Miley Cyrus seggrázása felháborította Amerikát

Miley Cyrus fellépése, VMA, New York
Vágólapra másolva!
Bár az MTV vasárnapi díjkiosztóján Justin Timberlake volt a főszereplő, a világ azóta is inkább a testszínű bikiniben táncoló Miley Cyrusról beszél.
Vágólapra másolva!

Cyrus Robin Thicke énekessel adott elő közösen pár számot a gálán, és a bikinire vetkőzött énekesnő közben a fenekét riszálva Thicke ágyékához hátrált. Ennek egyrészt az lett a következménye, hogy a fél világ most tanulja meg a twerking (fenékriszálás) szó jelentését, másrészt Miley Cyrus az amerikai szülők elsőszámú közellensége lett. "Teljesen egyértelmű: az MTV felnőtteknek való műsort adott le, ráadásul nem is volt korhatáros, pedig annak kellett volna lennie" - fogalmazott az amerikai szülők tévés tanácsa (PTC).

Forrás: Tumblr

"Az MTV továbbra is kihasználja a fiatal nőket azzal, hogy fellépteti őket, amint testszínű bikiniben 'twerkölnek'. Mégis hogy befolyásolja ez Miley Cyrus image-ét a 14 évesek előtt?" - tette fel a kérdést a PTC. A szülői érdekvédelmi szervezet Lady Gaga bikinire vetkőzésével sem volt megelégedve, miközben Miley Cyrus seggrázása pillanatok alatt mémmé vált. Itt például híres festményekben jelenik meg.