Tízezer éves techno - az Airtist a Quartnak

Az Airtist elektronika nélkül, doromb, didgeridoo és szájdob felállásban játszik olyan zenét, amit akár Ozorán is elő lehet adni a goára vágyó tömegnek. Bár a három tagból kettő, Szilágyi Áron dorombos és Döme beatboxos magyar - a didgeridoon játszó Markus pedig német -, jóval többet játszanak külföldön, mint itthon. Szilágyi Áronnal beszélgettünk arról, hogy mi az oka ennek; van-e előképe az Airtistnek; mi történik a koncerteken azokkal, akik valami new age-es zenét várnak tőlük.

Hogyan alakult ki ez a különleges felállás?

2006-ban találkoztam először Markusszal. Mindketten szólózenészként kaptunk meghívást egy izraeli didgeridoo fesztiválra, és hirtelen ötlettől vezérelve a szólókoncertem közben felhívtam a színpadra őt és egy helyi beatboxos srácot. Inont egy közös jammelésre. Az a tíz perc elementáris erővel hatott ránk és a kellemes délutáni dorombzenére vágyó közönségre is. Akkor én és Markus elhatároztuk, hogy ezt folytatni kell. Szerencsénkre pár hónappal később találkoztam Dömével, aki fiatal srácként már akkor Európa egyik legjobb beatboxosának számított. 2007 márciusa óta koncertezik a zenekar; évente 25-30 fellépésünk van, ennek kb. 90 százaléka külföldön.

Van valamilyen műfaj, amihez tartozónak érzitek magatokat?

Szerintem ez egy globális érvényű zene. Mivel valahogy be kell kategorizálni, mostanában az Organic Beats kifejezést használjuk, ami egy nem létező kategória, mégis jól leírja, hogy mivel foglalkozunk. Az általunk játszott zene nagyon emberi, mivel nem használunk semmilyen elektronikus eszközt, effekteket, gépeket a színpadon; konkrétan a testünkből a mikrofonba fújt levegő szólal meg, ezért nagyon közvetlenül tudjuk eljuttatni a hallgatókhoz azt az energiát, ami bennünk van. A hangszereink elementáris erővel, a maguk nyersességével zúdulnak rájuk. Ezt a zenét ugyanígy el lehetett volna játszani tízezer évvel ezelőtt, és ezek a hangok nagyon ösztönös érzelmeket hoznak elő nemcsak a közönségből, hanem belőlünk is. Könnyen tudnak vele azonosulni, mivel az egész mégis elektronikus zenének hangzik. Annak ellenére, hogy ősi, népi hangszereken és emberi hangon játszunk, nagyon korszerű.

Vannak-e elődeitek, ihletőitek? Mik hatnak rátok?

Tudomásunk szerint az Airtist az első didgeridoo-beatbox-doromb trió. Mindannyian különböző zenéket hallgatunk: Markus inkább rockot, metálzenét hallgatott régebben, manapság finomabb gitárzenét; Döme underground elektronikus zenét hallgat, de otthonosan mozog a hiphopban is. Én mostanában legtöbbet Gryllus Vilmost, Bogyó és Babócát és Makámot hallgatok a gyerekeim jóvoltából, de az ötéves fiam a Quimbyt is megismertette velem. Remélem, ezek a hatások nem fognak érződni a zenémben... Az Airtisben három különböző karakter zenél, akik mindannyian magukat adhatják. Más-más zenék vannak ránk hatással s ezeket a hatásokat őszintén tudjuk ötvözni az Airtistben.

Mi az oka annak, hogy Magyarországon minimális számú fellépésetek van, míg gyakorlatilag megállás nélkül turnéztok máshol?

A zenekar tagjai saját területükön már külön-külön is nemzetközi sikereket értek el. Markus Európa egyik legismertebb didgeridoo játékosának számít, korábban a Neverest tagja volt, sok workshopot tartott Európa-szerte. Döme is a beatbox élvonalába tartozik világszinten, számos produkcióban szerepel a hiphoptól a jazzen át a világzenéig (például a Pozsi & Basic által fémjelzett Analog Cuvéeben és a Butterfly Effectben). Nekem is volt már szerencsém a dorombjátékomat megmutatni a világ számos pontján; 1997 óta játszom színpadon, 1999-ben alapítottam az elektronikus világzenét játszó Navrang zenekart, ami a 2000-es évek közepén igencsak sokat koncertezett Európában. (Nem szűnt meg a zenekar, de többek külföldre költözése miatt csak ritkán van alkalmunk együtt játszani. Néhány taggal megalapítottuk a Reciclo Bandet, ami csak újrahasznosított eszközökből készült hangszeken játszik; az elején viccnek gondoltuk a dolgot, de mindenki más komolyan vette.) Moldvai táncházakban is dorombozok.

Így tehát azok a szervezők, akikkel korábban kapcsolatban voltunk, nagy érdeklődéssel fogadták az új projektet. Ez a kezdetekben megkönnyítette a koncertszervezéssel járó munkát. Rövid időn belül a zenekart már alanyi jogon is hívták, és valahogy úgy alakult, hogy ezek a felkérések a kezdeti időszakban Németországból, Franciaországból, Angliából érkeztek. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Markus német állampolgár, aki Ausztriában él, Döme és én pedig magyarok vagyunk, így tulajdonképpen bárhová is megyünk, nemzetközi produkciónak számítunk. Az elmúlt években minden fellépést magunknak szerveztünk, aminek megvolt az az előnye, hogy van rálátásunk arra, hogyan is működnek ebben a szcénában a dolgok, de egy idő után nem tudtunk új irányokba nyitni. Idén szerződést kötöttünk Ausztria egyik legrégebben prosperáló ügynökségévél, a Miooow-val. Ők számunkra teljesen új rendezvényekre, klubokba, országokba szerveznek koncerteket. Magyarországi fesztiválokon (a Sziget és Ozora kivételével - de azokról tudjuk, hogy a közönség nagy része külföldi) még nem igazán játszottunk. Szerintem nem ismernek minket a fesztiválszervezők, ráadásul a tuti, bevált, rádióbarát zenekarokat szeretik felléptetni, kevésbé nyitottak az új dolgokra. Ezért is kifejezetten örülök annak, hogy november 29-én Budapesten a Dürer Kertben fogunk fellépni [a Miazott Fesztiválon, részletek itt], vélelmezhetően olyan közönség előtt, aki az ilyen zenére leginkább fogékony.

Különbözik a fogadtatás attól függően, hogy hol játszotok?

Bárhol játszunk, a fogadtatás majdnem ugyanolyan: ahol nem ismernek minket, ott alapvetően szkeptikus érdeklődéssel közelítenek a zenekar felé, azt gondolván, hogy a didgeridoo, a doromb és a szájdob minden bizonnyal valamilyen ezoterikus new age zenét eredményezhet csak. A koncert első hangjáig maradnak csak ebben az állapotban, mivel utána elementáris erővel áthatol rajtuk az energia, amit mi a muzsikába teszünk. Mi hisszük, hogy ezek a hangok kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül felszabadítólag hatnak a hallgatóra. Rendszeresen jönnek oda hozzánk fellépés után olyan emberek, akik már elmúltak 50 vagy 60 évesek is, és elmondják, hogy soha életükben nem hallottak még ilyet, és nem táncoltak ilyen felszabadultan. Én úgy hiszem, hogy ebben szerepe van annak, hogy a legősibb hangszereket szólaltatjuk meg, és ezek a rezgések valahol mindenkiben ott vannak. Szerintem leginkább Németországban és Ausztriában adják át magukat őszintén az emberek ennek a fajta zenének; de mivel alapvetően instrumentális zenét játszunk, a világ bármely pontján ugyanúgy értik az emberek, nem vagyunk nyelvhez kötve.

Volt-e olyan turnétok, koncertetek, amely mérföldkőnek, különlegesen meghatározónak számított a zenekar életében?

Az elmúlt hét évben nagyon sok olyan koncert, pillanat, találkozás és út volt, amelyek nagyon emlékezetesek. 2008-ban egy angliai koncertünk előtt a fesztiválszervező nyugtatólag elmondta, ne aggódjunk, ha nem táncol a közönség: hét éve szervezi ezt a fesztivált, itt az emberek mindig ülnek és még egyetlen koncerten sem táncoltak. Ennek ellenére a tizedik perctől a koncert végéig tombolt a közönség. Ibizára évről évre visszahívnak bennünket egy varázslatos helyre, ahol a koncert fáradalmait egy jógaközpontban, a tengerparton pihenhetjük ki, és néhány napra elmerülünk a hippilétben. De ugyanúgy fantasztikus érzés volt először játszani Ukrajnában és Kolozsváron, ahol ezzel a formációval még nem jártunk, de a többezres közönség már jól ismerte a zenénket. Minden utazás rengeteg sztorival jár, jól elszórakoztatjuk egymást út közben, így már maga az úton levés is temérdek élménnyel tölt fel minket.

Fotó: Kunstár Richárd

Úgy tűnik, hogy elsősorban élő zenekar vagytok; egyetlen stúdiólemezetek jelent meg, az idei koncertlemez pedig "véletlenül" született. A lemezen hallható szám improvizációból születnek? Ezeket játsszátok koncerten?

A Wireless albumon hallható számokat megírtuk és felvettük. A koncerten ezeknek olyan verzióit játsszuk, melyek inkább alkalmasak az élő megszólaltatásra, azaz valamivel gyorsabbak, hosszabbak, erőteljesebbek. A koncertprogram 95 százaléka szerkesztett, de minden fellépésnek megvan a saját maga dinamikája, lendülete, hiszen a közönség komoly mozgatórugója a színpadi produkciónak. A közönség a "negyedik tag", aki a zenénk kémiájához rengeteget hozzátesz. Nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy ezeket a számokat felépítsük, megszerkesszük, és úgy adjuk elő, hogy az pontos legyen, mégis alkalmazkodjon a hallgatók tudatállapotához. Minden alkalommal van egy olyan szám is, amit meghagyunk a pillanatnak, ami színtisztán improvizáció: ezzel nemcsak a közönséget, hanem önmagunkat is szórakoztatjuk. Több olyan számunk van, ami ilyen improvizációból állandósult. Az évek során kialakult egy nagyon jó zenei kommunikáció a tagok között, így egymás minden rezdülését érezzük a színpadon. A zenekar tehát tényleg a színpadon él igazán. A kiadott lemezek számából is látható, hogy nehezen vonulunk stúdióba. A közeljövőben tervezzük felvenni második sorlemezünket, ami már évek óta érlelődik. A koncertek energiáját nem könnyű átadni egy stúdióban felvett anyagon, még akkor sem, ha a hangok pontosan ugyanazok. Ennek ellenére nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy legyen lemezünk és legyen egy lenyomata az alkotásunknak. Az On Air koncertlemezünk felvétele tényleg a véletlen műve, de az első meghallgatás után úgy döntöttünk, hogy valamit kezdenünk kell vele, mert abból az energiából, amit ezen az ozorai fellépésen érezni lehetett, nagyon sok átjön.

Néha feltűnik mellettetek egy vendég rapper, MC Fantom. Mennyivel más vele a koncertezés, mint mikor az összeszokott trió játszik? Más vendégeket is terveztek hívni?

Az Airtist alapvetően egy trió, viszont tavaly megismerkedtünk MC Fantommal, aki új színt, új energiát hozott a zenénkbe. Tervezünk még vele közös koncertet, de mivel ő is nagyon elfoglalt zenész és filmes, ezért komoly kihívást jelent a próbák és a fellépések összelogisztikázása. A jövőben szeretnénk női énekes közreműködésével is dolgozni, amivel a zenénk egy újabb karaktert kapna. Számunkra nagyon fontos, hogy tartsuk magunkat ahhoz a koncepcióhoz, hogy csak ősi hangszerek és emberi hang szólaljon meg a zenénkben.

Csináltok mást is a zenélés mellett, vagy ez a főállásotok?

Döme jelenleg csak a beatboxszal foglalkozik, annak ellenére, hogy hegedűn, zongorán, dobon és trombitán is jól játszik. Hármunk közül talán őt lehetne a legfanatikusabbnak nevezni. A szülei is zenetanárok, a testvére profi klarinétos Kölnben. Döme is csak a zenével foglakozik, különböző formációkban beatboxol, zenét ír. Markus az Airtist mellett nagy hobbijával, a túrázással foglakozik, Bécs belvárosában egy outdoor üzletet vezet. Én Magyarország egyetlen hangszermúzeumának, a Leskowsky Hangszergyűjteménynek vagyok a vezetője, emellett több kecskeméti fesztivál szervezésében közreműködöm. Családi vállalkozásunk dorombokkal foglalkozik, édesapám, Szilágyi Zoltán világhírű dorombkészítő mester hangszereit áruljuk. A különleges hangszerek iránti vonzalmam már elég korán kialakult, fiatal korom óta sokat utaztam Afrikától Indián át Japánig. Nagyon sok barátságra tettem szert a doromb által, és egy olyan világot nyitott ki számomra ez a hangszer, ami nélkül már nem tudnám elképzelni az életemet. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a zene és a hangszerek az életem minden területét lefedik, és a családomnak is ez a természetes.