II. – A száműzöttek nyomában című kötetéről és Hermann Róbert Reformkor, forradalom, szabadságharc című tanulmánykötetéről Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőr és rendező, Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese és Csorba László, a Ráday-Katona szerzőpáros könyvének szerkesztője beszélgettek. A Tudomány Napjának előestéjén a múzeum rendezvényeinek sorát Csorba László a Széchényi családról és a Lánchíd építéséről szóló, Lehetséges egy egész korszakot egyetlen képen ábrázolni? című előadása zárta, 18 órától.

A Magyar Nemzeti Múzeum Fotó: Szabó Gábor - Origo