A szenvedélyes nő és a sorozatgyilkos

2013.10.10. 17:59

Letölthető magyar elektronikus zenék. Marge ep-jén a szellemes bass musicos megoldások a popos-érzelmes énekesnőt szolgálják. Előtérbe lép viszont a szokatlan elektronika a 12z remixlemezén, valamint az A i w a sorozatgyilkosos pszeudofilmzene ep-jén.

Marge 2010 végén tette letölthetővé And című nagylemezét, amiről itt írtunk lelkesen; nemrég az Astryd énekesnőjeként is megjelent a színen. Most itt van a régi lemez a szép új honlapon, és ugyanonnan leszedhető a régóta ígérgetett zenei megújulás első eredménye, a Stronger ep - vagy pedig innen a Facebookról lájkért cserébe, október 19-ig. Az Yvein Monq és Tropiic produceri munkájával, JumoDaddy irányításával készült ep-n 3+1 szám található. A kiindulópont kb. az érdekes megszólalásra, nem a táncosságra kihegyezett bass music, vagyis szinkópák, trapes dobok, harsány vagy éppen nyomott szintik, ügyes kis effektek veszik körül Marge dalait. Igencsak up-to-date az egész, de erőlködés, izzadságszag nélkül. Az ének egyértelműen a középpontban van, még akkor is, amikor mondjuk olyan szellemes megoldásokat hallunk a kíséretben, mint a pulzáló, visszájukra fordított trance-es szintikkel, jól kirakott idézőjelben "beinduló" rész az Escape-ben. Marge pedig még mindig erős énekesnő, szenvedélyes, magával ragadó és jó érzéke van a fülbemászó dallamokhoz. Leginkább a legpoposabb, egy jó rádió playlistjéért kiáltó, nagyívűen érzelmes, arabos dallammal megbolondított Stronger tud beakadni, de a többi is bőven megérdemli az odafigyelős hallgatást. A zárás pedig a Stamusic egyértelműen táncos és (én legalábbis így hallom) mókásan-kacsintgatósan harsány remixe. (Lemezbemutató stílszerűen Emika koncertje előtt, október 10-én az A38-on.)

Ha van olyan lemez, amit az ember remixelhetetlennek gondolna, a 12z [onetwozed] nagyszerű, itt meghallgatható albuma mindenképpen az. Mint arról kritikánkban részletesen szó volt, a dalformához közeledő, aztán attól távolodó; illetve a mese, cirkusz, western világát érintő improvizatív darabok hallhatók ezen, gitár, dob, elektronika, kalimba + "azonosíthatatlan tárgyak" felállásban. Az augusztusban megjelent, szabadon választott összegért / ingyen letölthető remixlemezen a magyar "kísérleti elektronikus" élet szereplői vették ezeket kezelésbe; köztük a Marge ep-n is dolgozó Yvein Monq.

Megpróbáltam egymás után hallgatni az eredetiket és a remixeket, de ebből az lett, hogy miközben azt figyeltem, mi az az egy-két motívum, amit átvettek az eredetiből, nem bírtam a zenét igazán értékelni; szóval inkább érdemes önmagában hallgatni, mert úgy jó. Sok a kattogó, ide-oda támolygó ritmus, furi effekt, "vízalatti" hangzás, no meg a zörgés és pulzálás; másfelől a 12z-től átvett, többé-kevésbé dallamosnak nevezhető gitármotívum. De a viszonylag jól körülírható hangzásvilágon belül sokszínű, valamint élvezetes ez az 51 perc. Van, amikor a dülöngélés és kiszámíthatatlan zörmögés kifejezetten mókás (rögtön Asio Otus nyitó számában), többen majdnem popos formákkal játszanak (Saint Leidal The 2nd, Saintmiskin). Még többen választják a komótos és hipnotikus lüktetést (Imre Kiss, Yvein Monq, S Olbricht), és vannak variációk nyomott sötétségre (Sheribajigan, Charles B. Barkin, Alpár). A legjobb a két legnehezebben leírható darab. Az eredeti lemezen leginkább dalszerű Reflecting Bean Polipa-remixe úgy kb. káoszblues, ipari hiphopos alappal, vagy valami ilyesmi, esetleg egészen más. The Stanley Maneuver remixe a zümmögéstől mintha a dallamosság felé venne irányt, de aztán át kell magát küzdenie az elhatalmasodó káoszon - hogy végül a nyugalomhoz jusson el, ami alatt azért ott izgágáskodnak a dobok.

A 12z-remixlemezhez hasonlóan a Farbwechsel tette nyáron letölthetővé a titokzatos A i w a 22 perces, At The Window című ep-jét / kollázsát, ami az alkotó szerint egy képzeletbeli sorozatgyilkosos film zenéje. Filmzenés funk, vonósok és nyálas fúvósok nyolcvanasévek dobokkal, vagy nagyratörő szintik forognak maguk körül, nyúlnak és torzulnak, néha egészen addig, ahol már csak a lüktetésük hallatszik ki az őket elborító zajhalom alól. Aztán néha felbukkan valami mutáns acidszerűség vagy ipari feszülés. Ez biztos durvának tűnik így, és hát az is, ugyanakkor van benne egy csomó humor. Valahogy úgy, mint egy "naná, tudjuk, hogy ez nagyon béna szemét" önreflexív trashfilmben, csak éppen az ezzel gyakorta együttjáró, fárasztó kacsintgatáskényszer nélkül. Szóval a maga módján roppant szórakoztató, na.