ByeAlex ajándéka

ByeAlex, My Gift To You
Vágólapra másolva!
Elérkezett az idő, hogy végre a My Gift To You zenekar, akinek énekese ByeAlex néven, szólódalaival lett közismert, végre elkészítse saját lemezét. 
Vágólapra másolva!

A My Gift To You zenekar története olyasmi, mint a Stone Sour-é. A Corey Taylor vezette csapatról ugyanis tévesen azt gondolták, hogy azért jött létre, mert a frontember a Slipknot sikerét meglovagolva szeretett volna egy másik, vadonatúj bandát befuttatni. Holott pont fordítva történt: a Stone Sour már korábban létezett, minthogy Taylor bekerült volna a maszkos bandába, csak amikor az beindult, kénytelen volt a Stone Sourt kicsit félretenni.

„A kettőnek semmi köze egymáshoz. Hosszú évek óta húzódik, íródik ez a lemez, volt, hogy pénzünk nem volt, volt, hogy távol éltünk egymástól Atival (Nagy Attila gitáros), sok minden közbejött. Szerintem ez költőibb lett, mint a ByeAlex, olyan szempontból, hogy a múltban írt verseimet dolgoztam fel erre a zenére. A ByeAlex sokkal emészthetőbb, mint ez” – mondja Alex.

A My Gift To You zenekar. Forrás: WWW.HAMARITSFOTO.HU/Hamarits Zsolt

És ezzel egyet is kell értenünk. A My Gift To You-dalok zeneileg is összetettebbek, a szövegek pedig helyenként szókimondóbbak. Alex többet játszik a hangjával, nemcsak énekel, de kiabál is (a hörgés azonban nem ő, arra ott van Rácz Tibor, aki egyébként a Mozdulj című dal szövegét is jegyzi). A gitár fontos szerepet játszik a zenében, de ha esetleg otthon bekuckózva hallgatnánk, előtte készüljünk fel arra, hogy helyenként ki leszünk ugrasztva a kuckónkból. „Még csak attól a kis közönségtől érkeztek visszajelzések, akik már ismerik, és ők általában szeretik. De igazából nem nagyon foglalkozunk a visszhangokkal, mi ezt szeretetből csináltuk, tisztában vagyunk vele, hogy valószínűleg nem fog kitörni ebből az underground körből, de ez nem baj – mondta Alex. – Ahogy most kinéz, egyelőre nem lesznek koncertek sem, bár nem mondom azt, hogy soha. Ez egy ’építmény’, ezt csináltuk, most itt jár. Mint egy katedrális, ami évekig épül… nem lehet tudni, hogy teszünk-e még majd hozzá, vagy sem.”

A teljes EP-t feltöltötték a netre, de ide kattintva te is meghallgathatod a Suttogást: