Cattaneo: A legtöbb dj trendi szeretne lenni

Cattaneo hű marad saját stílusához
Vágólapra másolva!
Hernan Cattaneo lesz az egyik legnagyobb név az idei Hyperspace-en, amelyet szombaton rendeznek a budapesti Hungexpo területén.
Vágólapra másolva!

Az argentin house dj egy amerikai túráról érkezik majd hazánkba, New York, San Francisco, a Miami Winter Music, Boston és Los Angeles után Budapesten lép majd fel.

"Az utazás valóban fárasztó tud lenni, de a zenélés soha Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy körbeutazhatom a világot, miközben az általam kedvelt zenéket játszom és ebből élek" - mesélte Cattaneo, akinek emellett a család a legfontosabb.

"Amikor gyerekeink születtek, visszavettem a tempóból, most már kevesebb turnét vállalok. Régebben szó szerint minden egyes nap zenéltem, és hónapokig turnéztam, de megtaláltam a megfelelő egyensúlyt a fellépések és a családi élet között, így mindenki boldog."

Cattaneo hű marad saját stílusához Forrás: annalisa bruno © 2012/Annalisa Bruno

Cattaneo nem először jár Magyarországon, ahol mindig telt ház előtt játszik. "A magyar közönség szerencsére nagyon szereti, amit játszom. Talán azért, mert míg a legtöbb dj folyamatosan trendi szeretne lenni és ezért változtat a stílusán, én maradtam a saját ízlésemnél" - mondta az argentin dj, aki szerint a Parlament az egyik leggyönyörűbb európai épület, a Duna-partot pedig csodásnak nevezte.

Az idei Hyperspace trailere: