Távozik Ács Oszkár az Amber Smithből

2013.03.06. 18:05

A basszusgitáros több mint tíz év után hagyja el az együttest, amely nélküle folytatja tovább.

A hír az Amber Smith Facebook-oldalán jelent meg, és kiderül belőle, hogy Ács Oszkár már január óta nem tagja a zenekarnak. Az együttes vezetője, Poniklo Imre a közlemény szerint egy ideig el is bizonytalanodott, van-e értelme folytatni, mert "kreatív szempontból annyira fontos részévé vált a zenekarnak."

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az alapító-frontember szerint nem maradt befejezetlen ügy Ács és az Amber Smith között: "Megcsináltuk, amit együtt lehetett, mi mennénk tovább, másfelé, máshogyan, mint eddig, és talán Oszi is valami remek dologgal jelentkezik egy nap." Az Amber Smith májusban koncertezik legközelebb, Ács Oszkárral készült tavalyi interjúnk pedig itt olvasható.