Miattad iszom, te állat! A kilencvenes évek legjobb magyar dalai, 1. rész

2013.12.06. 12:09

Vajon jobb lett a magyar popzene a rendszerváltástól? A válasz kiderülhet a kilencvenes évek legjobb magyar dalait kereső összeállításunkból. Műfaji megkötés nélkül eresztettük egymásnak a rapet a gitárpoppal és a technót a rockkal. Íme a lista első része.

Gyakran erőltetett évtizedek szerint tagolni, mi történik a zenében, de a magyar popban tényleg új kor kezdődött el a rendszerváltással. Teljesen átalakult a zene közege: megjelentek a piaci alapon működő és a független kiadók, nem volt már olyan, hogy valakinek politikai okból nem lehetett lemeze; jöttek a kereskedelmi rádiók, a kalózadóként indult Tilos, később zenetévék; klubok, diszkók nyíltak, megjelentek zenei lapok (bár a napi- és hetilapoknak nem lett jelentős popzenei rovatuk, a Magyar Narancs kivételével). Nagyon fontos az is, hogy immár sokkal könnyebben jött be a nyugati pop, rock, elektronikus zene, sok helyen lehetett fogni az ekkor még tényleg klipeket játszó és roppant menő MTV-t, külföldi lemezeket pedig nemcsak vásárolni lehetett, hanem egyes boltokban egy százasért kazettára másoltatni, legalábbis, amíg a törvény nem tiltotta.

Volt persze sok furcsaság az így-úgy beinduló piacgazdaságban (ilyennek mondhatjuk a Bahia kiadót, vagy az első években a Szigetet), de többé-kevésbé kialakult egy, a nyugatira hasonlító zenei struktúra. Egy nagy különbséggel: míg ott éppen a kilencvenes években, a Nirvana berobbanása után kavarodott össze a fősodor és az alternatív zene, addig nálunk ezek végletesen elkülönültek, és ez így marad a következő évtizedben is. Ahogy Lovasi András mondta visszatekintve a Quartnak: "Egymástól függetlenül, gyakorlatilag teljesen elzárva létezett egy kereskedelmi mainstream és egy független mainstream. Mi kluboztunk, fesztiváloztunk, ők meg diszkókba jártak hétvégenként playbackelni, esetleg vállalati bulikba, jó lemezeladásokat produkáltak, a saját csatornáikon biztosították a megélhetésüket." Lovasi szerint ez az elkülönülés okozta, hogy a kilencvenes évek eleje felé az "alternatív" zene csúcsára jutott néhány zenekar sokáig ott is maradt.

E nagy kettéválás mellett azért komoly, a magyar popban korábban nem ismert változatosságot láthatunk. A korábban befutott nagy öregek megtartották a közönségüket, illetve egy-két szinttel lejjebb is bőven volt folytonosság a nyolcvanas évekkel. Voltak hirtelen, akár csak egy-egy, mindent letaroló slágerrel megjelenő, majd népszerűségüket megtartani tudó zenekarok, mint a Republic, a Bonanza Banzai / Ákos. Emellett jöttek az éppen aktuális popzenei irányzatok magyar megfelelői, eurodance, fiú- és lánycsapatok, mikor hogy, gyakran olcsóbb verzióban. Lett magyar rap, magyar techno, később modern és nu metal, meg a társaik. A minőségnél sokszor fontosabb volt, hogy legyen ilyen nekünk is, mint az, de azért akadtak eredeti produkciók. Emellett néhány, nálunk korábban nem létező szubkultúra is megjelent. Speciálisan magyarnak nevezhetjük a népzenét így-úgy felhasználó műfajokat, amelyek vagy korábbi hagyományokat folytattak, vagy az új irányzatokba ültették be ezt a világot (pl. az Anima első korszaka). Az "alternatív rockzenében" is jellegzetes hazai jelenség, kissé zárványszerű volt a leginkább az itthoni új hullámot folytató, mintsem a nyugati történéseket követő vonulat. Végül pedig ott volt a nyolcvanas évek vége óta létező, minden mástól elkülönülő mulatós zene, amely ha nem is magyar, de jellegzetesen kelet-európai jelenség - erről bővebben itt és itt írtunk

Ebben a - normálisan működő popzenei kultúrában teljesen természetes - káoszban kerestük a kilencvenes évek legjobb magyar számait, műfajra, elsőségre és egyéb történelmi érdemekre, egykori ellenérzésekre vagy éppen az utóéletre fittyet hányva: csak azt vettük figyelembe, hogy mai füllel hogyan hangzanak ezek a számok. Bár aki látta a beatkorszakot, a hetvenes éveket, illetve a magyar új hullámot összegző listáinkat, az valószínűleg nem A nagy utazást vagy a 67-es utat keresi majd nálunk.

Listánkat két részletre bontottuk, ma az 50-26. helyezettek kerülnek sorra. A címekre kattintva valamennyi dal meghallgatható, a fenti lejátszóban, valamint itt pedig az összeset le lehet játszani. A lista összeállításában részt vett: Bede Márton, Dankó Gergő, Fábián Titusz, Gelegonya Edina, Herman Ákos, Inkei Bence, Kálmán Attila, Lang Ádám, Rónai András, Sarkadi Zsolt, Szabó Sz. Csaba.

A szövegeket írta: Fábián Titusz, Gelegonya Edina, Inkei Bence, Kálmán Attila, Lang Ádám, Rónai András, Sarkadi Zsolt, Szabó Sz. Csaba.

50. Cseh Tamás: Csönded vagyok (1990)

Bár Cseh Tamás és Bereményi Géza munkái legtöbbször korrajzokként is működnek, ezt a dalt, ha a jelző nem lenne túlkoptatva, akár kortalannak is nevezhetnénk. Szóval nincs abban semmi meglepő, hogy listánkat egy olyan szerzőpáros felvétele indítja, amely már a hetvenes évek legjobb popzenéit összegyűjtő cikkünkben is szerepelt. A Csönded vagyok könyörtelenségével előbb pofon vág, de csak hogy bizonyítsa, a dicsérő énekek lángoló vallomásain túl is létezik szerelem, sőt. És ahogyan a szövegnek magát meg-megadó gitár, úgy mi is meghajlunk ennek a kíméletlenségében is őszintének és tisztának megmaradó, csodaszép dalnak. (GE)

49. Leukémia: Harccal a falnak (1992)

A Leukémia a '80-as évek végén beinduló kőbányai hardcore színtér egyik központi zenekaraként tűnt fel. A tökös lakótelepi srácoknak még gyorsabb és még keményebb punk kellett, ami kevésbé volt politikus, mint a magyar punk korábbi hullámai, viszont több fokozattal agresszívabba kapcsoltak. A szintén kőbányai AMD kőegyszerű rohamaival ellentétben a Leukémia szanaszét tördelt ritmusú számai a majdnem metálos gitárokkal közelebb álltak a korai Neurosishoz, mint mondjuk a Black Flaghez. A Harccal a falnak alig emelkedik ki a végig fasza Közel a fejhajlító-géphez lemezről, igazándiból bármelyik állhatna itt, mindegyikből ugyanolyan meggyőzően árad az elkeseredett külvárosi düh. (KA)

48. Flash: Háború (1996)

Amikor Barcs "Dr. Flash" Miklós a kezéhez nőtt kannás borral megjelenik a színpadon, akkor én mindig nagyon szerencsés és boldog embernek érzem magam. A magyar zenei színtéren ugyanis teljesen egyedülálló ez a fajta suttyó punk-rock, egyszerű és hatékony, mint egy kalapács. A kifinomult Flash-humor világához pedig nincs jobb gyorstalpaló, mint a plakátok átpörgetése, szórakoztatóak ezek is, akárcsak a dalszövegek. Na mondjuk pont nem a délszláv öldöklésre reagáló Háború esetében, mert ebben olyasmik hangzanak el, hogy "hullát zabál a tömeggyilkos / gránát röppen a putrira". (KA)

47. Animal Cannibals: Ülünk a vonaton (1995)

Lehet, hogy az Animal Cannibals a Takarítónővel futott be, de az Ülünk a vonaton a suta szöveg ellenére is jobban öregedett, köszönhetően az élőbb, funkys hangszerelésnek, melyben a Szabadesés nevű zenekar is részt vett, és a klipben még Ganxsta Zolee és a Kartel is felbukkan. Ha odatesszük a populáris német hiphopelőadók (Die Fantastischen Vier, Fettes Brot, Der Wolf) korabeli slágerei mellé, egyáltalán nem lógna ki közülük, ami nagy dicséret. "Én és a haverom már Afrikán át jövünk, Párizsba mennénk, de már tele van a tökünk." (IB)

46. I Love You: Csak egy arc (1991)

Az I Love You egyértelműen a Trabant örökségét vitte tovább: sebzett és amatőrös, de szeretnivaló énekhang (Kepes Juli), nem túl bonyolult zenei körítés, amibe azért beférnek latinos ízek, mindjárt ebben a dalban is. Az egész produkcióból olyan természetesség árad, ami teljesen hitelessé teszi a dal „se veled, se nélküled" hangulatát, és nem tudjuk biztosan, hogy szeretnénk-e a megtalált, hűtlen pasi helyében lenni, vagy sem. (IB)

45. Wei Wu Wei: Ködfoltok (1991)

Bár a Wei Wu Wei inkább a jazz-pop irányából jött [sőt, jelen esetben a swing felől], néha a világa összeért a skával, mint például a legismertebb számukban. Ez nem is véletlen, hiszen leggyakrabban a Ladánybenével és a Satöbbivel koncerteztek, mely koncerteken a táncra ingerlő, bohém hangulatú Ködfoltok aratta a legnagyobb sikert, és még a sok szólózgatás sem veszi ki az energiát belőle. Kár, hogy az együttes végül megrekedt a klubzenekari szinten, és két lemez után feloszlott. (IB)

44. Amen: Szabad vagy (1991)

Bár szokás úgy gondolni Pajor Tamásra mint az emberre, akinek a hit megmentette az életét és megölte a karrierjét, de azért ne felejtsük el, hogy az első amenes évei éppen arról tesznek tanúbizonyságot, hogy akár egy magyar Clash is kijöhetett volna ebből. Pajor ugyanis nem csak hogy remek dalszövegíró volt, hanem könnyedén is tudott különböző műfajokhoz alkalmazkodni mindezzel. Aztán valahogy a tartalom fontosabb lett neki a mikéntnél, vagy egyszerűen ennyi volt benne. Akárhogy is, a Szabad vagy felszabadult - akár még a történelmi helyzettel is párhuzamba állítható - újhullámos funk-popjának mindenképpen itt a helye. (LÁ)

43. Makám: Kerek a szőlő (1999)

A Krulik Zoltán vezette, egyéni hangú Kolinda-utódzenekar ötvözi a legkülönbözőbb műfajokat, népzenét, repetitív és kamarazenét és egyebeket. 1999-ben Lovász Irénnel és Bognár Szilviával tettek egy lépést, ha nem is a pop, de legalábbis a könnyebb befogadhatóság irányába. A dal (amelyben Bognár Szilvia énekel) eleje zaklatottan lüktet, egyszerre szép és disszonáns, tökéletesen megragadva azt a hangulatot, amikor az ember azt mondja a rózsájának: "verjen meg a Nap s a Mária", majd erre jön a szintén plasztikusan megfogalmazott bú. (Amúgy az, hogy "kerek a szőlő levele", tuti valami sexual-erotikus dolgot jelent.) (RA)

42. Gorilla: Child In My Dream (1999)

A magyar psychobilly (a kicsit punkosabb rockabilly) színtérről túlzás nélkül mondhatjuk, hogy világszínvonalú produkciót termelt ki, hiszen a Gorilla azon kevés magyar zenekar közé tartozott, amely iránt komoly kereslet volt külföldön. A Child In My Dream például egy Japánban megjelent kislemezen szerepelt először, és a legjobb formában mutatja Lukáts Péter virtuóz, kicsit jazzes gitárjátékát, és a követhetetlenül gyors és pontos ritmusszekciót. (IB)

41. Anima Sound System: '68 (1998)

Az elektronikus zene hazai ún. úttörői közül az Anima már kezdetben sem csak átültetni akart menő stílusokat, hanem hozzáadni valami sajátot, mondjuk magyar népzenét, vagy itt egy kicsit táncdalfesztiválos, kicsit hippis hangulatot. Ami ellen lehetne berzenkedni, de hát ha valakinek van szíve, akkor azt Németh Juci legkésőbb a tadadammal meglágyítja. (Ő egyébként itt mutatkozott be az Animában, akkoriban hivatalosan még Bognár Szilvia volt az énekesnő.) Az akkoriban első virágzását élő garage-alapok elég kemények, mégis meglepően jól illeszkednek ehhez a kedves, fülbemászó puhasághoz, az eredmény pedig egy ma is működő sláger - pláne, hogy most dúl a garage-reneszánsz. (RA)

40. Gecizők: Legyen még több baleset (1992)

Pozsonyi Ádám hosszú ideig magasan a legviccesebb jobboldali figura volt, mostanában is egyedül Széles Gábor veszélyeztetheti a pozícióját. A Genyó Szívó Disztroly című fanzine, a Pellengér és számtalan együttese is hibátlan volt a maga nemében. Bucó azt írta a Gecizők alapításáról, hogy "a cél valami olyasféle volt, hogy rendkívül monoton és idegesítő zenét produkáljunk", hát sikerült. A Legyen még több baleset szövegileg és zeneileg is paradigmatikus példája a Pozsonyi-életműnek: reakciós, groteszk humor, aláfestésnek előretolt basszus, nyávogó gitár és kopogó dob. (KA)

39. Hortobágyi László: Yantra-Fractal (1996)

Lehetetlen röviden összefoglalni, miről szól Hortobágyi László zenéje - hosszan itt próbáltam meg. De ez a szám önmagában is elég bonyodalmas. Van egyfelől a viszonylag sötét, sok izgis hanggal feldobott techno, másfelől a keleti zene - ez utóbbi azonban nem "hú, misztikus Kelet!" hangulati elemként, hanem saját jogon. Ráadásul követi a maga összetett strukturális szabályait, miközben a techno menetel előre a maga határozott, célra tartó módján. Mindez olyan fura együttállásokat eredményez, mint mondjuk egy ordas acides fokozás találkozása ráérős tablákkal és ellágyuló vonósokkal. De miért nem lesz ez káosz, vagy éppen giccs? Mitől lesz ez egyetlen szám? Máig nem sikerült rájönnöm, ami persze csak jó, mert így akárhányszor meghallgatva elképeszt. (RA)

38. Ganxsta Zolee és a Kartel: Boom a fejbe (1995)

A mai fiatalok talán meg sem értik, milyen országos felzúdulást okozott az első magyar, izé, mondjuk idézőjelben: "gengszterrap". Az nyilvánvaló, hogy min akadtak ki azok, akik addig el voltak zárva az amerikai eredetitől. Akik pedig azt ismerték, azon pörögtek, hogy miért kell fehér magyar embereknek egy az egyben gettónégert játszaniuk. Így 18 év után viszont az tűnik fel, hogy mennyi emblematikus, jól idézhető (quotable) sor van itt, ami pedig a hiphop egyik lelke. A "Boom a fejbe - halott vagy haver!" refrén mellett például az, hogy "De miért, miért, na miért? / Mert nem akarok olyan hülye fejet, mint a tiéd." És az is, hogy a rapnek elég komoly húzása van. (RA)

37. Tudósok: A halál kamionja (1995)

Egészen komplex gondolatok rügyeztethetőek ki abból az egyszerű és zavaró tényből, hogy előbb-utóbb mindenki meghal. Bárki bármit csinál, a halál kamionja egyszer majd mindenképp elgázolja. Ha így nézzük, azért lényegesen kisebb súlya van például annak, hogy Horn Gyula lesz a miniszterelnök, vagy hogy Bokros Lajos 1995 márciusában véglegesen a tudtunkra adja, hogy bizony ez a demokráciadolog nem pont olyan, amilyenről álmodoztunk. Szóval drMáriás és Bada Dada épp jókor üvöltötte arcon a nyugati létbe belegazdagodó maffiózókat meg a nosztalgiába szenderedő kispolgárokat ezzel a fojtogató igazsággal. A zene persze nagyon rossz, amit a szaxofonnal csinálnak, az már-már elviselhetetlen, de épp ennyire kényelmetlen maga gondolat is, amit közölni szeretnének. (SZS)

36. Nulladik Változat: A bolyongás évei (1993)

Magyar dark-wave a Nulladik Változat előtt is volt, az F. O. System vagy a Hungarian Dracula például már a nyolcvanas évek végén hasítottak, A bolyongás évei-ről mégis minden túlzás nélkül állítható, hogy az irányzat egyik legnagyobb magyar nyelvű slágere. Persze az tény, hogy az intro bántóan cure-os [vagy ahogy kommentelőink is rámutattak, Joy Division-ös] aztán a basszus meg tök olyan, mintha Peter Hook nyomná, de az egyediség hiánya ellenére is nagyon rendben lévő dal ez. Később egyébként ezt is levetkőzte az együttes, A bolyongás évei-t követő harmadik és negyedik lemez már sokkal kísérletezőbb volt. Ez a dal viszont remekül bemutatja, mennyire nehéz is volt lezárni Magyarországon a nyolcvanas éveket. Talán még nem is sikerült, és most is 1987 van, ki tudja. (SZS)

35. Másfél: Csigolyák (1996)

A kilencvenes évek olyan fura kor volt, amikor egy alig besorolható, szaxofon-gitár-basszus-dob felállású instrumentális zenekar (ráadásul csellóval kiegészülve!) a maga szintjén egészen komoly sikereket tudott elérni. Ezt a számot a Viperagarzon csúcslemezről leginkább pszichedelikusnak mondanánk, de van benne még sok minden más is. A legfontosabb ezek közül a nyaktörő tempójú, kb. rockos alap, ami simán végighúzza az egészet bő hét percen keresztül. Az ember szinte azt várja, hogy egyszer csak kidőlnek a kimerült zenészek, ehhez képest a végén nem is lehet másképp befejezni, csak lekeveréssel, mert volna még benne potenciál. (RA)

34. Időrablók: Mozdulatlan (199?)

A Hungarian Dracula romjain alakult szegedi zenekar a nyolcvanas évek hagyományait idézi föl azzal, hogy alig vannak rendes minőségben felvett számai – ezt is egy évekkel későbbi koncertverzióban találtuk csak meg, pedig már javában játszották a kilencvenes években, és normális esetben, klippel megtámogatva lehetett volna sláger is. Az Időrablók a brit beütésű indiepophoz magyar szövegeket társított, nem véletlenül koncertezett többször a Heaven Street Sevennel. Később a remek gitárost, Ábrahám Zsoltot le is nyúlta a HS7, Ács Oszkár pedig az Amber Smithben vált igazán ismertté. (IB)

33. Skyland: Érezd a ritmust (1998)

Suta a Liquid Limbsből (lásd lejjebb) pénzkereseti céllal átlépett az underből az overgroundba, és egy ideig rádióslágereket írt. Az Érezd a ritmust magasan kiemelkedik a kor hasonló partibombái közül, amelyek többségére jó érzésű ember maximum ironikusan bulizik. Itt viszont jól hallatszik, hogy az alkotó pontosan tudja, hogyan működik ez a stílus, és azt is, hogy mi van eggyel lejjebb, a föld alatt - ezért betesz a háttérbe olyan acides dolgokat, amelyek a rádióslágerséghez egyáltalán nem szükségesek, ahhoz viszont igen, hogy 15 év múlva az évtized legjobb számai közé kerülhessen. (RA)

32. Junkies: Miattad iszom, te állat (1997)

Egészen a kilencvenes évek közepéig kellett várni, hogy a glampunkos, illetve a szakadt ribancos külsőségek a magyar rockzenében is megjelenjenek végre, de megérte. A korszak messze-messze legjobban kinéző hazai zenekara, a túlzó sminkeket és márkás hajkondicionálókat előszeretettel alkalmazó Junkies olyan volt, mintha a Tankcsapda nem egy debreceni rockklubból, hanem egyenesen egy pezsgőben és hajlakkban fürdő, Los Angeles-i heroinpartiról érkezett volna. A skásan pattogó, remek című Miattad iszom, te állat pedig a zenekar és az évtized igazi, emblematikus slágere, együtt óbégatható refrénnel, punkos tempóval, és rendkívül szórakoztató szöveggel. Igazán kár, hogy a biztató kezdetek ellenére ez a vonal nem igazán vert gyökeret itthon. (SZSZCS)

31. Tereskova: Dióskalács (1998)

Nagy Kriszta művésznőnek mindig is csodálója voltam, de amióta hallottam azt a sztorit, hogy egyetemen átírta az indexén a nevét Nagy Kriszpinára, azóta egyenesen rajongója vagyok. Az mondjuk sokat elmond a hazai prűd közéletről, hogy egy kis pucérkodással és szabadszájúsággal úgy ki lehet verni a biztosítékot, ahogy az Nagy Krisztának rendszeresen sikerül. Vigyázat, a Dióskalács-ban is elhangzanak csúnya szavak, és sikamlós áthallások is felfedezhetőek benne! A zene szándékoltan amatőr és naiv, lalalázó ártalmatlan pop, egyedül a hegedű lehet szokatlan. Aki nem vevő az ilyen vicces dilikre, az inkább menjen haza, aztán hallgasson valami igényeset. (KA)

30. Az Eső: Rád gondoltam (1994)

Az Eső zenekar még Panoráma néven alakult a nyolcvanas évek végén, Miskolcon. Kezdetben kicsit darkos volt az irányvonal, később az indie/angolszász gitárzene lett a fő profil, itt-ott cure-os, U2-s, smithses elemekkel. Jó pár tagcsere (megfordult itt több, később máshol ismertté vált zenész is), és névváltozás után a kilencvenes évek közepére találták meg igazán magukat. Nagy táboruk, telt házas koncertjeik voltak a városban, de az Eső mégsem lett az új Edda, az országos ismertség mindig csak váratott magára. Ennek több oka volt, de nyilván az is közrejátszott, hogy az indie rocknak akkor még nem volt itthon nagy divatja. Az évtized vége felé kezdett elfáradni a dolog, és a zenekar szép csendben megszűnt. Szinte nyom nélkül tűntek el, csak egy műsoros kazetta és két koncertklip maradt utánuk. Talán épp itt az ideje, hogy újra felfedezzük őket. (FT)

29. Liquid Limbs: Ez a zene túl bonyolult (1994)

Egy miskolci panelház nyolcadik emeletéről indult, hamarosan a háború utáni első belgrádi koncerten a Prodigy előtt lépett fel a magyar techno úttörője, a Liquid Limbs (lásd nagyinterjúnkat). Túl az úttörésen, és azon, hogy ebből a számból zanzásítva sok mindent megtudhatunk arról, hogyan szólt az elektronikus zene 1994-ben (noha olcsó eszközökön), volt benne nagy adag egyéniség is. Például az, hogy míg a technóban az ilyen több tételes, hosszú számok szinte mindig komoly Műalkotásnak vannak szánva, addig ebben megvan a Liquid Limbs védjegyének számító, kissé bumfordi, szerethető humor. Na és megvan a techno lelke is: egy pofonegyszerű, de hipnotikus, így unalmassá sem váló főmotívum, rögtön felismerhető hangzással. (RA)

28. Dopeman: Enyém a világ (Virítsd a lóvét) (1999)

Pityinger László elmeséli, hogyan lett ő a kakas a magyar hiphop szemétdombján, és az ember még annak ellenére is végighallgatja a sztorit, hogy Dopeman papa védjegyszerű, nyögdécselős rapstílusa bizony elég irritáló tud lenni, itt pedig különösen az. Mégis eléri, hogy odafigyeljünk, ahogy küzd a kiadókkal, beszól a Fekete Vonatnak és bemutatja a crew-ját, miközben a zene laza, láblógatós hangulata pont olyan nyugalmat áraszt magából, ami tényleg elhiteti a hallgatóval, hogy akkor és ott Dopemané a világ. Bónusz: a klipet Antal Nimród rendezte. (IB)

27. Sub Bass Monster: 4 ütem (1999)

A magyar poptól és irodalomtól a rendszerváltás előtt sem volt idegen az allegóriák használata, csak akkor a hatalomnak mondtak oda szép nagy költői képekbe csomagolva, itt pedig egészen másról van szó. Tudományosan be lehetne bizonyítani, hogy ezt lehetetlenség végigvinni egy ötperces (!) számon úgy, hogy az ne váljon röhejessé, a gyulafirátóti rappernek mégis sikerült. Ennél is fontosabb, hogy azon kevés magyar popsláger egyike ez, amelyik képes úgy vidám lenni, hogy közben egy fikarcnyit sem hat erőltetettnek. (RA)

26. Kispál és a Borz: Helló (1994)

Alapvető tudás, hogy a Kispál és a Borz idővel csak rosszabb lett, minél korábbi lemezt vesz valaki elő, annál több jó számot talál rajta. Körülbelül az Ül lemezig voltak összetéveszthetőek zeneileg egy tetszőleges amerikai alvóvárosi indie rock zenekarral, aztán apránként jött a sok felesleges sallang. A legfontosabb, hogy Lovasi András még visszafogta magát, és nem kezdte meg pusztító ámokfutását a magyar dalszövegírás terén. A Helló például pont eléggé nehezen érthető elsőre, de nem az értelmetlenségig bonyolított allegóriába csomagolt semmi. Kispál András bármikor felismerhető gitárjátéka már '94-ben is pont jó volt, ebben a számban néha tiszta Dinosaur Jr., amit művel. (KA)