Vasárnap tartotta szülinapi buliját a 25 éves Sziget

2017.08.13., 16:33
rendezés

Nem kellett tartani attól, hogy vasárnapra leül a buli a Szigeten. Erre a napra is jutott egy igazán nagy név: jött a Chainsmokers, akiknek a koncertjén talán még többen voltak, mint Pinkén, illetve az idén 25 éves fesztivál megünnepelte magát. Élő közvetítésünkből kiderül, hogyan telt a vasárnap a Szigeten.

Origo
22:38

Magukkal sodornak a láncdohányosok

Elképesztő buli van a nagyszínpadnál, mi is csatalkozunk, szóval mára be is zárjuk élő közvetítésünket. A Pretty Reckless is elkezdte már az A38 sátorban, de jön ma még a Vad Fruttik is. Holnap mi is jövünk újra.

Origo
22:34

Reméljük a Chainsmokers nem jár így

Kiderült, hogy Macklemore vesekő gyanúja miatt került kórházba tegnapi szigetes koncertje után.

Origo
22:24

Végre itt a nagy sláger

Szól a Closer a nagyszínpadon, a közönség és Taggart is énekel.

Origo
22:12

Éneklő dj a színpadon

Műfajilag elég vegyes szettet tol a Chainsmokers: volt már Queen, részlet Az oroszlánykirály zenéjéből, ráadásul most például még énekelnek is, ami azért nem nevezhető egy klasszikus dj-s dolognak. Persze Andrew Taggart például a várva várt Closer-ben is énekel. Tudását most is megcsillogtatja, szépen ráénekel az alapra.

Hölgyeim és uraim, íme a dj-k Justin Biebere!  

Origo
21:53

Nem éheznek a szitizenek

Akkora a tömeg a gasztroutcában, hogy tudósítónk gyenge nyárfalevélként hánykolódik (oké, nem a legjobb ige itt, elismerjük) a hömpölygő embermasszában, amelynek, ha szája lenne, nyilván bekapná. József Attila szavai jutnak eszünkbe, talán eltűnök hirtelen.

Origo
21:46

Két kis sovány gyerek szedi szét a színpadot

Van energiaForrás: Origo

Éppen felkérték a hallgatóságot hogy mutassák a középső ujjukat, ha utálják ezt a számot, és persze felmutatták. Hahaha, micsoda dili! De egyébként valószínűleg nem utálják, megy a veretés rendesen. 

A képen egy táncoló banánt is elrejtettünkForrás: Origo
Origo
21:33

Órát lehetne igazítani a Chainsmokershez

21 30 állt a programban, és az amerikai dj duó, azaz Andrew Taggart és Alex Pall pontosan akkor meg is érkezett a színpadra. Ez igen, ilyet azért ritkán látni a napi headlinertől. 

Origo
21:24

Indiai cirkusszá alakult a vurstli

A méltán népszerű Vándor Vurstliban kialakítottak egy egzotikus kis sarkot, ahol most indiai művészeti produkciót nézhetnek a fesztiválozók.  

Forrás: Origo
Origo
21:14

Mielőtt meghalok

A barinőm nyakába szeretnék ülni. A híres fal, ahogy ilyenkor mindig, már olvashatatlan, de a szitizeneket ez nem érdekli, csak írnak, írnak és remélnek. 

Valószínűleg ott sem volt már üres helyForrás: Origo
Origo
21:00

Rózsacsokorral búcsúzott a Hurts

Valamivel 9 óra előtt fejezték be a koncertet. Búcsúzásként az énekes, Theo Hutchcraft fehér rózsákat dobált a közönségnek. Most már a Chainsmokers következik a nagyszínpadon. A tervek szerint fél 10-kor kezdenek, elég rendesen be is gyűlt már a tömeg.

Origo
20:54

Cirkuszra vágyna?

Legyen szemfüles, törekvő, ügyes és türelmes.
A sor ugyanis akkora, hogy az egyszeri földi halandó abba beleőrül.Ez az egyik. A másik pedig az, hogy a sátor megtelik, az embereket pedig elküldik és holnapra rendelik vissza őket.

Pedig nagy élmény a kanadai Machine du Cirque társulatának bájosan idióta produkciója. Fogadjunk, hogy elképzelése sincs arról, hogy
mit ki nem lehet hozni bábudobálásbólés egyéb mókákból. Rengeteg humor, jó gegek és durva trükkök.

Forrás: Origo
Origo
20:36

Egy igazi jokercsapat nyomja

A nagyszínpadon most zenélő Hurts egy késői booking volt, de velük nem tudnak rossz lóra tenni egy fesztivál szervezői. Van egy fura tulajdonságuk, soha nem ők a legnagyobb durranás, de mindenhova illenek. Most is betöltik a nagyszínpadot, kellemesen telik az este. 

A Hurts odateszi magátForrás: Origo
Origo
20:27

Songoku is itt van!

Ráadásul a párjával érkezett. Vajon Steve Aokira hangolnak? Mi oda tudjuk főleg elképzelni. 

Kamehame!Forrás: Origo
Origo
20:22

Ha valami másra vágyna

A kísérletinek tűnő produkciók nagy rajongója? Imádja Kubát? Valami másra vágyna, mint az állandó, teljes kakaón tolt hangerő? Akkor ott van pölö a Papageno, ahol babzsákokon pilledve élvezik éppen Jorge Luis Pacheco örökzöldjeit.  

Azért ez nem olyan, mint a nagyszínpadnálForrás: Origo
Origo
20:14

Ilyen volt a nyalókatorta

Gerendai Károly épp nyalókát osztForrás: Rockstar Photographers
Origo
20:07

A Pretty Reckless már itt van

Pontban 22 órakor lép a színpadra az A38 sátorban a Pretty Reckless, de előtte dumáltak kicsit a szigetesekkel. Hallgassa meg, mint mondott a koncert előtt Taylor Momsen énekes és Ben Phillips gitáros. 

Origo
19:53

Baji Balázs is a Szigeten ünnepel

A vb-bronzérmes békéscsabai gátfutót az előbb szúrta ki kollégánk a Sziget VIP részlegén. Baji Balázs fantasztikus futással hétfőn szerezte meg a bronzérmet 110 gáton Londonban, most pedig már a Szigeten lazít. Innen is gratulálunk neki és jó bulizást kívánunk!

Origo
19:45

A Hurts már a színpadon

Kis csúszást okozott a programban a szülinapi buli, de már színpadon van a brit Hurts. Másodiknak máris a Miracle-t játszák, amely az egyik legnagyobb slágerük.

Origo
19:25

Ilyeneket osztogattak

Voltak, akiknek csalódást okozott, hogy a nyalókaosztás volt a nagy attrakció, de a legtöbben nagyon igyekeztek, hogy kapjanak egy ilyet:

Nem sör, nem torta, hanem nyalókaForrás: Origo
Origo
19:15

Gerendai Károly cukrosbácsinak állt

Papírcsákókat és sípokat osztogattak a Sziget születésnapi buliján, majd a visszaszámlálás után megjelentek Gerendai Károly is, hogy megszegje a születésnapi "tortát", amely nyalókákat rejtett.  

Torta is meg nem isForrás: Origo
Forrás: Origo
Origo
18:51

Azért ennyire nincs hideg

Kicsit tényleg lehűlt a levegő tegnap és ma, de azért nem lappföldi az időjárás. Lehet, hogy a Mikulás hozza a szülinapos fesztivál ajándékát?  

Mindenesetre nagy sikert aratnak a nyári MikulásokForrás: Origo
Origo
18:40

Már csak húsz perc a bulikáig!!!

19 órakor kezdődik a mai nagyszínpados összeröffenés, amely ezúttal a szülinapi party címet kapta. Mindennel, amitől egy szülinapi buli tökéletes lesz" - írták a szervezők a programfüzetbe. Mit gondolnak, mit takar ez a megfogalmazás? 

Origo
18:37

Ezt a szép emléket őrzi Macklemore a Szigetről

Hatalmas bulit csinált tegnap Macklemore a Szigeten, de úgy tűnik, ő is jól érezte magát. Különösen mély nyomott hagyott benne, hogy a fesztiválozók feladtak egy gumiférfit(?) neki a színpadra. Illetve igazából a rapper vette észre a bábut, és kérte a közönséget, hogy küldjék fel a színpadra. A találkozás pillanatát megörökítő képet ki is tette az Instagramjára: 

Origo
18:24

Szigetezzen otthonról

Kövesse élőben a Telekom Electronic Beats és a Colosseum színpadának koncertjeit! Ma este a következő fellépők előadásait nézheti végig online: 22:30-tól Henry Saiz játszik a Colosseum színpadán egészen 0:30-ig, Garmiani követi őt 23:25-től 0:40-ig az Arénában. 0:40-től Morten koncertjét követheti szintén az Arénából egészen 1:55-ig, majd egy kis pihenőt követően 3:45-től 4:30-ig a Matroda látható. 

Origo
18:14

Szeretünk veszélyesen élni

Ez a tábla útba igazít, segít a szitizeneknek. Nem mondjuk meg, hol van, mi a kegyetlen irányba mentünk tovább, és túléltük.  

Ön mit választana?Forrás: Origo
Origo
18:08

Mit Miskolc adhatott

Ez a jármű túlszaladt a miskolci végállomáson. Minden leszedált villinek ilyen szép nyugdíjas éveket kívánunk!  

HippivillamosForrás: Origo
Origo
18:01

Még kaját is lehet kézműveskedni

Szokatlan önkiszolgáló étkezdére bukkantunk a fesztiválon:  

Kultúrák találkozása a SzigetenForrás: Origo
Origo
17:50

Elkezdte a White Lies

Nem először jár már a Szigeten az idén tízéves White Lies. Ezúttal füstfelhőben érkeztek a nagyszínpadra. A fesztivál Facebook-oldalán élőben nézheti a koncertjüket.

Origo
17:44

Ez aztán a fényűzés

Ön gazdag és saját medencéje van? Akkor hozzon ki a Szigetre is egyet. Itt a bizonyíték, hogy a fesztivál nomád körülményei között sem kell lemondanunk a luxusról. 

Azért az meglátszik rajta, hogy most nincs az az igazi strandidőForrás: Origo
Origo
17:37

Mindig jól jön egy jó könyv

A hűs fa árnyékában olvasni mindenkinek élvezet, ahogy a Szigeten chillezni is. Reméljük, ez a kedves szitizen hölgy az esti Aoki-csapatásra gyűjti az energiát! 

A kép csalóka, ennél azért már most is nagyobb buli vanForrás: Origo
Origo
17:25

A britek még rendőröket is hoztak

Na jó, egyébként nem csak ők, de a bobbykat a legkönnyebb kiszúrni. Tudósítónk először azt hitte, káprázik a szeme, mert nem vicceskedvű fesztiválozókról van szó jelmezben. Igazi rendőröket látni a képen, a Sziget nemzetközi jellege miatt ugyanis több országból jöttek a rendfenntartók. Mikor találkozunk velük, épp brit szitizeneknek segítettek.  

Szolgálnak és védenekForrás: Origo
Origo
17:16

Erre mindenképpen figyeljen, ha gyerekkel jön

Magával hozta gyermekét? Ne feledkezzen el arról, hogy az ő hallójáratkájuk még nem szokott hozzá ahhoz a hangerőhöz, amelyet például a Nagyszínpadnál lehet megtapasztalni. Óvja gyermeke hallását - Önnek már úgyis mindegy.  

Az erre szolgáló eszköz majdnem nagyobb, mint a gyerek feje, de pont ezért cukiForrás: Origo
Origo
17:06

Elveszve érzi magát?

Nem hozott magával térképet? Tipp: minden Sziget-útlevélben van középen. Pro tipp: az app-ban is van. Ultimate pro tipp: csomó térkép ki is van téve. Viszont az a baj, hogy nem szerencsés azokat elvinni. Egyszerű oka van: nem lehet. Próbálkozni sem érdemes. Mi szóltunk...  

Szomorú látványForrás: Origo
Origo
16:54

Rapsztárok egymás között

Csak két magyar zenekart láthattunk idén a Sziget nagyszínpadán. Az egyik a Halott Pénz volt, akik a szombati programot kezdték, és Marsalkó Dávid megragadta a lehetőséget, hogy ebből az alkalomból készítsen egy közös fotót amerikai kollégájával, Macklemore-ral. Szerintünk jól mutat egymás mellett a két vöröshajú rapper:

Hello Macklemore! #halottpenz #macklemore

Dávid | Halott Pénz (@dedmani) által megosztott bejegyzés,

Origo
16:46

A britek már belecsaptak

A brit Metronomy már a zenél a Dan Panaitescu Nagyszínpadon, őket honfitársaik, a White Lies és a Hurts követik majd ezen a helyszínen. A fő fellépő a The Chaismokers lesz, 21 30-tól. 

Origo
16:41

Meztelen férfiak is voltak szombaton a Szigeten

Nézze meg képes beszámolónkat a tegnapi fellépőkről és a fesztiválozókról:

Szőke szexbomba, meztelen férfiak és Halott Pénz

Forró hangulat volt a Szigeten szombaton. Fotók!

Origo
16:32

Steve Aoki már nagyon készül

Vicces videót forgatott a dj-producer, aki a Telekom Electronic Beats Arenában szolgáltatja ma a show-t: 

Origo
16:20

Megmutatjuk a nagyszínpad titokzatos világát

Tudósítóink bejutottak a nagyszínpaddal szemközti toronyba, a backstage-be, sőt, magát a színpadot is bebarangolták. Nézze meg az erről készült videónkat: 

Origo
16:10

A The Chainsmokers lesz a legnagyobb attrakció ma

Ma élőben hallgathatjuk a tavalyi év egyik legnagyobb slágerét, de számos más érdekes koncert is lesz a Szigeten. Nézze meg ajánlónkat: 

The Chainsmokers és 25 éves szülinapi buli a Szigeten

Nem kell tartani attól, hogy négy nap fesztivál és a péntek-szombati nagyüzem után vasárnapra leül a buli a Szigeten: ma lesz a 25 éves szülinapi parti, érkezik a tavalyi év egyik legnagyobb slágerét produkáló The Chainsmokers, és az őket felfedező Steve Aoki is.

Origo
16:00

Macklemore óriási bulit csinált szombaton

Iggy Azalea csalódás volt, de összességében jól telt a beugrós nap a Szigeten. Tegnapi élő közvetítésünkből többet is megtudhat: 

Jól lett a Sziget beugrós napja is

Macklemore & Ryan Lewis kombója hatalmas robbantással kezdte a koncertet. Egyelőre úgy néz ki, hogy az első 5 percükbe többet tettek bele, mint néhány órával ezelőtt Iggy Azalea a teljes koncertjébe. Mi ma estére búcsúzunk, és nagyon reméljük, hogy most is megússzuk eső nélkül. A szél azért itt van velünk, az okosabbakkal pedig meleg ruháik.

Még több bejegyzés