Bemutatkozik Németh Juci új projektje, és búcsúzik az Irie Maffia - budapesti programok a héten

Irie Maffia
Irie Maffia
Vágólapra másolva!
Izgalmas lányduó, búcsúzó Irie Maffia, ünneplő Ladánybene 27 és az egyik legnagyobb gólyabál várja a szórakozni vágyókat a héten.
Vágólapra másolva!

November 20. (csütörtök)

Hey Honey – G3 Rendezvényközpont

Németh Juci legújabb zenei projektje, a Hey Honey 2014. június 18-án debütált a Fishing on Orfű fesztiválon. Izgalmas gyöngyszeme ez a hazai zenei palettának, ugyanis egy lányduóról van szó, Juci a hazai underground zenei berkekben jól ismert fiatal tehetséget, Matisz Flórát választotta maga mellé dalainak előadásához. A duo jelenleg élőben, koncertekkel indítja be magát, gépi alapok és loopok nélkül, különböző hangszerpárokkal és természetesen két karakteres női hanggal megszólalva.

Belépő: elővételben 1000 forint, helyszínen 1200 forint.

Jazzékiel, vendég: Huba & Undos Gozsdu Manó Klub

Három év hallgatás után, egy sikeres visszatérő koncertet követően a Jazzékiel ismét visszatalált a pályára. Harmadik nagylemezük énekfelvételei és keverése, valamint egy speciális Európa Kiadó-feldolgozás mellett most egy nagy csokor új, sötét tónusú ízig-vérig Jazzékiel dallal állnak színpadra, teljes legénységgel a Gozsdu Manó Klubban.
Előttük a hangulatot a vicces nevű "Szájmonendgárfunkel" projekt alapozza meg: Bodóczy Zoltán (Grand Mexican Warlock, Seen, Dirty Flow Club) és Ratkóczi Huba (Napokon, Seen, Soulbreakers ) duója arra hivatott, hogy a két művész tegyen egy kitekintést. Megszokott útjaikról letérve Ratkóczi egyszemélyes zenekari megszólalására és Bodóczy különleges hangi adottságaira épülő dalokat hívnak életre. A legendás karizmájú énekes és intenzív színpadi jelenlétéről, jellegzetes soundjáról híres gitáros különleges műsort ígér.

Belépő: 1000 forint.

Budapest Calling: Nico Pusch & Tom Pusch – Trafiq

A német kisvárosból az elektronika szívébe nőtte ki magát a duó, akik többek közt a másnap, a győri Etikettben fellépő Stephan Bodzint tekintik egyik példaképüknek. Jelmondatuk: Érzelmeket keverünk minimállal. De nemcsak ebben aktívak, a szettjeikben sok techno, sunrise- és techouse is található.

Belépő: fiúknak 2500, lányoknak 2000 forint.

Dub’n’bass bashment Kis Á

Rudeneck Sound dub, digital, dubstep, jungle és d'n'b mulatsággal. Az est fellépői között lesz DJ Azeth, a Rudeneck Sound alapítója, aki dub, roots, reaggae, dancehall, jungle, dnb, dubstep, hiphop és rock dalokat kever, javarészt mashup technikával. Őt Llkrndsz (artical) követi a keverőpultnál, aki a 2000-es évek kezdetétől szerves tagja az ARTICAL kollektívának. Elkötelezett jungle és d’n’b hívő, ennek köszönhetően szelektorként is elsősorban a tört ritmusok oltárán áldoz, mellé keverve a basszus központú és egyéb periférikus irányzatokat is.

November 21. (péntek)

FISH! Barba Negra Music Club

Az idén 15 éves FISH! aktuálisabb, mint valaha: új klip, új dal Somló Tamással és egy évvel a Konzervzene megjelenése után egy karrierösszegző koncert az ország legvirgoncabb koncertzenekarától!

Belépő: elővételben 1500 forint, a helyszínen 1800 forint.

Ladánybene 27 A38 Hajó

A Hajón zárja a Ladánybene a húszas éveit ünneplő koncertsorozatot. Régi és új dalok, pozitív energiák és bölcseletek várhatók, tánc, lebegés, tombolás. Generációk találkozása, baráti sörözések, ölelések, élmény- és eszmecserék. Az ünnepi alkalom fényét emeli a PASO két harcosa, a szaxofonos Luki és a frontvonalból KRSA. Velük tartanak kedves barátaik Mr. Roul NO (Roli) és Hascu Bratosin (Bratika), valamint a Rasztaműhely Sound főnöke, Selecta Áfonya!
A látvány sem lesz mindennapi! A Kiégő Izzók – vizuális művészeti csoportosulás jóvoltából a táncos lábak mellett a szemeknek is komoly élményt ígér a buli.

Belépő: 2800 forint.

F**k the System:Dubvision – Club Play

Az újbudai Daróczi utcában tolja a lakodalmas elektronikát, vagyis edm-et a Dubvision duója. A műfaj nagy királyai most a F**k the System huszadik buliját tisztelik meg. Tehát péntek este a Club Playben.

Belépő: 1900 forint

November 22. (szombat)

Jónás Vera Experiment Akvárium klub (KisHall)

A tavaly októberben bemutatott GAME című debütáló nagylemezükkel való berobbanás óta csaknem egy év telt el. A Londonban zenei diplomát szerzett nyughatatlan énekes-dalszerző Vera mögött rengeteg fellépés, fesztivál van, köztük egy MR2 Akusztik Plusz koncert is a Müpában. A Cold Fire című dala pedig a Megdönteni Hajnal Tímeát című film egyik betétdala volt. A debütáló nagylemezt jelölték az „Indipendent Music Awards”-on két kategóriában is, négy másik angolszász országbeli lemez között. A lemez a kontinenst újra elhagyva novemberben jelenik meg Japánban a Whereabouts Records gondozásában.

Verát 2012-ben a OneBeat nevű tehetségprogramba válogatták 32 – a világ minden tájáról összetrombitált – zenész közé, akikkel végigturnézta az Egyesült Államok keleti partját. Az izgalmas projektnek köszönhetően, Vera az idei nyáron a Snétberger Zenei Tehetség Központ fiatal zenészeivel és az említett amerikai csapat néhány tagjával utcai stúdiókat állított fel az ország több pontján, bevonva az arra tévedő járókelőket. Az interaktív zenei projekt nem várt látogatottsággal zajlott le – erről korábban itt írtunk.

A WANTED című 4 számos kislemez kerül bemutatásra az Akvárium Klubban, ami ugyanezen a napon jelenik meg. A koncert fényét emeli a Kéknyúl Hammond Band, akik a funk, blues és jazz határain mozognak, jó sok groove-os talpalávalóval és Andy Hefler érces, szívet rebegtető orgánumával.

Belépő: elővételben 1900 forint, a helyszínen 2400 forint.

Irie Maffia Akvárium klub (NagyHall)

Elbúcsúzik egy időre a közönségtől a jövőre tíz éves Irie Maffia. Egy utolsó bulival lezárják a nagysikerű Nagyon jó lesz album időszakát, majd egy darabig nem láthatjuk őket élőben. A zenekar életében egy nagyon fontos lépcsőfok és mérföldkő ez a lemez. Azt érzem, hogy hitelesen sikerült az aktuális zenei világunkat rögzíteni, úgy, hogy megtartottuk a folytonosságot a zenei gyökereinkkel.” – mondja JumoDaddy. Szombaton tehát lezárul egy időszak a csapat életében, de jövőre egy még ennél is izgalmasabb kezdődik: 2015 a 10 éves szülinapról szól, egy új lemezről és egy hatalmas jubileumi turnéról.

Belépő: elővételben 1800 forint, helyszíne 2200 forint.

Közgáz Gólyabál Budapest Corvinus Egyetem

A színvonalas line-uppal készül a bál, melyen az alternatív zenétől kezdve, a retro irányába tett kanyaron át, egészen a dubstepig minden stílus felsorakozik: a Brains, az Irie Maffia DJ-k, a Mary PopKids, Halott Pénz kvartettje, de az elektronikus zene és a 90-es évek szerelmeseinek sincs oka panaszra. Különleges fűszerként ráadásul az Egyesült Királyságból érkező MC SirReal (Freestylers) is színpadra lép a Cloud9+ oldalán.

Gólya jegy: 2200 Ft
Corvinusos jegy: 3200 Ft
Külsős jegy: 4400 Ft
Corvinusos Spanjegy (4 fő): 12 000 Ft
Külsős Spanjegy (4 fő): 16 000 Ft

Bohemian Betyars Kis Á

Rendhagyó Bohemian Betyars klubest, kicsattanó életöröm és kedélyjavító pálinka vár mindenkit. A Bohemian Betyars 2009-ben alakult, fő ihletőjük a bor és a pálinka volt: sípot, dobot, hegedűt és bőgőt ragadtak és útnak indultak, hogy freak folk speed punk muzsikájukkal minél több embernek elhúzzák a nótáját. A zenekar idén júniusban ünnepelte ötödik évfordulóját, az elmúlt évek alatt pedig az Atlanti-óceánon innen és túl is sikeresen meghódították a szíveket, tánc- és tornacipőket tettek tönkre, míg az emberek ellenállhatatlan zenéjükre ropni kezdték. A bohém kompánia jelenleg doboskeresésben van, és míg rálelnek az új metronómra, új dalokat és pálinkát kevergetnek az üstben. Korábbi interjúnkat itt olvashatjátok erről.

Belépő: 500 forint

NVC/Stayfly: Kollektiv Turmstrasse – Akvárium klub

A német duó liveactje kihagyhatatlan ziccer. Improvizációs alapokon nyugvó, mégis előre átgondolt utazásban vehetünk majd részt. Az est további fellépői a szervezőcsapatok oszlopos tagjai, azaz az NVC vezetője, Subotage, a szintén NVC-s Seres és a stayfly-os Alive.

Belépő: 3500 forint - vagy nyerj jegyet a Koncertblogon!

Total Dance Festival: Dr. Alban, Culture Beat, La Bouche – Hungexpo

Talán még Kozsó sem gondolta volna, hogy egyszer retró lesz a Total Dance Festival. Mindenesetre az 1990-es évek tinijeinek idézi vissza a dance aranykorát november 22-éről 23-ára virradóra Várkonyi DJ Dominique Attila főszervező és a díszes kompánia. Ott lesznek a korszak német uralkodói közül a La Bouche, a Culture Beat és a svéd-etióp Dr. Alban is. Hazai részről meg az akkori dance-sztárok közül majd' mindenki megjelenik a TDF színpadán. Az Ámokfutóktól a Kozmixig. Zoltán Erikától a Splashig. Betty Lovetól Dr. Love-ig.

Belépő: 5990 - 29 990 forint – vagy ingyen a Koncertblogon!

Forever Psychedelic: Ace Ventura, Tristan, Megalopsy - Dürer Kert

Forever Psychedelic néven először 2001-ben tartott az akkoriban induló Psybaba nagyszabású goapartit. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a név legendás, egy legenda pedig kötelez. A Psybabához most a Goa.hu és az Y-Production is csatlakozott szervezőként, és hát valljuk be, ordas lineupot sikerült összehozniuk hármuknak. Tristan, Ace Ventura, Megalopsy, plusz a magyar psy-éllovas Para Halu.

Belépő: 3500 forint – vagy játssz és nyerj a Koncertblogon!


Be Massive 11 Birthday: Meat Katie – Corvintető

A Breakbeat Massive-ból Be Massive lett, és a Metha által vezényelt sorozat immár a tizenegyedik szülinapját ünnepli. Ki más is jöhetett volna headlinernek, mint Meat Katie, akivel Dylan Rhymes mellett, Metha nemrég közösen készített is egy EP-t. Az est a Lot49 kiadóra annyira jellemző technos-breakbeates szürkezónába kalauzolja majd el a tetőre látogatókat.

Belépő: 1000 Ft


Bladerunnaz: Metalheadz XX, Ulterior Motive, Dom&Roland – A38 Hajó

A nemzeközi drum'n'bass-szcéna patinás kiadójának, a Metalheadznek rendez partit a hajón a stílus érdemdús hazai szervező csapata, a Bladerunnaz. Az Ulterior Motive lemezbemutatóval jön, a Dom&Roland meg csak úgy játszik a label-bulin, a szintén brit mc SP meg lankadatlanul szövegel majd.

Belépő: 3500 Ft

November 23. (vasárnap)

Klaxons Akvárium klub

A 2000-es évek közepén, a semmiből feltörő nu-rave szcéna alfája és ómegája, a brit Klaxons november 23-án adja története első magyarországi klubkoncertjét. Duplán különlegesnek ígérkezik az alkalom, ugyanis a hírek szerint aktuális turnéjuk után a zenekar tagjai külön utakon folytatják. Így a magyar rajongók számára ez lesz az utolsó lehetőség, hogy élőben hallhassák a Golden Skans-t, a Gravity’s Rainbow-t és a banda többi világslágerét.

Nem túl gyakori az az eset, mikor egy zenekar bemutatkozó lemezével új zenei stílust teremt, és egyben meg is alkotja a műfaj csúcsteljesítményét. A Klaxons esetében mégis valami hasonló történt 2007-ben. Myths of the Near Future című hibátlan debütálásukkal felültek az általuk létrehozott nu-rave trónjára. A közönség és a kritika együttes elismerése nem volt véletlen: dalaik mára klasszikussá váltak, köszönhetően annak, hogy egyszerre szólítják meg az elszállós, pszichedelikus zene kedvelőit, a keményebb rockzenét preferálókat, és az elektro partik állandó résztvevőit. Míg a nu-rave többi zenekara feloszlott vagy stílust váltott, a Klaxons nem állt meg. Két további lemezen csiszolták tovább egyedi hangzásvilágukat és tágították saját zenei határukat. Külön érdekessége a budapesti koncertnek, hogy a zenekar néhány hete a Twitter-csatornáján jelentette be, aktuális turnéjuk az utolsó ebben a formában. Így a „kötelező program” státuszból a „ki-hagy-ha-tat-lan” kategóriába lépett elő az esemény minden rajongó és műélvező számára, hiszen valóban egy világsztár zenekarról van szó, akiket több emlékezetes hazai fesztiválkoncert után méltó környezetben búcsúztathatunk. Soha rosszabb leköszönést!

Belépő: elővételben 5500, a helyszínen 6500 forint.

November 26. (szerda)

Vujicsics Együttes Művészetek Palotája

Szörényi Levente 1980-ben megjelent dalával invitál koncertjére a Vujicsics Együttes. A „Hej, barátom…” programja két, egymástól látszólag idegen zenei világ találkozásáról szól, amelyek bár az elmúlt negyven én során sokszor elhaladtak egymás mellett, előbb-utóbb találkozniuk kellett – mondja Eredics Gábor, a Vujicsics vezetője. Az együttes november 26-án a Müpában Szörényi Levente, Tolcsvay László, valamint a táncházmozgalom legendás alakjai, Sebestyén Márta és Sebő Ferenc közreműködésével mutatja be: az Illés- és Tolcsvay-dalok is harmonika és hegedű után kiáltanak.