Kiköpte a fogát a rossz bácsi - az Alma Együttes a Quartnak

2012.11.11. 8:11
A szülinapos dala révén minden magyar internetező által ismert Alma Együttes tagjaival beszélgettünk arról, hogy mitől nehéz műfaj a gyerekzene, miért nem jó, ha egy maci tök jó fej, és miért természetes, hogy pénzt kérnek azért, hogy gyerekeknek játszanak, de szóba került Bartus Erika is. Az is kiderült, hogy az Alma szerint nem a közönség kegyeit kell keresni, hanem a saját hangunkat megtalálni, és miért nem kell harcolni a letöltések ellen.

Felnőttzenével indultatok, és ahogy a honlapon írjátok: később "nőttétek ki magatokat gyerekzenekarrá". Van valamiféle hierarchia az emberek fejében, amely szerint a gyerekzene nem olyan komoly dolog?

Szabó Tibor (gitár, basszusgitár, tambura, citera, buzuki, billentyű): A megbecsülésben, az emberek szemléletében jelentős különbség van, de az én szememben nincs. Zenészként mi ugyanúgy játszunk, mint egy felnőttkoncerten. Sőt bizonyos szempontból nehezebb ez a műfaj. A gyerekek kegyetlenek. Ha nem tetszik nekik, ha unatkoznak, akkor kimennek. Nincs udvarias taps, mint a színházban, ahol egy közepesre sikerült darabot is megtapsolnak a végén. Ha a gyerekek tíz perc után úgy gondolják, hogy ez uncsi, akkor mennek, és kész. Tehát bizonyos szempontból nehezebb ez a műfaj. A zenei dolgokban pedig nem kötünk kompromisszumot: a legjobb tudásunk szerint csináljuk meg a dalokat, a lemezeket. Ugyanígy csinálnánk akkor is, ha más szövege lenne, vagy felnőtteknek szólna. Vagyis a közönség, a szervezők hozzáállásában van különbség.

Buda Gábor (ének, gitár, ukulele): Adott esetben a fizetési hajlandóságban.

Szabó Tibor: Töredékét keressük annak, mint egy középszerű popzenekar, ami csak úgy elvan...

Buda Gábor: Esetleg a tagok nem is játszanak a hangszeren...

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Kinek számít, kinek szól, hogy például milyen a hangszerelés, a kíséret - a gyerekeknek vagy inkább a felnőtteknek?

Szabó Tibor: Csak magunknak szól.

Buda Gábor: Az embernek előadóművészként elsősorban nem kiszolgálnia kell valamit, hanem önmaga miatt kell csinálnia, jól kell magát éreznie benne. Ez minden művészeti ágra igaz kellene, hogy legyen, nem csak a zenére: az irodalomra, a festészetre, a fotózásra stb. Ha az ember szívből csinálja, amit csinál, fel tud benne oldódni és jól tudja magát benne érezni, akkor őszinte és hiteles lesz, és szeretni fogják: a közönség megtalálja a művészt. Nem a művésznek kell a közönség kegyeit keresnie, ez hülyeség. Ebbe nagyon sok kiadó belebukik: "kéne csinálnunk egy második Halász Juditot", vagy "most ez a trendi nyugaton, mi is csináljunk valami ilyesmit". Ez a világ legnagyobb baromsága. Aki görcsösen keresi a közönség kegyét, az el van veszve, az nem igazi művész, ne is kezdjen bele semmibe. Akinek nem tetszik a mi zenei megfogalmazásunk, annak nem kell hallgatnia az Almát. Senkit nem köteleznek arra fegyverrel, hogy vedd meg az Alma-lemezt. Sőt minden lehetőség adva van ahhoz, hogy ingyen hozzájuthassanak, és utána adott esetben herótozhassák. Ez jó dolog; én is örülnék neki, ha a pékhez bemehetnék, megehetném a kenyeret, és utána azt mondhatnám: te, figyelj már, nem volt olyan friss ez a kenyér, nem fizetem ki.

A Dodó maci című slágeretek a koncerteken úgy kezdődött, hogy "Dodó egy maci és tök jó fej". A cd-n viszont az szerepel, hogy "Dodó egy maci a barlangból". Miért változtattátok meg?

Buda Gábor: Azért, mert nekem a "tök jó fej" igazából sosem tetszett. A zuhany alatt született ez a dal, és még aznap megmutattam a többieknek; nem kezdtük el cizellálni, földobtuk a színpadra. A "tök jó", az létező dolog, nincs is vele semmi baj, lehet mondani beszélgetésben, bár nem nagyon szoktam, mert ez nem túl cizellált kifejezés - de úgy gondoltam, hogy mivel ugye mi alapvetően piciknek éneklünk, inkább ne alkalmazzuk, ha nem muszáj. Egy koncert után egy anyuka, akivel, úgy látszik, egy rugóra járt az agyunk, odajött és azt mondta, hogy mi lenne, ha az lenne helyette, hogy "Dodó egy maci a málnásból". Ez tetszett, csak ugye ezt a dalt egyre gyorsabban kell énekelni, és nem mindegy, hogy az ember hogyan tudja kimondani a szót. A "málnásból", az ragadt, nem lehet határozottan elindítani. A "tök jó fej", az a hangzók miatt üt. Aztán egyszer csak hirtelen bevillant, hogy a "barlangból" ugyan hosszabb, mint a "tök jó fej", de a "b" miatt végre el lehetett indítani. És akkor úgy gondoltuk, hogy itt a lehetőség: a gyerekek úgyis a CD-t hallgatják, lehet módosítani. De ilyet rengeteget csináltam már, hogy megváltoztattam szöveget, ha rájöttem, hogy valami jobb. De ezt mások is csinálják, nem egy rossz dolog, ha fejlődik valami, még jobbá, hallgathatóbbá, cizelláltabbá lesz a dalt. Például ott van a Szuperkukák. Azt, hogy "Nem olvadnak el a napon, nem fagynak meg mínusz húszon", ma már úgy éneklem, hogy "a strandon" - "az Antarktiszon". Érthetőbb a gyerekeknek, a strandot jobban összekötik a forrósággal, a nyárral, az Antarktiszt pedig a hideggel. Nem biztos, hogy egy óvodás vagy egy kisiskolás tudja, hogy mi az a mínusz húsz.

Szabó Tibor: Mert az Antarktiszt igen...

Buda Gábor: Szerintem igen; meg izgalmasabb is. Mi ezt az egész szakmát, a zenét, a szöveget élőként kezeljük: folyamatosan változik. A hangszerelést is adott esetben megváltoztatjuk, ha kiderül, hogy valami jobban működik, szebben szól. Így állunk az átdolgozásokhoz is: nem tiltakozunk semmilyen átdolgozás vagy paródia ellen. Úgy vagyunk vele, hogy ha megszületett egy dal, akkor az induljon el, élje a saját életét. Nyilván ha valaki mocskosan, bántóan, sértőn nyúl egy dalhoz, akkor az ember nem örül neki; de demokrácia van, úgyhogy ha valaki szeretné átdolgozni, tegye, még akkor is, ha esetleg nekem nem tetszik. Majd a publikum eldönti, hogy neki tetszik-e, vagy nem.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Azért kérdeztem, mert sok minden van az Alma Együttesnél - főleg koncerteken, nem annyira a CD-ken -, amit nagyon nehéz elképzelni mondjuk Halász Judittól: például hogy ő azt mondja, hogy "tök jó fej", vagy hogy "szexibékák".

Szabó Tibor: Miért, úgy nézünk mi ki, mint a Halász Judit? [nevet]

Úgy értem, van ez a hagyomány, amelyen ti is felnőttetek, és a mai gyerekek szülei is...

Buda Gábor: Igen, pont erről van szó, hogy a "tök jóval" nincs semmi baj; ha egy valóságshow-ban elhangzik, hogy "tök jó volt ez a buli", akkor nem csodálkozom. De én nem beszélek így. Még ha másnapos vagyok, akkor is úgy fogalmazok, hogy...

Szabó Tibor: "De jó volt ez a buli".

Buda Gábor: Vagy: "olyan jó volt a buli, már nem is emlékszem, mi történt." Igen, én szeretem a szép verseket, a klasszikus verseket, az irodalmat, szeretem a szép magyar szót. Próbálok ezzel törődni, próbálom helyesen, szépen kifejezni magam. Próbálok figyelni a szórendre, vagy olyasmikre, hogy ne mondjam azt: hogy "a következő dal fog jönni" - én ettől a hajamat tépem, látod, milyen kopasz vagyok? Tehát azt gondolom, hogy ezeket a szép hagyományokat, az irodalmat művelni kell. Nincs azzal semmi gond, ha az ember modern, ha belerak adott esetben egy "tök jót" egy mondat erejéig, de ha nem muszáj, ha meg tudja másként oldani, akkor törekedni kell erre.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Mennyire vagytok benne a magyar zeneiparban? Az új lemezt ti adtátok ki, de voltatok nagy kiadónál is.

Buda Gábor: Csak mutatóban voltunk kiadónál. A Bródy-lemezt a Universal adta ki, ők kerestek meg, hogy szeretnének tőlünk kiadni egy lemezt, és azt találtuk ki, hogy tisztelgünk a János előtt. Érdekes zenei kihívás volt; és nem is volt éppen készen lemezünk. Aztán volt még a Balaton Bartos Erikával...

Szabó Tibor: Az a könyv miatt nagyon drága lett volna. De amikor nagy kiadónál voltunk, akkor is mindig csak egy-egy kiadványra szerződtünk, soha nem négy-öt lemezre. Emiatt nem is voltunk soha benn a zeneiparban, nem kaptunk soha semmilyen díjat, nem ismerjük annyira a szakmát. Nem megyünk ilyen kiadós bulikra, ahol lehet enni, inni, mulatni. A pályatársakkal találkozunk rendezvényeken, fesztiválokon, a Magna Cum Laudétól kezdve nagyon sokakkal; iszonyú jó emberek, jó dumálni, de igazából olyan mélységben nem vagyok benne ebben az iparban - de ez jó is.

Buda Gábor: Akik benne vannak, azok sokat szenvednek is. Mi a nehezebb, hosszabb utat választottuk. Ha nem egy nagy kiadó áll mögötted, hanem mindent önerőből kell, hogy megcsinálj, az lényegesen nehezebb munka. Ugye van a még eggyel könnyebb út, a tehetségkutatók - mármint a népszerűségszerzést tekintve könnyebb, hogy mennyi idő alatt ismerik meg a fejedet. Mert a művész ebből él, hogy hányan ismerik; lehet valaki fantasztikus zenész, ha otthon a négy falnak és az édesanyjának játszik, annál az is több, ha kiáll az utcára, mert ott legalább hallja, aki elmegy előtte. A mi utunk stabilabb: mivel szépen lassan lépkedsz föl a lépcsőfokokra, nem tudsz akkorát zuhanni, mint ha valaki egyszer csak fölemel, fölrak a tizedik emeletre - de ha ő kitalálja, hogy kihúzza alólad a létrát, mert miért ne, akkor zuhansz egy marha nagyot, és kész; mert nem te betonoztad magadnak a lépcsőfokokat. Úgyhogy mi ebben hiszünk, a munkában. Arról nem is beszélve, hogy az igazi díj, az igazi elismerés mindig az emberek lesznek: nem a tévéshow-k, és hogy ki mit ír rólad, hanem hogy hány koncerted van, telt házasak-e, hogyan jönnek el az emberek a végén: a vállukon visznek ki, és szeretnek. Ez a mérce, nem az, hogy jó voltál-e politikának, jó voltál-e díjaknak, ezek mind lózungok. Akinek ezek számítanak, az egyik pillanatról a másikra nagy pofonokat kaphat: tegnap még fény, füst, Till Attila, ma meg itt állok egy sörsátorban, három illuminált állapotban lévő ember hallgatja pizzaszósszal a szája szélén, nincs taps, és a végén odajön a szervező, azt mondja, hogy tök jó volt, hogy itt voltál, de jövőre már ne gyere. Mert már jön a következő széria. Én nagyon sajnálom ezeket a fiatalokat. Abból a szempontból irigylem őket, hogy nagy lehetőséget kapnak, ez minden zenésznek az álma, hogy közismert legyen - ugyanakkor viszont nem mindegyiknek fogják utána a kezét. Van, aki talál magának hátteret, zeneszerzőt, kiadót, menedzsert, de aki nem, az mehet utána drogozni, és tönkreteszi az életét.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Most már azért elég komoly háttere van az Almának, webshop, pólók, törzsvásárlói klub, illetve sok céggel is együttműködtetek.

Szabó Tibor: Valamiből meg kell élni.

Buda Gábor: Igen, zenész kollégám nagyon bölcs. [nevetnek]

Szabó Tibor: Nincs mögöttünk nagy kiadó, és gyakorlatilag az ember örül, ha a CD-kiadás nullára kijön. Ennek rengeteg költsége van: stúdió, vendégzenészek, gyártás, grafika, fotós stb. Örülünk, ha annyit behoz, amennyibe kerül, vagy minimális hasznunk van. Az ingyenes letöltések miatt a DVD-kiadás még nagyobb luxus. Speciel a Mars a buliba! című DVD-nk 11 millió forintba került...

Buda Gábor: És a nullát sem látjuk. Viszont csak az nCore-on 22 millió forint értékben töltötték le.

Szabó Tibor: Nem akarunk siránkozni, ez van - ezért van póló, ezért van webshop, koncertek, egyéb dolgok.

Buda Gábor: Ezt teheti meg egy zenekar, ha meg tudja tenni, ha vevő rá a közönsége. Egy pólót nehéz letölteni az internetről, viszont nagyon kedvesek és aranyosak. De nézd, az vesse az emberekre az első követ, aki még nem töltött le ingyen. Én is töltöttem már le ingyen - nem gondolom, hogy bárkinek játszania kellene az agyát.

Szabó Tibor: Én soha nem töltöttem le ingyen.

Buda Gábor: És soha nem is hazudtál.

Szabó Tibor: Soha.

Buda Gábor: Hát én igen. Azokat, akiket szeretek, azokat megveszem. Akkor szoktam letölteni, ha valami miatt meg kell hallgatnom valamit, de nem nagyon kamázom; vagy meg kell néznem egy filmet, de nem játsszák a mozik, nem lehet kapni. Amióta lejjebb mentek a DVD-árak, és elérték azt a szintet, amely már kifizethető, mindent megveszek; tele van a lakás DVD-vel. De vannak olyan emberek, akik azt mondják, hogy öt forintot sem adok ki érte, mert az ingyennél nincs olcsóbb. Azért ezt én nem vallom, már a szakmámból adódóan sem. Próbáljuk az embereknek is ezt mondani: ha szeretik az együttest, akkor törekedjenek arra, hogy megvegyék.

Szabó Tibor: Mert akkor lesz új lemez.

Buda Gábor: Ha mindig csak viszi a pénzt, és soha nem jön vissza, akkor egy idő után elkedvetlenedik az előadó.

Szabó Tibor: "Már megint fizettem egy halom pénzt azért, hogy megjelenjen az új lemezünk."

Buda Gábor: Igen, ez elég mókás. Tulajdonképpen az új lemezünk címe, a Szén Szerelem Költemény elég huncut. Nem véletlenül lett ilyen komor a címe, József Attila Világosítsd föl című versére utal [itt elolvasható]. Ezeket a dalokat az elmúlt négy-öt évben különböző cégek, egyesületek, alapítványok felkérésére írtunk. Ebben benne vannak multik, kutyaotthon, szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozó ökocégek, alapítványok, sok mindenki. Szerettem volna kicsit önironikus lenni ezen a téren, és megmutatni az embereknek, hogy igen, születnek megrendelésre, pénzért művészeti alkotások. De hát az vesse ránk az első követ, aki nem tudja, hogy a Himnusz hogyan született. Ugye az egy pályázatra készült, ahogy a Toldi is - mit tesz isten, Arany János még pénzt is kapott érte, húha! Nyugodtan emelje fel a kezét az, aki pénz nélkül dolgozik a mai világban, vagy ingyen adja neki az áramot az Elmű. Ezt nem kell szégyellnie senkinek, nem kell magyarázkodnia a mai világban. Ez egy nagyon rossz sztereotípia. Mi már kaptunk hideget, meleget; azt is megkaptuk, hogyan lehet, hogy a gyerektől pénzt kérünk? Volt, aki megkérdezte, hogy ő miért nem mehet be ingyen a koncertre, miért nem zenélünk ingyen a gyerekeknek?

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Ez komoly?

Szabó Tibor: Igen. Mondtuk, hogy mi ingyen zenélünk.

Buda Gábor: A koncertjeinkért soha nem kértünk egy fia forintot sem. Egyedül az odautazásért, az eltöltött időért, a pakolásért, ezekért kértünk pénzt. Mert a zenélés számunkra is öröm, azt bármikor ingyen megtesszük. Hozzáteszem, mutasson nekem bárki egyetlen olyan céget, amelyik kaját, pelust, akármit ingyen ad a gyereknek. Az élet pénzbe kerül. Vagy legyen kommunizmus, mondom én. [Ha az írott szövegből nem derülne ki: itt egy ironikus szövegrész következik, nem kommunista propaganda.] Mert a kommunizmus alatt mondták azt, hogy szűnjön meg a pénz, mindenki a tehetsége mértékében kapjon a közösből. Na jó, de akkor mindenhol legyen kommunizmus; olyat nem lehet csinálni, ezt tudjuk Marx és Lenin elvtárs óta, hogy az egyik helyen van, a másikon nincs. Ilyen nincs, hogy a világ egyik fele a kapitalista gazdaságra épül, a másik pedig jótékony célú adományokra. Egyébként pedig nagyon sokat adományozunk, rengeteg ingyenes koncertet adunk beteg és sérült gyerekeknek, állatmenhelyeknek. Két évre előre le vagyunk kötve ingyen bulikkal. És arról még nem is beszéltünk, hogy ha jön egy árvízkatasztrófa vagy egy vörösiszap-katasztrófa, akkor az ember ész nélkül tolja az ingyen koncerteket. Akkoriban 13-14 ilyen koncertünk volt. Mindenki máshoz ért, mással foglalkozik, ennek megfelelően tud segíteni. Az ilyesmire szükség van; ha minden a pénzről szól, az ugyanúgy gáz. Meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, hogy az ember mit csinál pénzért, és melyek azok a dolgok, amelyekre azt mondja, hogy ez már ingyen is jár a világnak meg magamnak.

Elég sokat dolgoztatok Bartos Erikával, aki megosztó jelenség. A szülők közül sokan olyasmiket mondanak, hogy bárgyú, igénytelen; illetve nincs a meséiben valódi konfliktus, minden nagyon simán zajlik; túlzottan idilli, nem valós család jelenik meg a meséiben. A másik oldalon meg ugye ott van, hogy nagyon sikeres, rengeteg gyerekek imádja. (Lásd erről az [origo] cikkét itt, még többet pedig itt.) Ti mit gondoltok erről?

Szabó Tibor: Érdekes, én mint szülő pont ezeket látom pozitívumnak. Én igazából csak a saját tapasztalatomat tudom elmondani: a kisebb gyerekem kívülről tudja az összes mesét, ha nincs ott az az "az" vagy "a", akkor már mondja, hogy az nem úgy van, pedig nem tud olvasni. Ennél nagyobb siker nem kell a világon egy művésznek, mint hogy a célközönség betűről betűre ismeri a művét.

Buda Gábor: Mint mi a Kincs, ami nincset.

Szabó Tibor: Mindig vannak irigy emberek, de nem kell ezzel foglalkozni.

Buda Gábor: Odajött hozzám egy ember, hogy mekkora kárt okoz az ő családi életében, hogy Bartos Erika milyen jó anyuka. Ilyen ideális család nincs; ő nem tud annyit foglalkozni a gyerekével, és milyen rossz érzés neki, amikor jön a gyerek, hogy menjünk oda, ahová a Petikét és az Annát elvitte az anyukája, és mi nem megyünk. És mondtam neki, hogy azt tudom ajánlani a legnagyobb jóindulattal, hogy tessék többet foglalkozni a gyerekkel, elvinni mégiscsak. Ha nincs ideje, nem kell megsértődni arra, akinek van ideje, vagy szán a gyerekére időt. Egyébként személyesen ismerem Bartos Erikát, és van egy szomorú hírem: sajnos, amit ön levesz ezekből a könyvekből a családi életéről, az ilyen. Szereti a gyerekeit, baromi sokat foglalkozik velük; ezt felróni neki a világ legnagyobb rosszindulata. Ha megjátszaná magát, akkor én észrevenném, mert elég közel állok hozzá. Sokszor leteszi nekem a telefont: "nem tudok beszélni, játszunk a játszótéren". És igaza van.

Szabó Tibor: Az emberek többsége nem tudja, hogy ez tud így is működni: hogy amikor hazajön a gyerek, akkor az anyuka vele játszik, és amikor alszik, akkor kezd el főzni, mosni, takarítani.

Buda Gábor: Erika hihetetlen tempóban dolgozik; éjjel kettőkor kezdi el a munkát. Nem állítom, hogy nem szerencsés, és hogy nagyon sok ember nem dolgozik éjt nappallá téve, három műszakban, hogy eltartsa a családját, és biztos, hogy nekik nagyon nagy kihívás, hogy a gyerekekkel sokat foglalkozzanak. Nem arról szól a történet, hogy Erika jobb-e, vagy nem, hanem hogy mit teszünk meg a gyerekünkért. Amit lehet, meg kell tenni, és ilyen szempontból Erikáról példát kéne venni. Egyébként pedig aki kicsit figyelmesen olvassa a könyveit, az rájön, hogy a konfliktusok ott vannak az ő családjában is. Nem egy teljesen idealizált világ: fáradt, nyűgös az apa, beteg a gyerek stb.; csak valahogy nyugisabb, meghittebb a történet. De amiatt haragudni valakire, mert valamit jól csinál - ezt nem is értem. Én nem haragszom azért egy énekesre, mert tehetséges, és jó hangja van, és olyat művel a színpadon, amit én nem tudok megcsinálni. Nem mondom azt, hogy rohadjon meg, nem megyek el a koncertjére, és nem hallgatom a lemezét. Ha valaki valamit jól csinál, akkor arról példát kell venni, a sikerének örülni kell. Csak ebben az országban nem vagyunk erre felkészülve.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Szabó Tibor: Megszokták az emberek, hogy minimum egy-két gyilkosság kell, és ezekben a könyvekben semmi ilyesmi nincs. Bár azért a Bogyó és Babócában ott van például a mérges pók...

Buda Gábor: De aztán róla is kiderül, hogy jó fej... És még egy dolgot nem szabad elfelejteni: hogy mindkét sorozat a legkisebb korosztálynak készült, akiket nem kellene felzaklatni még egy Jégkorszak 4-gyel sem, nemhogy A Gyűrűk Urával; akinek még a mozi is hangos. Az óvodás, kisiskolás gyerekek lelkének, fejlődésének elengedhetetlen, hogy barátságról, szeretetről szóljanak a mesék. Ráérnek felnőni. Így is megkapják a mocskot jó korán, internetről, tévéből, valóságshow-ból. Az élet annyi szemetet tartogat számukra, hogy tartsuk meg a gyerekeket minél tovább gyerekeknek, minél "ártatlanabbnak". Úgyhogy szerintem Erika nagyon hasznos munkát végez, ugyanúgy, mint annak idején Marék Veronika is tette. Aztán később már néznek Tom és Jerry-t vagy bábszínházat, ahol háromszázszor fejbe vágják egymást - ezen is lehet nevetni, de ez is kedves a maga nemében. Mint ahogy gyerekkoromban én a Bud Spenceren soha nem rémültem meg, csak nevettem, mert a pofonokat direkt úgy csinálták meg, hogy nem folyt vér, maximum kiköpte a fogát a rossz bácsi.

Szabó Tibor: De azt is viccesen. [nevetnek]

Buda Gábor: És Erika nagyon érzi a gyereklelket. Igen, mondják, hogy milyen egyszerű, ilyet én is tudok rajzolni - nosza, itt a lehetőség.