Lázadás lassúzással - a Pegazusok Nem Léteznek a Quartnak

2013.05.15. 17:13

Az Esti Kornél-gitáros Lázár Domokos és barátnője, Ács Eszter két éve kezdtek közösen dalokat írni, és mára a Pegazusok Nem Léteznek már rendszeresen koncertező zenekar, és játszik benne a Heaven Street Seven basszusgitárosa, Németh Róbert, valamint az ifjabbik Lázár fivér, a dobos Ágoston is. Az együttessel csendes közönségről és a magánélet kiadásának veszélyeiről beszélgettünk, no meg a Trabantról és az XX-ről.

Fotó: Mudra László [origo]

Úgy találkoztam először az együttessel, egy Tumblr-oldalon jött szembe teljesen véletlenül a Kiadó című szám másfél éve. Jellemzőnek tartjátok ezt a zenekarra?

Lázár Domokos: Igen, valószínűleg 95 százalékban úgy ismerik meg a számainkat az emberek, hogy a Facebookon vagy a Tumblren futnak beléjük. 2011 tavaszán született ez a dal, és utána sokáig csak virtuálisan létezett az együttes, tavaly nyáron kezdtük el komolyabban venni.

Mindenesetre akkor még szinte semmi információt nem lehetett találni a zenekarról.

Ács Eszter: Nem tudtuk akkor még, hogy ez zenekar lesz, koncertezésre végképp nem is gondoltunk, főleg, hogy volt akkor még összesen négy számunk.

LD: Eleinte tényleg annyi volt, hogy megcsináltuk ezt a dalt, felvettük teljesen kezdetleges technikával, és akik hallották, azok mind tök lelkesedtek a dologért. Úgyhogy lett még pár szám, amiket feltettünk a Facebookra, végül a tavaly nyári, négyszámos demónk után éreztem úgy, hogy érdemes lenne élőben is játszani.

Csakhogy neked van egy jól működő, másik zenekarod is.

LD: Nem zárják ki egymást, mivel eléggé másfajta zene a kettő. Nekem hiányzott is az Esti Kornélnál ez a fajta zenei világ, de nem akartam ráerőszakolni ezt a zenei vonalat a srácokra. Eszterrel viszont rájöttünk, hogy tök jól működünk szerzőpárosként is. Nem gondoltam volna korábban, hogy valakivel, akivel érzelmi-szerelmi viszonyban vagyok, alkotótársakként is működni fogok egyszer, noha tudom, hogy van erre sok példa a zenei világban. Most viszont a Pegazusok már ugyanolyan fontos, mint az Esti Kornél.

Fotó: Mudra László [origo]

Csak Domokosnak volt zenei múltja kettőtök közül?

ÁE: Nekem nem volt semmi. Sőt, még csak ilyenfajta zenét se hallgattam, mielőtt a Dodit megismertem, tehát nekem teljesen új dolog indult ezzel. Arra pedig már nem is nagyon emlékszem, hogyan kezdtünk közösen zenélni.

LD: Arra már én sem, talán írtam egy dalt (pont a Kiadót), amit megmutattam neked? De még mindig fura dolognak érzem ezt, pláne, hogy van egy olyan vetülete is a zenekarnak, hogy kicsit kiadjuk magunkat a dalokban. Néha félek is attól, hogy nem lesz-e rossz kettőnknek, hogy nem csak a jó dolgokat dolgozzuk fel.

ÁE: Az első időkben a barátaink meg is voltak ijedve. Főleg, hogy akkoriban épp nehezebb időszakot éltünk meg.

Ennyire szomorú zenét játszanátok?

LD: Nem gondolom, hogy reménytelenül szomorú lenne a zenénk, van benne egyfajta kettősség szerintem, inkább melankolikusnak mondanám. De így is megosztó, mert úgy látom, hogy a magyar emberekre különösen jellemző az a hozzáállás, hogy ha már zenét hallgatunk, akkor az legyen boldog és vidám.

ÁE: Szerintem meg kifejezetten szomorú a zenénk.

Mit szóltatok az XX-hasonlatokhoz?

LD: Szinte mindenkinek eszébe jut az XX velünk kapcsolatban, és nem is tiltakozunk, mert mindketten szeretjük azt a zenekart. Mondjuk a második lemez nekem már nem tetszett annyira, de az első nagyon betalált: baromi egyszerű, de mégis iszonyú jó dalok vannak rajta. Úgy tűnik, mintha bárki meg tudná csinálni, miközben azért kevesen képesek ilyen színvonalra. November óta Ágoston és Robi révén már élő ritmusszekciónk van, azóta el is mozdultunk kicsit ettől az XX-es, csendes vonaltól, az intim hangulat viszont úgy gondolom, megmaradt.

Az XX szigetes koncertjét láttátok?

LD: Nem, de nem is bánjuk, mert nem hallottunk túl jókat róla. Nem nagyszínpadra való zene, egy sátorban biztos jobban működött volna. De egyébként eddig csupa olyan zenekart hoztak fel hasonlatként, amelyeket szeretünk. Nincs is szerintem ezzel gond, elkerülhetetlen a hasonlítgatás.

ÁE: Igen, még a Balatont és a Trabantot szokták mondani. XX-et viszont már direkt nem is hallgatok egy ideje, nehogy az legyen, hogy valamit ellopok. [nevet]

Fotó: Mudra László [origo]

Mára eljutottatok oda, hogy van lassan egy albumra való dalotok, akartok rendes, régimódi lemezt is?

LD: Igen, szeretnénk még az idén felvenni. Most már egy közepesen rövid koncertet le tudunk nyomni, talán egy-két szám még nem ártana. Amióta négytagú lett a zenekar, úgy gondolom, hogy kiléptünk ebből a hálószobás keretből, ami azt is jelenti, hogy már rendesen próbálnunk.

ÁE: Csak ez nem könnyű miattam, mert én a Színművészeti Egyetemre járok Kaposváron, a többiek meg mind itt vannak Pesten, könnyebben rá is érnek, mint én.

Miért döntöttetek úgy, hogy rendes basszgitárost és dobost vesztek be?

ÁE: Amíg a Robiék nem léptek be, addig azért élőben rezgett a léc.

LD: Megvolt annak is a hangulata, hogy laptopról jöttek az alapok, de azért így egészen más. Úgy gondolom most már, hogy ez egy hosszú távú dolog lesz. Persze nekem azért elég mások ezek a koncertek, mint amiket az Esti Kornél koncertjein megszoktam: semmi tombolás, az emberek meghallgatják a koncertjeinket és aztán hazamennek. Kifejezetten tetszik, hogy nincs hangzavar a nézőtéren sem, általában csönd van a számok között. Éppen ezért azt gondolom, hogy ez a műfaj be is határolja, hogy mekkora közönség előtt, s milyen helyeken játszhatunk. De nagyon jó, hogy már most kialakult egy kis törzsközönség, pedig nem sokat játszották a számainkat a rádióban, a Petőfin ment néha a Kiadó, meg most nemrég hallottam az új számot is ott.

Mivel vettetek rá egy majdnem két évtizeddel idősebb basszgitárost, hogy ti legyetek a második zenekara?

Németh Róbert: Először a 2011-es év legjobb számairól szóló Quart-cikkben olvastam a zenekarról, és már akkor tetszett a zene, majd Dodi tavaly nyáron küldött pár számot. Egyfelől nekem is tetszik ez a fajta intimebb elektronika, másrészt régi mániám volt, hogy a Balaton-Trabant vonalat milyen lenne aktualizálni, és nagyon feldobott, amikor a Pegazusokat meghallottam, mert ők meg is válaszolták a kérdést, amin ennyit gondolkoztam. A számok is tetszettek, úgyhogy gyakorlatilag a felvételemet kértem a zenekarba, pedig nem gondoltam volna, hogy lesz még ilyen, ráadásul van más dolgom is elég, mégsem szerettem volna kimaradni. Pont kapóra is jött, amikor bővíteni szerették volna a zenekart.

Mennyire vagytok rendes tagjai a zenekarnak a két alapító mellett?

NR: Az elején deklaráltam a többieknek, hogy több okból sem szeretnék rámászni erre a sztorira, hogy majd jön az idősebb, okos csávó, és megfejti, hogy mi legyen. Sőt tag sem szerettem volna lenni, de a mai napig is úgy négytagú a zenekar, hogy kettő plusz kettő. A dalokat Dodi és Eszter írja továbbra is, mert szerintem ők dalszerző párosként tök jók.

 

 

Az új szám, a Segíts nekem végén kinek az ötlete az a szintis, kicsit diszkós rész?

NR: Az pont az enyém. Mivel a tavalyi HS7-lemezen több szintis szám is volt, elkezdtem szintizni, és gondoltam, hogy a Pegazusoknál pláne tök jól működne az a basszusszintetizátor, amin játszom. Ennek a dalnak a végéhez pont passzolt ez.

ÁE: Mióta a Robi meg az Ágoston benne vannak a zenekarban, azóta érezhetően más számokat is írunk, és nem csak a csendesebb dolgok dominálnak.

NR: Természetes is, hogy most már nem laptopról megy a basszus és a dob, akkor az egész zenekar dinamikája megváltozik. De a hangulat szerintem maradt a régi.

Még a zenekar kezdeti szakaszában, amikor képek is alig voltak rólatok, azt hittem, hogy Eszter félénksége nyomja rá a bélyegét a zenekarra.

ÁE: Tény, hogy nehéz nekem ez, főleg most, hogy már rendes zenekarként működünk. De ez nem koncepció, és szeretnék ezen túllendülni. Pont azért szeretem ezt csinálni, mert úgy gondoltam, hogy nem kell magam túlzottan mutogatni, ellenben a színészettel, amit tanulok. Viszont tudom, hogy mit szokás elvárni egy frontembertől, és sokszor elbizonytalanodom, hogy mennyire tudok ennek megfelelni. Túlságosan rólam is szólnak ezek a dalok ahhoz, hogy más legyen a színpadon, mint amilyen vagyok.

LD: Szerintem pont az a jó, hogy Eszter magát adja a színpadon. Engem már amúgy is régóta idegesít az, amikor valaki megjátssza magát a színpadon, és a rockkliséket erőlteti.

ÁE: Még az jutott eszembe, hogy az is zavaró nekem, hogy nem játszom semmilyen hangszeren, és a többiek végig le vannak foglalva, én pedig nem.

Fotó: Mudra László [origo]

Az, hogy most már komolyan veszitek a zenekart, miben nyilvánul még meg? Vannak például terveitek, hogy hol akartok tartani jövő ilyenkor?

LD: Konkrét terveink nincsenek. Több fesztiválon szeretnénk játszani jövőre, viszont belefásulni sem akarunk abba, hogy minden héten fellépünk valahol.

NR: Amikor elkezdtek jönni a felkérések kisebb-nagyobb klubokból, akkor én azt javasoltam, hogy ne aprózza fel magát a zenekar, hanem inkább kevésszer játsszon, akkor viszont jó helyeken. Ez nem ilyen jó kis rockandroll zenekar, hogy összedugjuk az erősítőket, rálépünk a torzítókra és durr bele, hanem más jellegű zenét játszik, amelynél fontos, hogy jól szóljon a zenekar. Ez azt is jelenti, hogy válogatni kell a meghívások között, mert kevés helyen adottak ehhez a feltételek.

Dalszerzőként milyen zenék voltak hatással rátok mostanában?

ÁE: Nehéz erre válaszolni, mert én tényleg kevés dolgot ismerek. Anyukám konzit végzett, klasszikus zenét hallgat, akárcsak én. Mostanában például rengeteg Schubertet hallgatok, de nem mondanám, hogy ez észlelhető a számainkban.

LD: Általában megmutatom az Eszternek az éppen aktuális kedvenceimet és sokszor megtetszenek neki is. Például az új Eels-lemez nagyon tetszik, fantasztikus, hogy 2013-ban valaki egy ilyen hangulatú lemezt mer csinálni. Úgy fogalmaz meg szomorú dolgokat, hogy közben röhögnöd kell. Sokat hallgattuk a legutóbbi Kills-lemezt, ami nyilván hatott is a zenénkre, nagy kedvenc a Metronomy is. Meg ott van a Queens of the Stone Age, vagy Josh Homme másik projektje, a Them Crooked Vultures (ezek nyilván a Pegazusra nem hatottak közvetlenül). És a Radioheadet sem hagyhatom ki, most fedeztem fel igazán az In Rainbows lemezt.

ÁE: Annak van egy nagyon jó koncertverziója is. És az új Bowie is tetszik. Meg a Szagos Hörigekkók! A legjobb barátnőm húga és az öccse, most felvettek két számot, és sokkal jobb zenét csinálnak, mint mi, pedig két gyerekről van szó.

LD: Igen, ők nagyon jók! A legjobb példa arra, hogyha tehetséges vagy, az már kilencévesen is megmutatkozhat. Mostani magyar zenekarok között is vannak olyanok, amiket szeretek, de úgy mindent egybevetve a Balaton, a Trabant és az Európa Kiadó a csúcs - ezeknél szerintem nem volt és jelenleg sincs jobb magyar zenekar.

NR: Ha már itt tartunk, nekem több, velem egykorú ismerősöm van, aki rákattant a Pegazusokra, pont azok, akik szintén az egykori magyar undergroundon nőttek föl. De olyan is van, aki külföldi új hullámon.

És az igaz, hogy lassúznak a koncertjeiteken?

ÁE: Az a durva, hogy pont azután, hogy ez megjelent, láttam lassúzni embereket a koncertünkön.

NR: Szerintem egy ilyen korszakban, amikor a közhangulat és a közbeszéd ennyire agresszív, ott pont ez az igazi lázadás. Egy koncert, ahol nem lehet tombolni vagy tapsoltatni.