Zenekarban játszani őrületes buli - hét magyar videoklip

Mocsok 1 Kölykök - Ebben Az Évben, kép a videóból
Vágólapra másolva!
Hét klipet válogattunk össze a közelmúlt hazai pop-rock terméséből. Így bulizik a Mocsok 1 Kölykök, kiderül, ki járt a Holdon Armstrong előtt, aztán van még gyalu és tipli is.
Vágólapra másolva!

Mocsok 1 Kölykök: Ebben az évben

A Mocsok 1 Kölykök új klipjéből megtudhatjuk, mekkora őrületes buli zenekarban játszani, fesztiválokon fellépni (a zenekar amúgy idén nyáron is azt teszi épp), modellekkel és másik zenekarokkal haverkodni, no meg egymást megtréfálni. Bónuszként feltűnik a videóban néhány tag egyéb magyar együttesekből.

Hó Márton és a Jégkorszak: Zászlók a Holdon

A tavalyi EP címadó dalához készült most egy animáció klip, melyet Drienyovszki Eszter rajzolt és rendezett, és valóban megállapítható belőle, hogy Hó Márton zászlója már akkor ott volt a Holdon, amikor Neil Armstrong kitűzte oda az övét. Felismerhetők a klipben a zenekar tagjai is, de ami még fontosabb, nyáron új albumot vesznek fel, melynek a címe Csodálatos utazások lesz.

Puszi: Holnaptól

Úgy tűnik, a Puszi tagjainak elég volt a Csókolomban a kultikus underground zenekari létből, és bepörgetik a projektet: idén már jó helyen léptek fel a Volton, új számukkal pedig a rádiókat szeretnék bevenni, nem is alaptalanul. A Holnaptól klipje pedig teljes egészében egy barkácsműhelyben játszódik, van benne gyalu és tipli, és minden, ami kell, bár valami slusszpoén nem ártott volna a végére – vagy az ott egy fogpiszkáló lesz, ha el nem baszom?

Background: Forget the Angel

A Background bemutatkozó lemezéről azt írtuk, bennük van egy „legalább nem szégyellnivaló rádiópop" zenekar lehetősége, és lám, ezt a számot már játssza is a Petőfi, bár tény, hogy egy angol nyelvben otthonosan mozgó lektor még jól jött volna. A klipben Eszes Viki énekesnő táncol, két másik lány kíséri.

Norbert Kristóf: Animal Bones

Kristóf Norbertnél jobban egyetlen magyar énekes-dalszerző sem érti a melankolikus tinilányok lelkét, új klipjében pedig az amúgy valóban szép Tóth Bianka valamennyi szeplőjét megjegyezhetjük a videó végére, melynek inkább az atmoszférateremtés a funkciója. Az pedig végül is sikerül.

Nauro City: Memories

Bemutatkozása alapján a Nauro City a „pop/rock, reggae, ska, drum and bass izgalmas fúzióját" játssza, ebben a számban pedig az akusztikus gitáros alapra raggázás receptjét vették alapul. A klip mondanivalója szerintünk az, hogy használjuk ki, amíg fiatalok és gondtalanok vagyunk, és örökítsük is meg, hogy amikor már öregek leszünk és szenilisek, könnyebb legyen a visszaemlékezés. De pont az a szép ebben, hogy lehet, totál félreértünk mindent!

Sold Out: Fekete csend

A végére egy irodalmi vonatkozás: a magát hobbizenekarnak tituláló rockegyüttest Csáth Géza Fekete csönd című novellája ihlette meg, bár aki a konkrét művet szeretné viszontlátni a klipben, benne az elbeszélő hirtelen megnövő Richárd öccsével, az csalódni fog.