hirdetés

A magyaroknak ez túl vidám - ELO és JumoDaddy (Irie Maffia) a Quartnak

2012.09.20. 16:05
Horváth Gáspár és Élő Márton a legtöbbeknek az Irie Maffiából lehet ismerős: alapító tagjai, zeneszerzői, producerei a zenekarnak. Emellett Horváth Gáspár a Kelemen Kabátban producere-szerzője, reklámzenéket ír, JumoDaddy néven pedig több elektronikus zenei irányzatba is belekóstolt - itt lehet meghallgatni a számait. Élő Márton pedig ELO néven globáltánczenei producer, leginkább afrotechnót játszik, többször ghánai zenészekkel együttműködve, de dél-amerikai eredetű elektronikus stílusokban is kipróbálta magát - e tevékenységét itt lehet követni.  Mindketten részt vettek egyik kedvenc tavalyi lemezünk elkészítésében a FOKN Bois ghánai duóval. Nehéz követni, ugye? Megpróbáltunk rendet rakni ebben a katyvaszban, valamint beszélgettünk popról és Skrillexről, az elektronikus zenei trendek meglovaglásáról, az internet csapdájáról és Ghána különleges zenei életéről.

 

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az új szám, az Utcára Kockák jelzi nagyjából, hogy merre megy a harmadik lemezén az Irie Maffia?

Élő Márton [a fenti képen jobbra]: Az egy szélsőség, vegyes lesz a lemez. Lesz rajta olyan hangzás is, ami egyértelműen a tavalyi kislemezhez hasonlít: nagyzenekari felállás, kicsit grandiózusabb megszólalás. Egy pár szám erejéig bejön az elektronika, ami eléggé foglalkoztat minket. Valamilyen szinten megmarad azért a jamaicai vonal is. Például felvettünk egy számot Beenie Mannel, amikor itt volt. Úgyhogy katyvasz lesz ez a lemez is, mint az előző kettő is volt. Tehát az Utcára Kockák annyiban jellemző, hogy ebben is sok minden keveredik.

Horváth Gáspár [a képen balra]: Egyszerűen nem lehet nem katyvaszt csinálni: annyira katyvaszban élünk, hogy ez a leghitelesebb. Nekem mindig az a vajúdás a legnehezebb, amikor kitaláljuk, hogy mit is kéne csinálni. Az elmúlt fél évben csak a motivációt rombolta az, hogy azon gondolkoztunk, hogyan lehetne egy egységes és koncepciózus dolgot csinálni. Gondolkoztunk páros lemezben: egy teljesen akusztikus, élőben rögzített és egy teljesen gépi oldal. Gondolkoztunk átmeneten... Úgyhogy most az lesz, hogy nem gondolkozunk tovább: megcsináljuk a számokat, aztán egy jó sorrendben feltesszük egy lemezre. Én ezt a nagy, teres hangzású, éneklős, szöveges, popos, de kicsit szintis dolgot tudom elképzelni a leghitelesebbnek az Irie részéről.

Élő Márton: Ilyesmi lesz a hangzása a legtöbb számnak, de lesz egy-két kivétel. Fogunk csinálni egy számot Török Ádámmal és a Bergendyvel, ami azért retrósabb felfogású. Lesz rajta olyan szám, amiben egy fia élő hang nem lesz, inkább a Bacardi Cola vonalat hozza. Senának is lesz egy house-osabb száma. Meg még hiányzik egy pár szám, úgyhogy még nem tudjuk pontosan, hogy egészében milyen lesz.

Horváth Gáspár: Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy harmadrészben a Marci agymenése van benne, harmadrészben, vagy talán kicsit többen az enyém, és most csinálunk két-három közös számot a teljes zenekarral is.

Élő Márton: Az biztos, hogy a reggae nagyon háttérbe szorult. Ha valami jelen van a jamaicai zenéből, az inkább a dancehall. Igazából van egy csomó reggae-számunk, amiket nem játszunk élőben, mert ennél kicsit energetikusabb, gyorsabb dolgokat szeretünk.

 Horváth Gáspár: Továbbra is az élő koncertélmény határozza meg a lemezt.

Élő Márton: Olyan számokat szeretünk csinálni, amiket utána jól el lehet játszani.

 

 

Mennyire akarjátok külön tartani a különböző dolgaitokat egymástól?

Horváth Gáspár: Ez egy őrületes, komplex problémakör évek óta.

Élő Márton: Hogy a saját motivációinkat hogyan építsük be az Irie Maffiába...

Horváth Gáspár: Igen, ez a művészi része, ami a legfontosabb. De a közönség felől is folyamatosan jön a visszajelzés, hogy teljesen belebonyolódtunk a kavarásba. Évek óta iszonyú rosszul kommunikáljuk, hogy mi folyik egyáltalán ebben a műhelyben

Élő Márton: Most döntöttünk úgy, hogy megszüntetünk minden alvállalkozást, ami Irie Maffia néven futott. Az Irie Maffia innentől csakis az lesz, hogy Irie Maffia-számokat adunk elő vagy a nagy élő zenekarral, vagy lehet, hogy egy kisebb szettet is kénytelenek leszünk összerakni, mert a felkérések hatvan százalékát nem tudjuk bevállalni, mert túl drága a nagyzenekar. Ami ezen kívül lesz, azt tök más néven csináljuk, ő JumoDaddy, én ELO. Azért ettől még keveredik a Maffiába is a mi zenei világunk, ami elég sokat változott mondjuk ezelőtt hat-hét évvel ezelőtthöz képest, amikor ezt a zenekart kialakítottuk. De azért próbáljuk azt a vonalat is fenntartani, ami miatt népszerűek lettünk. Illetve hát ott vannak az mc-k, akik fenntartják a folytonosságot. Ha ugyanaz a négy ember rappel egy-egy lemezen, akkor megvan a folytonosság, még akkor is, ha goa trance szól alatta - ami azért nem lesz.

Horváth Gáspár: Igazából a dj-tevékenységen látszik ez a leginkább. Már több mint négy éve csináljuk a klubestünket a Corvintetőn, és annyira heterogén közönség alakult ki, ami már kerékkötője a buliknak.

Élő Márton: Meg mi is annyira elmentünk az eredeti zenei világunktól, hogy saját csapdánkba estünk.

Horváth Gáspár: Igen, vagyis ez egy trap. Úgyhogy kénytelenek vagyunk trapet játszani agyba-főbe. [A trapről, 2012 egyik legnagyobb zenei trendjéről itt írtunk részletesen.] Egyébként a mai világban az van, hogy ha egy brand nagyon ügyesen, összeszedetten, koncepciózusan képvisel egy zenei irányzatot, akkor be tud találni, robban egyet, és utána azonnal el is hullik a hatása. Úgyhogy ilyen mini bombázásokat kell végrehajtani különböző brandekkel, álnevekkel. Egy névhez nagyon nehéz hosszú távú művészeti koncepciót csatolni. Ha mondjuk ELO néven annyira befutsz, mint a Skrillex, akkor is két-három éved van, amíg ezt kipörgeted. Aztán el vagy ásva, mert az új, elektronikus zenén szocializálódott közönség lelkülete úgy működik, hogy valami robban, utána pedig kegyvesztetté válik. Azt mondják, hogy á, már túl divatos.

Élő Márton: Ezt azért nem tudhatjuk, majd ki fog derülni. Tiësto még mindig Tiësto. A Maffia viszont más, az már ilyen popzenekari státuszba lépett. A mostani közönségünk összetétele teljesen más, mint amikor elkezdtük csinálni.

Horváth Gáspár: Az lenne igazán jó, ha az Irie Maffia teljesen tükrözné a zenei fejlődésünket. De ezt egy maximum három-négy, esetleg öt fős, zsarnoki elveken működő zenekarral lehet csak megcsinálni.

Élő Márton: Ezek a szólódolgok igazából az önálló művészeti elképzeléseink megvalósításai, amiket nem tudunk egy 12 fős zenekarba beleerőltetni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Volt bennetek csalódás, hogy az Irie Maffia-rajongók nem haraptak rá tömegesen mondjuk a tavalyi, a FOKN Boisszal készült ep-re?

Élő Márton: Hát az biztos, hogy meglepő, hogy mennyire nem érdekli őket: valami elképesztő, hogy mennyire szarnak minden másra, amit csinálunk. A Gáspár dolgai egy másik közönség felől kapnak pozitív visszacsatolást: a dubstepes, moombahtonos fiatal gyerekektől, a Wondawulféktól, a Future Music iskolától jönnek a visszacsatolások, az Irie Maffiától függetlenül.

Horváth Gáspár: Ez nekem nagyon nagy élmény, mert eddig ilyen csak a nagyzenekarral volt, most pedig személyesen hozzám érkezik be, ami nagyon motivál.

Élő Márton: Az én dolgaim iránt meg inkább külföldről van érdeklődés. Volt pár bulink nyáron a FOKN Boisszal, játszottunk például Kölnben, ott volt száz ember és ismerték a számainkat, örültek neki, utána odajöttek stb. Magyarországon ez az afrikás cucc teljes zsákutca, semennyire nem passzol a magyar lélekhez vagy zenei világhoz. Nagyon kevés ember van, aki azt mondta volna nekem, hogy ez jó. Ez a dj-bulikban is látszik: amikor ilyesmit kezdek játszani, kicsit megtorpannak; ez túl vidám, vagy nem tudom.

A Kelemen Kabátban-rajongók tudják, hogy te máshol is zenélsz?

Horváth Gáspár: A Kelemen Kabátban aztán végleg az utolsó szög volt: aki addig próbálta követni a dolgokat, ott feladja az egészet. A Kelemen kettőnk, én és a tesóm, Horváth Boldi  teljes önkifejezése, amire rácsapott a média egy szám esetében, de próbálunk ettől elvonatkoztatni. Ugye a Nyári dallammal indult be ez a láz, de ez már egy nagyon régi zenekar. Egy avantgárd popprodukció, és az is marad. Igazából nem érdekel minket, hogy kétmillióan nézik meg a klipünket vagy kétszázezren, mert szerintünk mindegyik számunk ugyanolyan jó és ugyanúgy meg van csinálva, és ugyanolyan üzenetet képvisel. Én az Élet dala, a Bogárember és a Nyári dallam között nem látok művészi különbséget. A közönségben szerintem sokan nem is tudják, hogy én abban benne vagyok, zenei producerként, szerzőként; néha dramaturgiai dolgokba is beleszólok, átnézem a tesóm szövegeit, és amikor az ő művészi öntudata engedi, akkor kritikát tudok gyakorolni.

 

 

Nagyon más popszámokat írni, mint elektronikus zenét?

Horváth Gáspár: A Marcival köztünk az a különbség, hogy az én lelkivilágomhoz közel áll a pop - és egyébként emiatt néha megbélyegzettnek érzem is magam a zenekarban.

Élő Márton: Azért ha meghallgatod a legutóbbi Ya-Ponós számomat, akkor azért kiderül, hogy tőlem sem áll távol.

Horváth Gáspár: Azt érzem, hogy miután mi ebben az underground, kultiplexes körben szocializálódtunk, ezért megszoktuk, hogy a pop démonizált dolog, amire kígyót-békát kiáltanak.  Én szeretem a popot, és vannak kifejezetten popos tevékenységeim, amik a Kelementől függetlenek, például a Bisztró dal sorozat - most dolgozunk a második részén. Az tényleg egy popprodukció, kvázi munka, ahol zenei producerként felkérnek egy popszám létrehozására. A második részén most dolgozunk, azt talán el szabad most már árulnom, hogy a Majkával és a Curtisszel lesz a szám. Ebből is megpróbálom kihozni a legtöbbet, amit a megrendelő megenged. Igazából ez is egy trap lesz.

Horváth Gáspár: Ha már a popnál tartunk, akkor a Kelemen Kabátbannál az Irie Maffia popabb; a Kelemen eltúlzott pop: nem az a koncepciója, hogy "legyünk mindenkinél népszerűbbek és tudjunk haknizni minden diszkóban", hanem ez maximum egy eredmény, amit elértek, de nem ez volt a cél. A Maffiánál meg ott van egy irdatlan nagy közönség, akiknek már meg kell valamilyen szinten felelnük - még ha az önkifejezés része meg is maradt, hogy mi ilyen zenét szeretünk játszani. Nem adhatunk ki háromperces zajszámokat, mert azt fogja mondani az a több tízezer vagy százezer ember, hogy mi ez a hülyeség, ez nem Irie Maffia. Figyelembe kell venni, hogy beférjen a tévébe, a rádióba, ne legyen benne annyi csúnya szó, mert akkor nem fogják játszani. Szerintem 2012-ben ezt jelenti a pop; nincsenek már ilyenek, hogy ez pop stílus, az meg rock stílus.

Horváth Gáspár: Igen, ebben igazad van. Itt a tartalmi és a formai dolgok válnak el. A Kelemennek a tartalma, a koncepciója és üzenete az, hogy ebbe a kis sivár, szottyád országba illik egy kis humort, egy kis önkritikát és valami pozitív életszemléletet beinjektálni. És ha ennek a formája a legelmebetegebb elektronikával kevert popzene, akkor az lesz. De alapvetően az üzenet más, az nem arról szól, hogy adjunk el belőle minél többet és iszonyat kaszálás legyen; hanem az, hogy ezt a kis fekete-fehér tévét próbáljuk meg legalább egy kicsit színesebre átkapcsolni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Arra gondoltam, hogy sokan mondják, hogy az elektronikus zene - még a legnépszerűbb formáiban is - más logikával működik, mint a popdalok.

Horváth Gáspár: Az elektronika hihetetlen úttörésben van már nagyon régóta, és ezeket a formai és technikai vívmányokat kezdi felemelni a popzene. És ezek csak technikai különbségek...

Élő Márton: Refrén helyett drop vagy rise.

Horváth Gáspár: Az óriási dolog, hogy a klubzene kitört a klubokból, a rave-ekről, és a rádiókból üvöltenek a Dutch meg electro meg dubstep dolgok. Ez egy pár éve elképzelhetetlen volt, ma meg egy épkézláb popszám igazából egy dance zene.

Élő Márton: A klubzenék is poposak, van bennük csilivili refrén meg nyolcszáz akkord, és a popzenébe is bele kellett rakni azokat a felpörgetéseket meg ereszdeleket, amik a klubokból indultak ki és ott működnek. Ha meghallgatod Rihanna vagy Kállay Saunders András legújabb számát, ez mindegyikbe bele van téve egy őrületes felfokozás, ami után beindul a szeletelés. Az emberek nem rockkoncertekre járnak, hanem partikra.

Horváth Gáspár: És a Skrillex ennek az ikonikus figurája. Lehet róla ódákat zengeni meg gyűlölködni, de az ténykérdés, hogy őrá vetül mindez, és őfelőle jön, ő ennek a korszakváltásnak a legikonikusabb figurája. Ő tudta bevonni az elektronikába  a muzikalitást, a popzenei fordulatokat, és a dubstepnek a Never Say Die Records-féle hangzását a popzenére húzta rá. Nélküle ez elképzelhetetlen lett volna. Illetve valószínűleg megtörtént volna egy másik figura által, de ennek az egész folyamatnak egyszerűen a kollektív tudattalan akart egy arcot adni, és ez a Skrillex lett.

Elég sok stílusba belevágtok. Mennyire nehéz ezeket elsajátítani?

Élő Márton: Nekem ez időproblémákat okoz, már nincs is kedvem belekezdeni ezeknek az új stílusoknak a csinálásába. Ez volt a moombahtonnal is, ez volt a trappel is, hogy egyszerűen túl gyorsan történnek ezek. Ha nem te vagy, aki elkezdi, vagy nem vagy ott az első hullám elején, akkor utána már kicsit olyan, "jó, jó, csinálhatunk moombahton- meg trap-számokat", de a nagy durranás-jellege elveszik. Például a trap olyan, hogy engem évek óta foglalkoztatott ez a tempó, ez a hangzás; imádtam a grime alapokat, a déli rapszámokat is szerettem...

Horváth Gáspár: A dancehallban is nagyon jelen van ez a hangzás...

Élő Márton: Csak nem tudtam, honnan lehet ilyen számokat előkeríteni, és mivel csinálok annyi mindent - Maffia-számok, Maffia-koncertezés, Sena-lemez, afrikai cuccok -, közben nem maradt annyi energiám, hogy magamnak megcsináljak még egy ilyet is, vagy hogy egész nap otthon üljek és azon gondolkozzak, hogy milyen új hangzást fedezzek fel. Ehhez az kell, hogy tényleg csak ezzel foglalkozzál éjjel-nappal.

Horváth Gáspár: Ha valaki elektronikával foglalkozik producerként, akkor lépést kell tartani, nem lehet kikerülni azt, hogy ezek a trendek jönnek-mennek. És ez elképesztő energia-, munka- és időbefektetést jelent. Aztán amikor van egy lehetőség, akkor meg kell látni azt a rést, amibe be lehet törni, és akkor a szerencse és a tudás véletlen egyvelege folytán ott be lehet lőni egy rakétát. Nekem ez az egész jelen pillanatban hobbiszinten van, olyan szempontból, hogy nem elsősorban ebből élek. De meg merem kockáztatni, hogy technikai értelemben profi szinten van, amit csinálok, csak számomra a "profi" azzal függ össze, hogy miből élek.

Élő Márton: A trap is egy olyan dolog, hogy már több mint egy éve jöttek ki olyan számok, főleg a Munchitól, amiket már ő trapnek hívott (bár kicsit más volt a hangzás, mint a mostani) - de lehetett tudni, hogy ez jön, ha az ember egy kicsit is figyelt. Ha ez lenne a fő koncepció, akkor januárban ki lehetett volna adni egy olyan lemezt, amin az egész nemzetközi sajtó pattogott volna, hogy hú, ez milyen modern hangzás. Tehát ezt néha tényleg lehet látni, hogy ez lesz; aztán végignézed, ahogy elmegy melletted az egész. DJ-zni meg akkor kezdi el az ember, amikor mindenki más, mert ha nincs meg a környezete, az emberek azt sem tudják, hogy mi ez, akkor nem fog működni a bulikban.

Horváth Gáspár: Nekem a Maffiával ez a legnagyobb dilemmám, ez a folyamatos hajóelúszási élmény.

Élő Márton: Ennek csak annyi köze van a Maffiához, hogy elviszi az energiánk nagy részét.

Horváth Gáspár: Igen, erről beszélek. Nem tudjuk megtenni azt, hogy ezeket a trendeket meglovagoljuk, amiket egyébként látunk, és megvan a megfelelő tudásunk is... Engem ez egy kicsit frusztrál, megmondom őszintén. Én érzek magamban lehetőséget, hogy ezek a hajók ne ússzanak el. A hosszútávú terveim között az elektronikával való foglalkozás szerepel. Ez most olyan szenvedélyem, mint amilyen 18-20 évesen a reggae volt, amikor a Bosi bulijaira jártam és azt mondtam, hogy ennél jobb és őrületesebb zenét nem tudok elképzelni, megállt a világ.

Élő Márton: Szerintem eleve el kellene innen költöznünk, ha ezzel akarnánk foglalkozni komolyabban. Persze, internet, felkaphatják az embert, akárhol van, de ha megnézed: a legnagyobb sztár-dj-k 80 százaléka Angliából és Los Angelesből jön, nem az van, hogy tele van észt és moszkvai producerekkel az összes parti.

Horváth Gáspár: Pont erről beszélgettem mostanában Palotai Zsolttal, és neki az ellenkezője a víziója: hogy miután ez is egy biznisz, ezért a peremterületeken lévő fiatal, tehetséges producereket fogják felkarolni. A Mord Fustang ennek az egyik kulcsfigurája, aki peremterületről robbant be.

Élő Márton: Lehet, de utána rögtön visznek is Los Angelesbe. Itthonról ezt nem lehet megcsinálni.

Horváth Gáspár: Persze, ezzel az önmenedzseléssel biztosan nem.

Élő Márton: Az egészhez tartozó gépezet Magyarországon nincs meg: nincs egy rendes booking agency, rendes promóció. És internetes promóküldözgetéssel sokkal nehezebb, mint ha ott vagy, haverkodsz velük: szevasztok, ezt a zenét csinálom; hú de jó, gyere, játssz velünk; hallanak, el van intézve.

Horváth Gáspár: Miután az interneten a kommunikáció elképesztő méreteket kezd ölteni, ezért még jobban felértékelődnek a személyes kapcsolatok. Az internet szintén egy csapda, egy trap, az esélyegyenlőség illúziója, hogy mindenkihez el tudom juttatni a zenémet. Miközben olyan sokan akarják eljuttatni, hogy csak az a pár kiválasztott, aki a megfelelő helyen van a megfelelő időben, az tud érvényesülni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mennyire látjátok másképpen ezeket a zenéket amiatt, hogy a reggae, a dancehall felől jöttök?

Horváth Gáspár: Most van egy ilyen reggae, dancehall felé fordulás az elektronikában. Ugye a gyökereknél nagyon erős volt a jamaicai befolyás. Aztán a Freestylers után eltelt vagy tíz év vagy még több, amikor ez elvált, de most kezd az egész visszacsatolódni a régi, jamaicai, hangmintázós zenékhez. Én nagyon örülök ennek. Ez a Skrillex - Damian Marley kooperáció ennek a legjobb példája.

Élő Márton: Szerintem az angol elektronika nagyon közel van a reggae-hez, mind a drum and bass, a dubstep, az egész sound system- és dj-kultúra. Én mindig az olyan zenéket szerettem, ahol látom ezt az összefüggést. A nagyon house-os, aréna-trance-es bulikban ezt nem lehet felfedezni, és az nekem nem is olyan vonzó, mint amikor van egy mc egy buliban. Mondjuk a trap eltérő, hogy az nagyon erősen kapcsolódik a déli hiphophoz; miközben a moombahtonban nagyon ott van a karibi hatás.

Horváth Gáspár: Hihetetlen módon meg tud fűszerezni, erősíteni egy számot egy ilyen régi jamaicai hangminta, mc-bekiabálás. És a heavy basszusok is mind a reggae-ből jönnek, a dubból.

Élő Márton: Az az első basszuszene.

Másképp nyúltok emiatt a kiindulópont miatt az elektronikus zenéhez?

Horváth Gáspár: Én szeretek hangmintázni, szerintem ez az egész alapja. És majdnem minden számomban van valami reggae-hatású hang.

Élő Márton: Számomra ez inkább a szövegben van meg. Én  a szöveges zenéket szeretem...

Horváth Gáspár: Mint úgy általában az emberek.

Élő Márton: ... és ha meg már szövegelés, az számomra alapvetően fekete zene, soul éneklés, rap, reggae éneklés. Szóval számomra ez itt jelenik meg.

Horváth Gáspár: Egyszerűen kell a szöveg az elektronikába, ha csak hangminták erejéig, akkor is. Egyszerűen más hatása van az emberekre. Az a kapcsolópont a valósághoz. Az emberi hang az, ami a mai elektronikus zenéket még egy kicsit az akusztikus élményhez kapcsolja.

Csak a családdal szoktál járni Ghánába, vagy a zenekarral is voltatok?

Élő Márton: Csak a családdal, a zenekarral sajnos még nem, bár már felmerült az ötlet. Eddig háromszor voltam, mióta Senával vagyok együtt. Legutóbb még a szüleim is jöttek; elég vicces volt apámmal elmenni a szavannára elefántot nézni. Ha legközelebb megyek, csak zenével akarok foglalkozni. Vannak ötleteim, hogy mit szeretnék megcsinálni a ghánai szcénán belül.

Kiket ismersz ott?

Élő Márton: Van egy bontakozó, underground, értelmiségi réteg. Igazából nem lehet párhuzamot vonni az itthoni dolgokkal, mert sokkal kisebb ez a kör: azok, akik a kultúra magasabb szintjei iránt érdeklődnek, elég kevesen vannak és lépten-nyomon összefut velük az ember. Elmész egy házibuliba, lemész egy klubba, egy könyvbemutatóra, egy beszélgetésre, és ugyanazokat az embereket találod mindenhol. Sena pont ott volt ennek az egésznek a kibontakozásakor, öt-hat évvel ezelőtt. Akkor beindítottak egy The Movement nevű dolgot, ennek lehet látni a következményeit. Őket ismerem, a legnagyobb popsztárokkal csak legfeljebb összefutottam - annyira nem is fontos, hogy velük felvegyem a kapcsolatot, mert nem is akarok velük dolgozni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

De például az azonto egy nagyon népszerű dolog. [Élő Márton ebben a műfajban készült számát itt lehet meghallgatni. Az azonto egy táncőrület, amely Ghánából indulva már több országba is eljutott. Többek között a BBC és a Guardian is foglalkozott vele; a linket cikkekben megtekinhtető videókból érthető lesz, mi ez a tánc.]

Élő Márton: Igazából Ghánában nincs olyan, hogy underground. Két lehetőség van: vagy mindenki, mind a 22 millió ember ismer valamit, vagy senki, esetleg pár száz ember. Ez az azonto is olyan, hogy kijött, az egész ország megőrült rá, és boldog-boldogtalan azonto-számokat csinál azóta. Ott van az EL, aki tíz éven át nem volt ismert (nevezheted undergroundnak, de igazából csak annyi volt, hogy nem volt ismert, csak csinálgatta a hiphop-számait), és akkor egyszer csak beütött ez az azonto, aminek viszont az egyik élharcosa. Az ő Sarkodie-val közös száma indította el az egészet. Vagy elmentünk 800 kilométerre Accrától, említettem, hogy a Wanlovékkal csinálok zenét, akkor mindenki tudta, hogy miről beszélek, tudták, ki ők - de csak azt az egy számát ismerték, amit mindenki más is, ami ment a rádióban. Ezt viszont tudja az összes ghánai. Az igaz, hogy a FOKN Boist valamiféle undergroundot akar kiépíteni, mert nem a szokásos útvonalat járják be, hogy csinálnak slágereket, amiket aztán befizetnek a rádióba és akkor népszerűek lesznek. Most azért egyre népszerűbbek, mert külföldön őket jegyzik a legjobban a ghánai zenészek közül, ők tudnak a legtöbbet fellépni a nem ghánai közönség előtt, a musicalüket filmfesztiválokra adják el, sokat mozognak Európában ebben a global bass szcénában. Emiatt egyre jobban érdekli a ghánaiakat is. Emellett a Wanlovnak vannak mindenféle hülyeségei, amik miatt inkább egy ilyen botrányhős, mint popsztár.

A te azonto-számaid bekerülnek ott a körforgásba?

Élő Márton: Igen, pénteken raktam ki és szombaton már az összes, általam ismert ghánai blogon felvették a fonalat. Meg van a DJ Black nevű srác, akivel elég jóban vagyunk, és az egyik legkomolyabb rádiós személyiség, ő is szerintem játszogatja már, bár nem tudom biztosan innen megmondani. Aztán hogy mennyire lesz sláger... valószínűleg semennyire. Ahhoz ott kéne lenni és ütni a vasat, hogy márpedig játsszátok, fizetni a rádióknak. Ha nem vagy ott, akkor nehéz Ghánában bármit elérni. Olyan nem nagyon van, hogy "hú, ez rohadt jó, ezt játsszuk." Legalábbis ezt mondták nekem; abban a pár hónapban, amit ott töltöttem, nem foglalkoztam ezzel. Inkább a zenészek érdekeltek.

 

 

Az előző ep-nek volt ott visszhangja?

Élő Márton: Egyáltalán nem. Ebben a körben, amit mondtam, ismerték, de ezen kívül nem. Most erre az új számra jelentkezett egy belga dance kiadó, a Wanted Music, hogy ezt ki akarják adni, nyomatni a tévében - semmi köze nincs az ilyen tropical dolgokhoz, egy normális house, dance kiadó. Úgyhogy meg fogom nézni, mit tud a szám egy ilyen környezetben. Ha esetleg úgy sülne el, hogy lesz hírértéke, egy-két országban játsszák, felkerül valami listára - ezt már Ghánában lehet úgy mondani, hogy "gyerekek, ez egy európai szupersláger lett, hallgassátok", és máris máshogy állnak hozzá.

Mik a jövőbeli, ottani terveid?

Élő Márton: Hasonló vonalon szeretnék még számokat csinálni, mint ez a FOKN Bois-os szám volt: eléggé európai, vagy hát most már amerikai, tehát modern tánczenés alapok, helyi énekesekkel. Olyan zenét akarok csinálni, ami megállja a helyét egy európai vagy amerikai klubban is, és Ghánában is azt mondhatják rá, hogy lehet hozzá valami közük.

Hogyan terjednek a számok? Internet, mobiltelefonokon?

Élő Márton: Az igaz, hogy mindenkinek van mobiltelefonja. Elmentünk a szavannára: húszezer éves konstrukció szerint sárból tapasztott házakban laknak az emberek, de mobilja mindenkinek van ott is, és azon is hallgatják a zenét. Hogy arra hogy kerül rá, az jó kérdés. Laptopról másolgatják, gondolom. Vannak weboldalak, ahol minden fönt van: ha megjelenik egy szám, másnap letölthető akármilyen minőségben - az senkit nem érdekel. Az én számaim is kikerültek már, valószínűleg felkerültek néhány ember mobiljára.

Horváth Gáspár: Az elég kemény volt, amit meséltél, hogy ott a stúdióban is 128-as mp3-ban írták ki a dolgokat.

Élő Márton: Ott voltam az EL stúdiójában, mondtam neki, hogy adja oda a zenéit, és láttam, hogy össze-vissza tartja őket, egy mappában vannak a 128-as és 320-as mp3-ak - ennél jobbról ne is álmodj. Ott adtam fel a reményemet, hogy ezeket a számokat valaha jó minőségben megszerezzem. De ha elmész egy ottani buliba, akkor meg is érted, hogy miért. Elég kemény hangzásokat lehet találni.

Horváth Gáspár: Ott állt össze a reggae-kép. A keverőpult gain szabályozója, ami arra van kitalálva, hogy ne legyen torz a bejövő jel, az van csutkára kitekerve, és aztán faderrel állítgatják. Minden csutkára ki van torzítva, ami egyébként ad egy ilyen jó feelinget az egésznek. Több mint valószínű, hogy Jamaicán is így csinálták.

Élő Márton: Igen, ha meghallgatod a régi sound system-felvételeket, azokon is hallani. Egyébként a torzítás titka a mai elektronikus zenének is, csak kicsit szofisztikáltabban csinálják.

Horváth Gáspár: Iszonyatosan összetett multiband torzítások vannak.

Élő Márton: Az a szerencséjük, hogy analóg a rendszer, ott jól áll a torzítás. Szóval ez a ghánai dolog nekem tök érdekes, ebbe csöppentem bele először úgy, hogy autentikus volt. Játszunk reggae-zenét Magyarországon nem tudom hány éve, meg gyerekkorom óta foglalkoztattak a fekete zenék, de most volt először az, hogy nem otthon bohóckodok, hanem ott vagyok egy helyen, ahol ez tényleg, valós időben történik, és nem az egész világ van rajta ezen, hanem csak nagyon kevés ember. Úgyhogy ezt én még szeretném egy kicsit forszírozni.

Más volt, mint amilyennek elképzelted?

Élő Márton: Hát nagyon más volt. Nemcsak a zenei része, hanem az egész. Amikor először kitettem a lábam Európából, az megdöbbentő élmény volt. Az ember látja a tévében, hogy nem olyan, mint otthon. De ha ott vagy, akkor az egész a nyakadba szakad, hogy ennek semmi köze nincsen, de nemcsak úgy kinézetre, hanem az emberek hozzáállása, az egész hangulata - az élet ott másról szól, mint itt. Ez az, amit nagyon kevés ember ért meg. Mindenki jön, hogy így mentsük meg Afrikát meg úgy küldjük a pénzt, de ez mind egy ilyen gőgős európai hozzáállásból fakad, hogy azt akarod, hogy úgy éljenek, ahogy te. Márpedig ezt nem fogjuk elérni, meg nem is kéne szerintem. Teljesen máshonnan kéne kiindulni.

Most van egy ilyen hullám, hogy többet ártottak a segélyek, mint amennyit használtak.

Élő Márton: Hát ez biztos. Azt első kézből lehet tapasztalni, hogy ha fehér ember vagy, az azt jelenti, hogy van pénzed és adsz is belőle. Ez tök rossz kiindulási pont. Adjál pénzt, nekünk nem kell érte semmit csinálni; neked úgyis sok van, nekünk meg csak keveset kell belőle adni, aztán kész. Az önállóságot nagyban korlátozza, ha egy egész kontinens így áll a dologhoz - mégpedig azért, mert erre kényszerítik, vagy erre szoktatták rá mind a kormányokat, mind az embereket egyesével. Addig várhatják, hogy bármi épeszű dolog történjen. Pedig ha az ember elmegy Ghánába, akkor látja, hogy a dolgok százszor jobban működnek, mint itthon, mert megvannak a többezer éves hagyományai, amik még nem lettek úgy felbolygatva, mint máshol. És igenis az emberek nem lusták, iszonyat fegyelmezettek, ha a megszokott környezetben, a megszokott keretek között működnek.

Horváth Gáspár: Sena anyukája fogalmazta meg, hogy "ej, ráérünk arra még" Pató Pál-hangulat van.

Élő Márton: Hát az egész égövet ez határozza meg, de ha nem egy svájci protestáns felfogással próbálkozol, hanem hogy így is lehet élni az életet, sőt - akkor tök jó dolgokat lehet kihozni, meg szerintem fognak is. Ghána elég jó úton halad afelé, hogy egy modern afrikai ország legyen.

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat