hirdetés

Az én kezemből nem fog kiesni a hegedű - Szabó Balázs a Quartnak

2012.04.30. 13:33

A Suhancos zenekarban FankaDelivel együtt ismertté váló Szabó Balázs saját, a funkot népzenével keverő bandájával is sikeres lett, ám idén januárban az összes zenészétől megvált, és új zenekart kellett toboroznia. Mi okozta a törést most, és mi történt annak idején FankaDelivel? Hozzászokott-e már, hogy ennyire divatos lett a népzene?

Szerepeltek Szabó Balázs Band, illetve Szabó Balázs Bandája néven is, néhol pedig még a Balázsolást is lehet olvasni. Melyik a zenekar igazi neve?

Ezt pont most raktuk rendbe, most már Szabó Balázs Bandája a hivatalos név, mindenhol ezt lehet majd olvasni. Persze megkaptam már párszor, hogy miért használom továbbra is ezt a nevet, miközben csak én maradtam az előző felállásból.

Mi történt az előző zenekaroddal?

Egy nagyon szoros baráti társaságról van szó, ami remélem, hogy nem fog változni, bár ez mindenképpen törés az életünkben, ami történt. Végül is az történt, hogy az együttes egész léte demokratikus alapokon nyugodott, és ilyenkor ott kezdődnek a gondok, ha hat ember nem ért egyet valamiben. Sőt, ehhez az is elég, hogy már két ember ne értsen egyet. Két év alatt rengeteg mindent elértünk, de a végére rengeteg fontos kulcskérdésben nem értettünk egyet. Én pedig nem akartam ledugni a zenekar torkán olyasmit, amit a többiek nem szerettek volna, és fordítva sem volt szerencsés ez. Próbáltuk orvosolni a dolgokat azzal, hogy egy idő után nem szólhatott bele mindenki mindenbe, de innentől már megborult kicsit az egész. A volt basszusgitárosunk és én voltunk leginkább a mozgatórugói a zenekarnak, de miután már mi sem értettünk egyet mindenben, nagyon nehéz kezdett lenni a dolog. Azt pedig nem szerettem volna, hogy a színpadról is lejöjjön, hogy itt valami nincs rendben. Végül úgy láttam egészségesnek, és így senkinek sem kellett meghajolnia a másik akarata előtt. Nem biztos, hogy ez volt a jó megoldás, de ez pont egy olyan helyzet volt, amiben nincs jó megoldás.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hogy fogadták ezt a döntést a többiek?

Érthetően nehezen. Voltak túlkapások is, olyan ez, mint egy szakítás vagy válás utáni állapot. Eltelt lassan három hónap, és nagyjából még ennyinek el kell telnie ahhoz, hogy újra le tudjunk ülni, és rendesen át tudjuk beszélni az egészet. Bennem is maradt kérdőjel, nyilván bennük is, és elég nehéz időszak volt ez, megviselt nagyon. Azt se szerettem volna ugyanakkor, hogy eltűnjek fél évre, és csak azon keseregjek, hogy ez nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Szóval kénytelen voltam továbblépni.

Viszonylag rövid ideje vagy a pályán, mégis kétszer is megváltál már az aktuális zenésztársaidtól (most, illetve a Suhancossal). Adja magát a kérdés, hogy nehéz ember vagy?

Ezt már nem először kapom meg. [nevet] Én nem gondolom, hogy nehéz ember lennék, de amikor ahhoz a ponthoz érek el, hogy a saját gerincemet kellene feladni, ott nem tehetek mást. Valószínűleg az az egyik hibám, hogy túlságosan demokratikus és empatikus vagyok, és aztán eljutunk odáig, hogy mindenki a gondolataimon ül, és én már nem kapok levegőt. Mindezt pedig én idézem elő azzal, hogy mindent lehet. Csak a sikerért meg a pénzért pedig nem éri meg megalkudni magammal, mindkét esetben úgy éreztem. Valamilyen szinten tehát nehéz velem, mert van egy pont, ahonnét nem engedek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

FankaDelivel milyen viszonyban vagytok most, lassan három évvel a Suhancos után?

Abszolút jóban vagyunk. Eltelt ugyanez a fél év vagy háromnegyed év, ami nehéz volt, és fokozatosan kezdtünk újra beszélgetni, és most már mondhatom, hogy a barátságunk ugyanott tart, mint régen. Csak most már tiszteletben tartjuk egymás útját: ha bármi van, segít nekem, és én is segítek neki a zenecsinálásban. Ő koncertet is szeretne, de ebbe most nem akarnék belevágni, elég sok energiát lefoglal a mostani zenekarom is. Abban bízom, hogy a jelenlegi zenekarral is hasonló lesz majd a helyzet egy idő után.

Mi volt az újfajta felállásban a legnehezebb, miután a Suhancosnak vége lett?

Az foglalkoztatott, hogyan lehet egy olyan fúziót csinálni, ami érdekes bír maradni, miközben már nincs a Feri [FankaDeli]. Mégis jól alakult, hogy járhatom a saját utamat, és most már eljutottunk oda, hogy érdemes vidéki városokba elutazni és ott fellépni.

Ha mondjuk öt évvel ezelőtt azt mondják, hogy népzenével ilyen nagyszámú fiatalt meg lehet szólítani, meglepődtél volna?

Nem gondoltam ezt, és szerintem senki sem gondolta volna. Kicsit azt érzem, hogy az emberek is meglepődnek saját magukon, amiért elmennek egy Csík Zenekar-koncertre, vagy más ilyen fúziós dologra. Én azt tudtam, hogy ezeket a zenéket imádom: a táncházakat, a népzenét, és ez adta magát. A Suhancos is egy ilyesmi fúzió volt: népzene és hiphop, pláne, amikor ez még nem is volt ennyire divatos dolog. De nagyon örülök, hogy az ilyen új dolgokra is van kereslet. De akkor is fogok majd hegedűt vagy népzenei kíséretet használni a zenémben, ha ez éppen nem lesz ennyire trendi itthon. Kísérletezni akkor is fogok, de az én kezemből a hegedű nem fog kiesni.

Korábban is volt ilyen a magyar zenében, hogy a táncházas-népzenés dolog betört a nagyvárosi fiatalokhoz. Leginkább Sebő Ferencék révén, ő mennyire volt rád hatással?

Annyira, hogy én is így találkoztam a műfajjal: amikor tizenkilenc éves voltam, Debrecenben tanultam, és én is ott találkoztam vele. Nagyon sokat hallgattam, biztosan hatott rám. Én sem úgy kezdtem népzenét hallgatni, hogy gyűjtéseket hallgattam, hanem a világi oldala fogott meg. Az is tetszett, hogy verseket zenésítettek meg - azóta nekünk is volt a Pilinszky-lemezünk. Pedig az nem is divatos dolog most.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Mármint a vers?

Igen. Most a megzenésített versről mindenkinek az jut eszébe, hogy ül egy gitáros, énekel, jókat teázunk, és beszélgetünk a költészetről. Ebben látok rációt, hogy ezt úgy csináljuk meg, hogy érdemes a versekkel vagy dalszövegekkel foglalkozni. Erre láttam már kezdeményezéseket az utóbbi időben, tanárok részéről is. Jó lenne a költészetet ledobni arról a dobogóról, ahol azt megszokták az emberek. Ezért is örülök, hogy mi felléphetünk a Pilinszky-műsorunkkal a MüPában, amiről a közönség eldöntheti, mennyire tudtunk elrugaszkodni a hagyományos versmegzenésítéstől.

Gondolom, azért nem csak táncházba jártál fiatalabb korodban sem.

Nem, persze. A Kispál az én generációm számára kikerülhetetlen volt, akkor voltam középiskolás. Aztán volt egy másik fordulat, ami nagyon hatott rám: Cseh Tamás, Másik János, aztán a Makám is. Később volt egy súlyos pár év, amikor a rockzenével egy időre elvesztettem a szálat, mert a törtritmusok világa érdekelt, meg a világzene, de aztán mindig visszataláltam hozzá, és hasonlóan voltam a népzenével is. Amit még nagyon sokat hallgattam, az Deák Billtől a Bűnön, bánaton, börtönön túl lemez, egy tipikus magyar blueslemez. De volt, amikor Zoránt hallgattam, és innét is gyökerezhet az, hogy fontos számomra a szöveg.

Na de a zenétek másik fontos alkotóeleme, a funk honnét jött?

Hát, arra szerintem születni kell, mert amit az ember itthon próbál csinálni, az csak gyenge másolat lehet. Már nem is tudom, honnét jött, mert először ilyen dzsesszesebb zenéket hallgattam, mint Diana Krall, és aztán ebből jött a Jamiroquai, meg így tovább. Az ember úgy tud fejlődni, ha nyitott marad mindenre.

Most fogsz felköltözni Kecskemétről Budapestre, ugye?

Igen, ez dráma, mert ha véletlenül nem találom meg itt a helyem, akkor nem tudom, hogy hová mennék tovább. Most annyi ötlet és energia van bennem, hogy ha visszamennék, akkor azt vereségként élném meg. Persze laktam én egy évet Pécsen, aztán Debrecenben is voltam diák, Kecskeméten a nyolcadik évemet töltöm, szóval megszoktam a közegváltozást, de azért van bennem valamennyi bizonytalanság. Most ráadásul nem írtam alá újabb egy évre a bábszínházba - több mint tíz éve vagyok tag különböző színházakban, de ezt az évet csak a zenélésre és az olvasásra szeretném szánni, mert erre is nagyon kevés időm volt mostanában. A kölyökkori álmom is az volt, hogy megtehessem, hogy tartok egy kis szünetet, és csak a zenélésnek élek, de most, a krisztusi korba érve sikerült. Aztán, ha kenyéren és vízen kell élni ehhez, akkor legyen.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Mindenhol el szokás rólad mondani, hogy több hangszeren is játszol. A hegedű vagy a gitár a fontosabb?

Vannak hónapok, amikor csak a hegedű létezik a számomra, és van, amikor meg csak a gitár. Most ott tartok, hogy egy csomó dolog a polcra került, és igyekszem csak ezt a kettőt fejleszteni, a többi hangszer pedig kicsit elmaradt, de nem baj. Egészen más sok hangszeren kevésbé tudni játszani, mint egy vagy kettőn jobban. Ebben a zenekarban annyiféle zenésszel játszom együtt, hogy a fafúvósokra vagy a perkás hangszerekre vannak nálam jobbak is. Ez egy kicsit új út, mert a Suhancosban mindent egyedül játszottam fel a Feri stúdiójában.

A mostani zenészeidet könnyen megtaláltad?

Nagyon könnyen, és ebben segített a kiadóm, a Megadó is, de mindenki más, aki a zenekar körül legyeskedett, azt szerette volna, hogy ennek a történetnek ne legyen vége. Én akkor, amikor megvolt ez a döntés januárban, egy hétig ültem a kis konyhámban, és gondolkodtam, mi legyen, de aztán felemeltem a telefont, és elkezdtem keresni új embereket. Akik most vannak a zenekarban, azok az első olyan zenészek is voltak egyben, akikkel leültem beszélni. Úgy néz ki, hogy ez itt most működik.

Mennyit köszönhetsz az MR2-nek?

Nagyon sokat, de azért kellett ehhez a millió vidéki fellépés, ismerkedés. A média nyilván kulcskérdés a zenekarnál, szóval anélkül biztos nem tartanánk itt, hogy lemegyek, mondjuk, Szekszárdra, ahol nincsenek igazán ismerőseim, és odajön valaki, hogy ne haragudj, de nem te vagy az a srác? A Suhancosnál ez bájosabb volt, mert tényleg úgy indult, hogy a netre felraktunk egy-két számot, és olyan nagy lett az érdeklődés, hogy utána keresett a média, míg az új formációval szerencsés időpontban küldtük jó helyre a dalokat. Persze, hogy jó lenne oda eljutni, hogy az ember ne függjön a médiától, de közben egyik a másik hátán él. Az a jó, amikor megvan az embernek az a közege, amelynek már nem kell a rádió ehhez. Az is érdekes kérdés, hogy miből lesz sláger: én például sose találtam el a sajátjaim közül, hogy melyik lesz népszerű.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Benned sosem merült fel, hogy - ha nem is olyan keményen, mint FankaDeli, de - reagálj a szövegeidben ezekre a mostani időkre?

Aki most nem dühös, az szerintem nem egészséges. Nekem is megvannak a napi gondjaim, de azt gondolom, hogy a művészetnek mindig is feladata a pártatlanság. Ha az ember beleviszi, akkor eszembe jut Cseh Tamás és Bereményi Géza munkássága, ami úgy volt politikus, hogy még évtizedekkel később, egy másik rendszerben is érvényes. De az ismertséget arra felhasználni, hogy befolyásoljunk másokat, ahhoz nagyon nagy bátorság kell. Egyre inkább menekülünk a művészetbe, hogy elringasson bennünket valahová máshová. Viszont én nem szeretem, ha a zene, amit hallgatok, arról szól, hogy mennyire rossz most minden, és hogy milyen nehéz lesz ebből kiutat találni. Én pont azért hallgatok zenét, hogy legalább addig is kicsit máshol legyek, amíg mondjuk, a munkahelyemre sétálok az utcán. Nem folytatok ugyanakkor struccpolitikát: szívesen beszélgetek erről, van is véleményem, és szavazok is, de azt gondolom, hogy erről kocsmaasztal fölött kell beszélni. Szerintem egy művésznek nem dolga meggyőzni embereket politikai identitásról. Az pedig, hogy magyarok vagyunk, számomra azért nem hangsúlyozandó, mert mind a zeném, mind pedig a nyelv, amin születnek a dalok, az pont elegendő válasz. Annak idején erről sokat beszélgettünk a Ferivel, ő ezt másként látta.

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat