Úristen, szültem! - Palya Bea a Quartnak

Palya Bea új lemezt készített Nő címmel. Beszélgettünk szexről, vérről, füttyös slágerekről, és hogy ezzel akkor meg akarja-e mondani az igazságot a nőkről. Az album mindegyik számához készült egy-egy videó, legutóbb a címadó sláger került fel a netre, a lemez pedig az után jelenik meg, hogy márciusban látható lesz az utolsó videó is.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A korábbi munkáid közül is sokról el lehetett mondani, hogy valamilyen értelemben "női lemezek". Mi a különbség köztük és a Nő között?

Most bátrabb voltam. Az, hogy anya lettem, nagy sokk és nagy öröm volt. Aztán elkezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy túl vagyok a női élet legfontosabb rítusán – és mi van utána? A választ még most is keresem, úton vagyok, és a szűkös ösvényeken ezek a dalok az útjelzőim. De egyébként amennyivel nőiesebb, annyival férfiasabb is ez a lemez. A [szülésről szóló] Emberállat ugyanúgy szól neked, mint nekem. Úgyhogy ilyen szempontból lehet, hogy nem annyira jó a cím.

A gyerekszülés értelmezésében ez az egyik irány, a női kiteljesedés. De szoktak attól is óvni, hogy "aki anya lett, az könnyen elveszítheti a nőiességét".

Na, tessék, itt a válasz, hogy miért Nő a címe, köszönöm szépen. Anya is vagyok, de legalább annyira nő maradtam, akarok maradni. Bár talán az a legpontosabb, hogy nem tudom, hogy miért ez a címe. Azt tudom, hogy alámerültem az anyaság, a szülés, a gyermekágy tengerében [nevet], és fel akartam emelni a fejemet, akartam venni egy nagy levegőt, azt akartam érezni, hogy simogat a víz, nem sodornak el a hullámok. Elég allegorikus voltam? Az igaz, hogy az anyaság elborít, és a legfontosabb dolog, de én nem "lyukra" szültem, azaz nem azért, hogy valami nagy hiányt pótoljak az életemben. Nagyon sok minden történt velem előtte is, de ennél nagyobb dolog még nem.

Nem érzed úgy, hogy ez a cím egy kicsit ingoványos talaj? Hogy sokan ránéznek, és anélkül, hogy egy hangot hallanának a lemezből, azt mondják, hogy "aha, szóval most Palya Bea megmondja az igazságot a Nőről"?

Figyelj, majd megveszik, és eldöntik. Nem akarok nagy megmondó lenni, egyedül magamat akartam itt megmondani. Bennem leginkább az volt, hogy "úristen, szültem, úristen, van egy gyerekem", és ebből egy csomó minden következik. Ezt kell most felfognom, ezen dolgozom, nem jutottam a végére. Azt azért érzem, hogy van egy tendencia a világban, hogy egy csomó divatjamúlt, férfiak által kitalált dologról nagyon világosan kiderült, hogy nem működik. A háború, a külső megfelelés, a versenyszellem. Szerintem alapvetően a nők nem ilyenek.

A címadó számról Meredith Brooks: I’m A Bitch című száma jutott eszembe, biztos ismered.

Nem ismerem. Azt viszont már az első szólólemezemen is elénekeltem, hogy "aki kurva akar lenni, nálam jöjjön jelentkezni" – ami egyébként egy tradicionális cigány dalszöveg.

Pedig ez a kilencvenes évek egyik leghíresebb száma. De nem is ez a fontos, hanem hogy ezeket a "női popszámokat" ismered-e, kapcsolódsz-e valahogy hozzájuk.

Én a kilencvenes években a népzenei és tradicionális zenei műveltségemet fejlesztettem. Ismerek néhány számot, mondjuk az I’m Every Womant, meg az újabbak közül azt, hogy [énekli] "Who runs the world? Girls!", és ehhez a dalhoz direkt meg is néztem még néhányat. De nekem a legtöbb ilyen popzenei megfogalmazás túl kevés. Mondhatjuk, hogy lényegi, tömör, de közben sokszor túlságosan a felszínen mozog. Én igyekeztem ebbe a dalba több mindent belerakni. Brutális sorok is vannak benne. Gryllus Samu mondta, hogy "ahhoz a sorhoz, hogy ’vagyok néha megvert nő is, férje öklét viselő', ahhoz kellett némi bátorság", mert hogy én tényleg voltam ez is. Mondtam neki, hogy igen, bennem van némi bátorság.

A Beszív, kifújban ugye az a szó van rímhelyzetben, hogy "vérzésem"?

Nem, az "érzésem". A menstruációról külön számot nem írtam, de ha szeretnéd, a következő lemezen lesz. [nevet]

Pedig többször is meghallgattam. Lehet, hogy az tévesztett meg, hogy van benne abortusz, szülés...

A vér szó speciel nem szerepel egyik dalban sem, bár akár benne is lehetne, hiszen ez a női átalakulós rítusok leglényegesebb eleme. Megkérhetnénk egy tampongyártót főtámogatónak. [nevet]

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Volt benned valami tabudöntögető szándék?

A sajátjaimat akartam ledönteni. Ez sokszor felmerül velem kapcsolatban, hogy van-e misszióm, hogy "a társadalom önismeretét felkeltsem". Hát, ha van is, csak a saját önismereti bányamunkámon keresztül, ennek látom értelmét. Amikor csinálom ezeket a dalokat, akkor azok kártyavárak: ha bárki ráfúj, összedőlnek. Tehát nekem kutya kötelességem nem foglalkozni azzal, hogy ez majd kinek mit ad, ki mit gondol. Egyedül azzal tudok foglalkozni, hogy az én életem ettől hogyan változik meg, hogy a srácokkal hogyan megyünk, hogy a zene milyen lesz. Azt szeretném, hogy konkrét legyen a dal, menjen be az életünkbe. A "tabudöntögetést" aztán mások mondják rá. Mondjuk: van-e szex a házasságban, miután megvan a gyerek? Ez nagyjából mindenkinek téma. És nem azért, mert annyira szexuális akarok lenni, hanem beszéljünk már a szexről úgy, mint normális dologról, mint a kávéról, a telefonról, a lábujjamról. Miért kell annyi hülyeséget köré rakni, amikor mindenki ebből születik? Ha az anyukám és az apukám nem szerelmeskedtek volna, én sem lennék. A koncerten apu meg anyu így ülnek összebújva [mutatja], a művésznő énekli az erről szóló dalt, és anyu közelebb húzódik apuhoz – ritkább, hogy apu anyuhoz. Vagy az abortuszos dal: ha valakinek volt abortusza, akkor lehet, hogy el tudja sírni ezt a dolgot. Mert van ez a sok titok feldolgozatlanul, és ez megbénít, és ebből lesz az erőszak, a verekedés, a háború. Szóval, ha misszióm nem is volt, de reményem igen: hogyha én ezekről beszélek, ha ezeket a témákat egy személyes szintre le tudom pucolni, akkor lejutok a közös rétegig, és így sokan magukra ismerhetnek valamelyik dalban. Ez a reményem, meg a várakozásom, vagy izgalmam, vagy félelmem is talán, hogy ehhez majd sokan fognak csatlakozni. Hát ez nem éppen show-biznisz, ahogy Nina Simone mondja az egyik kedvenc videómban. Nem is játszanak a rádiók rotációban. Az is lehet, hogy az innováció mértéke nagyobb, mint a tízszázalékos befogadhatóság.

Miért pont tíz?

Erről vannak kutatások, Barabási László – egyébként világhírű fizikus – barátom mondta, hogy mérték: azok a tudományos cikkek lesznek a leghivatkozottabbak, ahol kb. tíz százalék az innováció. Ami annál több, az nem befogadható, ami annál kevesebb, az meg nem számít innovatívnak. Szerintem én a tízet meghaladom [nevet], ezért kb. öt év a lemezeim befogadásának az ideje. A Psychét 2005-ben csináltuk Gryllus Samuval, és szerintem ez a legszebb tőlünk, mármint ettől a szerzőpárostól. Öt évvel később, 2010-ben hívott fel egy általam nagyon tisztelt zenész, hogy "hú, bazmeg, a Psyché!" Ugyanakkor nem panaszkodhatok, mert a koncertekre az emberek eljönnek anélkül, hogy bármit tudnának az új anyagról, leszámítva azt a néhány mondatot, amit írok róla. Tehát van nyitottság a zenémre. Jó, nem vagyok a slágerlisták élén, de hát én az örökkévalóságnak gyártom a dalaimat! [nevet]

Erről a lemezről azt mondtad, hogy van rajta több sláger is. Ezt hallod, miután már megvan, hogy igen, ez sláger lett?

A reakciókból látom, hogy ezek füttyösebbek. Füttyös szerzővé avanzsáltam, és a fiúk is, hiszen ezek műhelymunkában születtek. Például a Beszív, kifúj, a Gyere szeress, a Szabadon sláger, és a Nő is, amiben rappelek. Ez úgy alakult ki, hogy amikor megvolt a szöveg, először azt gondoltam, hogy ez a rész valami spoken word-szerűség lesz, aminek a hagyományos zenében is megvan a maga formája. De Pisti [ifj. Tóth Pisti gitáros] mondta, hogy kiáll beatboxolni. Csatlakozott hozzá Ernő is [Bodóczki Ernő bőgős], én meg csak néztem, ezt honnan tudják így – mire ő: hát nem rendes cigány az, aki az általánosban nem tanul meg beatboxolni. Ebből jött a rap, ami meglepő tőlem, bár már csináltam ilyet, például a Kiss Feri lemezén 2003-ban.

Mennyire szeretnéd, hogy ezek a slágerek tényleges rádiós slágerek legyenek?

Szeretnénk, ha az összes rádió játszaná a dalainkat! Legyen ez a címe is a cikknek! [nevet]

Csak mert a lemezeid jól fogynak ahhoz képest, amennyire egyáltalán még bármilyen lemez fogyni tud Magyarországon, a koncertjeid rendszeresen telt házasak.

Igen, de ettől még kimondottan célom ezzel az anyaggal, hogy hallgassák meg többen. De csak most, hogy már látom, hogy milyen az egész. Ennek a mélyén pedig az van, hogy saját magamat szeretném igazolni, hogy kell ez, amit én csinálok, ami nem show-biznisz, hanem az a célja, hogy tényleg menjünk át őszintébe. Hogy ne én legyek az a furcsa bogár, aki ilyen sokat táncol, meg sokat beszél, meg megkérdezi, hogy "mikor szeretkeztél utoljára a feleségeddel?", hogy ez legyen már természetes. Nem feltétlenül a szeretkezés önmagában, hanem hogy dalokat írhatunk olyan témákról, amik mindenkit foglalkoztatnak, csak kevesen írnak róluk.

Miért kellett új zenekar? [A következők játszanak benne: Bodócki Ernő – nagybőgő; Gerzson János – ud, buzuki, kalimba; Mogyoró Kornél – ütő; Szokolay Dongó Balázs – furulya, szaxofon, duda; ifj. Tóth Pisti – gitár.]

Kellett az új inspiráció. A fiatalok nélkül nem biztos, hogy megcsináltam volna ezt a lemezt. Éppen egy gyerekeknek szóló anyagon dolgoztam, 2015-re terveztem felnőttlemezt. És kellett a biztonság is. Én azért a látszat ellenére sokszor szorongok és félek – vagy lehet, hogy nem a látszat ellenére, hanem látszik. Olyan ösvényeken megyek, ahol kevesen, és ez nagyon félelmetes. Jól ismerem a fázisokat, amiken mindig végigmegyek, ahogy egy ötletből kész dal lesz, és tudom, hogy a vége előtt mindig van egy nagy megrekedés. Ez most is így volt, de mióta anya vagyok, kevesebb a kérdőjel bennem. Csinálom, és kész. Jó vagy rossz? Ilyen! Nekem jó, mert változom tőle. És most van egy olyan banda, amelynek gyakorlatilag a teljes támogatását élvezem. Olyan dalokat csinálok, amilyeneket szeretnék, jó a hangulat. Tudom azt mondani a munkafolyamatban, hogy hátradőlök, csináljátok, mert értitek a dolgotokat. Tudok segítséget kérni. Ez félelmetes: hol marad az a küzdés, ami korábban volt? Mivel töltöm a napjaimat? Korábban sokszor játszottam azt, hogy az anyjuk is voltam a zenészeknek, és kényszeresen én akartam megoldani mindent. Ebben az én női-férfi viszonyokról való gondolkodásom is benne volt. De nem vagyok ezzel egyedül: mutass egy nőt, aki igazán bízik a férfiakban. Ha a dalaim a nőket mélyen megérintik, akkor az a férfiakra is hatni fog. Az anyák felelőssége, hogy milyen férfiakat nevelnek, például hogy engedjék el őket, és ne az összes férfi az anyját keresse mindig. Amúgy egy csomó minden, amiről most beszélünk, mélyebb szinten van. Körülbelül tíz százalékban tudjuk megmondani, hogy mit miért csinálunk: kibe szeretünk bele, kivel fekszünk le, vagy kit választunk zenekari társunknak.

A zenészek bejöttek ennek a fura nőnek a holdudvarába, vagy rendes udvarába Kapolcson [a Művészetek Völgyében Palya-udvar néven vezet helyszínt Palya Bea], azt sem tudták, hogy mi van. Fél év alatt ez átalakult: mindenki egyet akar, kialakult egy egytálétel a nagyon különböző összetevőkből, fűszerekből. Ebben a lemezfelvétel nagyon sokat számított. Egyszerre készült hang- és képfelvétel, élőben játszottuk fel mind a tizennégy dalt másfél nap alatt. Úgy, hogy közben még nem volt együtt a banda. De a hang-és képfelvétel eredménye visszahatott ránk, jött az öröm, hogy igen, ezek mi vagyunk, és ilyenek vagyunk együtt! Ez a lemez egy fázisfotó: nem tökéletes, de itt tartanak most ezek a dalok. Bevállaltuk, és nagyon jól játszottunk szerintem. Azért kellett még hozzárakni sok mindent, de hál' istennek Hidasi Barna hangmérnökünk világszínvonalon dolgozik.

Palya Bea és ifj. Tóth Pisti gitáros Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Benne van ezekben a slágeres dalokban a táncdalfesztiválos lemeznek a tanulsága? [Az Én leszek a játékszered című lemezről szóló kritikánk itt, vele kapcsolatos interjúnk itt olvasható.] Néha Kovács Kati is eszembe jutott a reszelősebb, rockos éneklésről.

Hát ő tudatosan biztos nem, akkor már inkább a Tina Turner. Kovács Katitól annyi mindent nem ismerek, bár biztos benne van a hangmemória-sejtjeimben, meg az is, hogy énekeltem két számát azon a lemezen. Inkább azt mondanám, hogy az új zenekar tagjai hoztak egy poposabb vonulatot. Eleve az nagyon új, hogy én gitárossal játszom. Eddig az "agrárszektorból" érkezett zenészekkel vettem körbe magam, mert én azt hallom szépnek: az udot, a furulyát. Mert én kiskoromban bolgár zenét hallgattam, aztán meg indiai és perzsa zenéket. Ezek mellett persze Michael Jacksont is, ugyanolyan szenvedéllyel. A kettő egyszerre van, és azt hiszem, a szintézist most csináltam meg. Eddig is voltak populárisabb dolgaim, de most nagyobb bátorságot vettem, mindezt bevállaltam. Írtam is a lemez bevezetőjében, hogy engem halálosan idegesít, amikor népdalénekesnek hívnak.

Tényleg vannak még, akik ezt hiszik rólad?

Igen, a múltkor is átküldtek egy tévészpotot: "Palya Bea népdalénekesnő". Ráadásul énekesnő: én énekes vagyok. Nő vagyok, de a mesterségem énekes. Ha valaki énekes, nekem tök mindegy, hogy nő vagy férfi: legyen jó a hangszíne, intonáljon tisztán, nyissa ki a száját, díszítsen. Vállalom a tradicionális gyökereimet, ma is oda nyúlok vissza, minden munkám úgy kezdődik, hogy elkezdek hallgatni egy csomó népzenét. De az igazi erőm az, hogy ezen a szűrőn átcsöpögtetve olyan személyes tartalmakat tudok lepárolni, hogy az eredmény szerintem erősebb, mintha kiállnék népviseletben, és elénekelném, hogy "Elment a madárka". Azt is szeretem csinálni, a népviseletet leszámítva, de nem csak ez vagyok. Ha nagyon kell címke, akkor énekes-dalszerző. Ezért csináltuk a videósorozatot is, hogy hallgassák már meg a zenét, és táguljon a korábbi kép, hogy "Palya Bea népdalénekesnő, aki a szeretetről énekel és az önismeretről nyilatkozik". Könyvet is ezért írtam, hogy ne vetítsenek belém annyi mindent. Ha kimész a színpadra, akkor úgy működsz, mint egy vetítővászon. És a film annál inkább a közönség tagjaitól függ, minél kevésbé mutatod meg, hogy te ki vagy, minél inkább fecseg a felszín. Énekeseken is látom néha, hogy szép a ruha, jó a smink, adott esetben jól tud énekelni, mégsem történik velem semmi, ha a hangokban nincsen benne ő. Engem az érdekel, aki a maszk mögé enged. Egy lányka, aki a klubban tolja a saját zenéjét, az életéről szóló dalait, lehet, hogy nem tökéletes, engem mégis sokkal jobban érdekel, mint néhány nagynak mondott előadó; ilyeneket hívok meg Kapolcsra. Például Patricia Barber sem tökéletes énekes, de minden hangja felráz. Jó, hogy pont én mondom ezt, aki az utolsó utáni pillanatban is mindig talál valami javítanivalót, de mégis, a tökéletlenségben van valami emberi.