Aj Vejvej metállemezt írt

Ai Weiwei Never Sorry
Vágólapra másolva!
A kínai művész a házi őrizetben jött rá, hogy csak forradalmi dalokat ismer. Elton John tanácsát kéri.
Vágólapra másolva!

Aj Vejvej világhírű kínai művészben akkor merült fel az ötlet, hogy lemezt írjon, amikor 2011-ben 81 napig házi őrizetben tartották. "Az őreim nagyon unatkoztak és kérleltek, hogy énekeljek valamit. Nagyon elszomorodtam, amikor rájöttem, hogy nem ismerek semmi mást, csak azokat a forradalmi dalokat, amiket gyerekkoromban meg kellett tanulnunk. Kár, mert jó lett volna elütni valamivel az időt" - mondta. Sőt, amikor kiszabadult, arra is rájött, hogy tulajdonképpen nemcsak hogy nem zenélt, de zenét is alig hallgatott eddigi életében - igaz, a nyolcvanas években New Yorkban egy diszkó fölött lakott, merthogy "csak nappal láttam előtte a helyet és nagyon olcsónak tűnt."

Úgyhogy belevágott a dalírásba. A lemez címe Isteni színjáték lett; mint mondja, a számok között van metálos, punkos és poposabb is. A dalszövegeket Al Vejvej írta és énekli, a kíséretet Co-Hsziao Cu-csou rockzenész készítette. A dalokban szó esik a kínai hatóságok által cenzúrázott internetről, illetve Csen Kuang-cseng vak emberjogi aktivistáról. A lemez terjesztéséről Elton John tanácsát fogja kikérni, aki pekingi koncertjét Al Vejvejnek ajánlotta, alaposan felbosszantva a kínai hatóságokat. A művész nem fél attól, hogy komoly bántódása esne az album tartalma miatt, de nem gondolja, hogy engedni fogják az árusítását Kínában; majd valahogy az interneten fogja terjeszteni. Állítólag már a következő lemez dalain is elkezdett dolgozni.