"Nekem is kihívás ennyire nyíltan kimondani dolgokat" - Palya Bea a Quartnak

2014.12.21. 10:21

Hosszú napja volt, épp forgatásról jött, interjú közben mégis mosolygósan dedikált. Beszélgettünk párkapcsolatról, belső sikerekről, bátorságról és őszinteségről, de szóba kerültek a zenésztársak, a különleges hangszerek, a dalok és persze Lili, aki egy igazi angyal. Palya Bea a Quartnak.

Eltelt lassan egy év a Nő című lemezed megjelenése óta, számtalan koncerten és egy sikeres időszakon vagy túl. Milyen visszajelzéseket kaptál?

Igazából most dolgozom föl az albumnak a sikerét. Külső és belső sikerben egyaránt van részem. A visszajelzések arról szólnak, hogy ugyanazt fogalmaztad meg, mint én, vagy de jó, hogy végre valaki ezt így kimondta. Nekem is kihívás ez az „őszintézés”, amit művelek, ennyire nyíltan kimondani dolgokat. Ha leírok egy mondatot, akkor meditálgatok aztán rajta, újra és újra megkérdezem magamtól, mit is akarok pontosan mondani. De szerintem az őszinteség mindenkiben ott van, hiszen gyerekként indultunk, és akkor még nem kellett meditálgatni, akkor ami a szívünkön volt, az a szánkon is. A gyerekektől tanulok, főleg mióta nekem is van egy. És úgy látszik, jók a mestereim: több mint húsz éve a pályán vagyok, és mindig követtek valamennyien, de most a közönségem sokkal nagyobb lett, és sokkal jobban értenek. A zenémet is többen ismerik, nemcsak a palyabea-figurát. Ez szuper, ezt akartam, nekem a dalaim, a hangom az erőm. Persze az is van, hogy többen megismernek az utcán. Na, ez is kihívás. Mit lehet ilyenkor tenni? Erősen koncentrálok, és igyekszem a középpontomban maradni, arra a pár pillanatra valódi figyelmet adni annak, aki megszólít. Vagy ha épp befelé vagyok nagyon, akkor meg kedvesen, de határozottan nemet mondani.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Említetted a belső sikert, a lemez milyen folyamatokat indított el benned?

A belső sikerem a Nővel kapcsolatban, hogy rengeteget változott tőle az életem. Azáltal, hogy ezeket a dalokat egyáltalán ki mertem írni magamból, sokkal biztonságosabb és tágasabb lett az életem. Igen, kimondani azt, hogy volt abortusz, vagy kimondani azt, hogy a szülés állatias is, vagy beszélni arról, hogy van a szex a házasságban a gyerek születése után. Olyat nem éneklek, amihez nincs közöm. Az, hogy a saját igazamat kimondjam, mintha a feladatom lenne. Ehhez értek, ehhez szereztem bátorságot. Féltem, hogy egyedül maradok, meg volt (van) bennem egy jó adag fájdalom, és a dalcsinálás lett mindebből a kijárat. Szóval én a saját életemet, a saját személyiségemet szedem apró darabokra, és amit találok útközben, azt megosztom. Babrálós meló, de megéri, mert úgy tűnik, egyre többen magukénak érzik a dalaimat, és így azok már nemcsak rólam szólnak. Elérhetőbb lettem a hallgatóimnak, mert én magam is elérhetőbb vagyok saját magam számára. Ezeken a mélyebb szinteken izgalmasabb létezni, alkotni, és milyen meglepő, a saját, néha kaotikusnak és bonyolultnak tűnő életem legalján egyszerű dolgok vannak, olyanok, amelyek mindannyiunkra érvényesek: szeretni akarunk, és szeretve akarunk lenni, és akkor ezt mondjuk el ezerféleképpen, ezért van művészet, ezért van minden. Az énekesi szakma borzasztó egészségtelen dolog, a külső megítélésekben válok valakivé, megmondják, hogy milyen legyek. Szeretnek, nem szeretnek, feldobnak, leejtenek – ha hagynám. De nem hagyom. Mert belülről élek kifelé, és így nehezebb megingatni engem. De ehhez belül kell babrálni sokat.

A belső siker egy összetett folyamat eredménye, de ha a kiindulópontját nézem, akkor egy férfitól, a mostani párodtól eredeztethető.

Ezen én is sokat gondolkodtam. Biztos nem így alakultak volna a dolgok, ha nem lenne párom, vagy nem ő lenne. Nagyon fontos kilométerkő az életemben, hogy együtt mertem maradni vele, és hogy szültem egy kislányt. Azóta is élünk ezerrel (nevet). Van ugyan hullámzás, de ez az együttélés lényege is, hiszen a párkapcsolat az terepasztal, hegyekkel-völgyekkel. Én úgy látom, hogy felnőttként azokat az élményeket ismételgetjük, amit kiskorunkban belénk barázdáltak a szüleink, és a párkapcsolatban van erre a legtöbb lehetőség. Én sok mindent másképp szeretnék csinálni, mint ami a szüleim öröksége, de újra és újra belátom, hogy a lélek lassan lépdel. De az a képem magunkról, hogy a feszültségek ellenére is jól csináljuk ezt a család-együttélés dolgot, dolgozunk magunkon, és ettől lett köztünk egy szál, ami már elszakíthatatlan.

Egy párkapcsolat igazi hullámvölgy. Egy kedves férfi ismerősöm mondta, hogy mindig azt kérdezzük meg a másik féltől, hogy mire törekszel.

Megkérdezzük egymástól, igen, ha nem is mindennap, de nagyobb szakaszok elején mi is feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi a te vágyad, az én vágyam, és mi a közös vágyunk. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki saját magától megkérdezze ezt: mire vágyom egyénileg és mire vágyom ezzel a nővel vagy férfival. Én akkor, amikor a párommal találkoztam, nagyon szerettem volna már együtt maradni valakivel, elég a magányból, a sok bizonytalan kapcsolatból. Az is biztos, hogy a gyerek iránti vágy is nőtt bennem, a természet lövellte belém a gyerekcsinálós hormonjait. Most, hogy már van, azt gondolom, hogy ennél nagyobb mozi és rock&roll és több élet nincs, mint egy kisgyerek. Pedig nagyon nagy energiájú dolgok közelében töltöttem, sőt töltöm az életem nagy részét, de a várandósság, a szülés, Lili állandóan változó lénye mindent ver, ennél élettel telibb dolog nincs. Nem gondoltam, hogy ezt kihagyom, de csak most jött el az ideje. Emlékszem még fiatal pár voltunk – Lili születése előtt másfél évet voltunk együtt – és egy idős amerikai barátom mondta, hogy a természet így, fületeknél fogva vezet titeket egymás felé, afelé, hogy egyszer majd életet csináljatok. Tudjuk, hogy mikor szerelmes az ember, szinte meg van vezetve, eljátsszuk, hogy mennyire szerelmesek vagyunk és mennyire kívánjuk egymást, de igazából, mikor ezek az érzések már nem olyan intenzívek, utána kell ügyeskedni, hogy egy kapcsolat úgy működjön, hogy az jó legyen mindkét félnek. Az anyaság pedig egy végtelenül szabad dolgot hozott, ellentétben azzal, amit korábban gondoltam, hogy majd jönnek a korlátok, nem lehet ide menni, oda menni. Az anyaságban nagyon sok szabadság és öröm van nekem.

Pedig az anyaságról sok nőnek nem a szabadság jut az eszébe...

Olyan értelemben hozott szabadságot, hogy végre önmagam lehetek. Akárki akármit mond, az időkerék akkor kettyen egyet, amikor te magad is szülsz. Akkor van egy újabb szintű leválás a szülőkről. Ez egy felnőtté válási folyamat is, miközben pedig sebet gyógyít.

Másként gondolsz már a saját szüleiddel való viszonyodra?

Persze, sok mindent értek belőlük és rengeteg dolgot másként látok. Olyan sok érdekes hullámot vetett ez a szüleimmel való kapcsolatomban. Lett egy nagyon nagy közelség, majd egy szakadás, végül újra egy közelség. Ez egy hullámzás. Úgy látszik, nekem sokáig kell, hogy gyúrjam ezt a kapcsolatot, mire végül igazán olyan lesz, mint egy paplan, amibe bele lehet dőlni. Sokat kell még tenni érte.

Beszéljünk egy kicsit magáról az albumról, a Nő magánkiadásban jelent meg, talán azért is meghatározóbb, mint az eddigi lemezeid.

Sokkal jobban jártunk így. Persze az is benne van, hogy én alakíthattam, formálhattam a lemezt, igaz, most már bármelyik nagy kiadó engedett volna. Azért lássuk be, nem egy „fiatal” tehetség vagyok, jó persze, még most is fiatal vagyok, de ez már a tizenegyedik szólólemezem. A nagy kiadók is érdeklődtek, tárgyaltunk mindenkivel, de ettől nagyobb szabadság, hogy mi adtuk ki magunknak, nincs. Több mindent lehetett elérni vele. Tudod, olyan ez, mint amikor a magad házát építed, akkor olyanná formálod, alakítod, amilyenné szeretnéd. Ez egy jó döntés volt visszamenőleg nézve is. Egy cégstruktúrát építünk éppen, egy stabilabbat és tervezhetőbbet, és azt, hogy a lemezt saját magunk adtuk ki, része volt ennek a folyamatnak.

A folyamat része volt, hogy mindegyik dalhoz külön kisfilmet forgattatok?

Ennek nagyon konkrét célja volt, én találtam ki. Fontosnak tartottam, hogy ismerjék meg az emberek azt, milyen zenét csinálok. Amikor még mindig népdalénekesnőnek hívnak, akkor azt mondom, oké, de már húsz éve nem az a legnagyobb erőm, hogy népdalokat éneklek. Ne értsd félre, Istenemre mondom, a népdalok gyönyörűek, tisztelem, aki ezt csinálja, én magam is innen indultam. Igen, a zenei anyanyelvem a magyar népdal, de az igazi erőm viszont, hogy ezen a zenei talajon felcseperedve egy új zenei nyelvet tudok kialakítani, személyes tartalmakat tudok felhozni a lelkem mélyebb rétegeiből.  És paradox módon minél személyesebben írok, annál többen tudnak egy dalhoz kapcsolódni. Egyes szám első személyben mesélek, de akik hallgatják a dalaimat, a főhős szerepébe tudják magukat képzelni, mint gyermek a mesébe és ettől gyönyörű, ettől képesek átélni azt, amit én. Nem vagyok egyedül a történeteimmel, ezek nem csak velem történtek meg. Ezt mondta nekem Gerzson barátom, aki a zenekar egyik oszlopos tagja, hogyha benned felmerültek ezek a gondolatok, érzések, akkor az valahonnan a közös tudattalan rétegből származik.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Csak a kimondásuk nem megszokott és nem is egyszerű.

A kimondás az, ami újszerű. Nekem is meg kellett keresnem, hogyan tudok ezekről a dolgokról beszélni. Millió órát és forintot tettem bele abba, hogy önismereti tanfolyamokon kibőghessem magam. Ott az el nem sírt könnyeimet kiadhattam, kiordíthattam az el nem mondott dühömet. Azért volt rá szükségem egyrészről, hogy jobb legyen az életem, másrészről, hogy dalokba tudjam ezeket a gondolatokat, érzéseket önteni, amit ott felismertem. Ez a fajta bátorság tehát egy tanulás eredménye, és igen, furcsa lehet az, hogy kimondom, de hát, ha meg kimondtad, utána már nem olyan titkos.

Ezzel a fajta őszinteséggel hatottál nemcsak a nőkre, de a férfiakra is. Akadtak emlékezetes történetek?

Vannak kiemelkedő történetek, pont a  című albumhoz kapcsolódik az egyik ilyen eset. Két szegedi kamaszlány jött oda hozzám egy lemezdedikálás alkalmával, azzal, hogy ők leírták kézzel egy levélben, hogy nekik mit adott minden egyes dal, és hogy mit tanultak a nőiségről, amiben bizonyos szempontból még csak most bontakoznak ki. Nagyon örülök, hogy ezt leírták, vissza is akartam nekik írni, de hátha olvassák majd ezt az interjút. Tudod, tizenöt-tizenhat éves lehettem, mikor a Psychét olvastam, és az akkor nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Nem véletlenül lett belőle tizenöt év múlva egy lemez. Rengeteget kaptam abból, ahogyan Psyché leírta, hogy miben áll az ő különbözősége, vagy hogyan volt ő nőies, hogyan volt szexuális lény, élettel teli költőnő, és hogyan volt képes ebből valamit megértetni a környezetével. Azonosítottam magam Psyché figurájával, és most tovább írom a történetemet, persze, jobb korba születtem, mint ő, pár évszázaddal ezelőtt már rég máglyán égtem volna... De ugyanilyen fontosak a Johnny Mitchell-dalok az életem egy későbbi szakaszában, mikor olyan húszéves lehettem. Ha így utólag megnézem, viszonylag sokáig tartott a kamaszkorom. Rengeteg olyan dalszerző van, akik gyökeresen hatottak rám, vagy egy új gyökerem ereszkedett a földbe, vagy kitéptek onnan egyet. Valami ilyesmit adtak nekem a lányok, mikor leírták, hogy velük mi történt. Egy kicsit azt jelenti számomra, hogy érdemes ezt csinálni. Nemcsak az én életem változik, hanem másoké is.

A Nő sikeréhez hozzátartozik, hogy sokkal populárisabb dalok hallhatóak a lemezen, a rádiók is elkezdték játszani. Minek volt köszönhető ez a zenei változás?

A zenei nyelv popularizálódott, hiszen a ritmusszekció nagyon fiatalos. El is mondom a neveket, mert nagyon szeretem őket emlegetni: Bodoczki Ernő (nagybőgő), Gerzson János (oud, buzuki, furulya), Czirják Tamás (dob), Szokolay Dongó Balázs (furulya, szaxofon, kaval) és ifj. Tóth Pisti (gitár). Szóval azért ilyenek ezek a dalok, mert a zenészeim, akik velem játszanak, belőlük ez következik. Nem mondom, hogy nem néztek egymásra, mint borjú az új kapura, mikor a legelső próbán az „agrárszektor” meg ez a három fiatal ritmusszekciós találkozott. Az agrárszektor elnevezés Bolya Mátyás kollegámtól jött, az etnikus hangszereken játszókat értjük alatta. A zenészeim közül az egyik klasszikusokat játszik, a másik dzsesszképzettséggel rendelkezik, és persze ott van Dongó, aki a saját archaikus mágiáját hozza ebbe. Szinte már tizenöt éve társam a zenében, és majdnem minden projektemben benne van. Dongó az agrárszektorhoz tartozik, furulyázik, dudán játszik, klarinétozik. És ott van még Gerzson János, aki oudon és buzukin játszik ebben a felállásban. Nagyon instrumentalista, de inkább a keleti zenék és népdalok felől jön, kivéve a punk rock múltját. És akkor a Dongó bluesmúltjáról sem beszéltünk (nevet). Majd jött az új ritmusszekció, a fiúk ifj. Tóth István, Bodoczki Ernő és Czirják Tamás. Ők egy kicsit az európai vagy nyugati fülnek – amibe a magyar is beletartozik – ismerősebb hangzást hoznak. Nekem a keleti hangzás az otthonos, keleti, bolgár illetve indiai és perzsa zenéket hallgatok. Sokáig foglalkoztam szefárd és török zenével. Egyszerűen a hallósejtjeimbe van barázdálva egy csomó keleti hang. A kaval hangzása, ami egy bolgár fafúvós hangszer, gyönyörűen szól. Az oud egy arab lant, csodaszép zengése van, a bodrán egy keleti dob, ahogyan a bőrt megüti az ujj, egészen más a hangzása, mint a dobnak.

Fiúk elég fiatalok, beszéltetek a dalok szövegéről, mondanivalójáról?

Komoly ügy volt öt férfi számára. Ugye Dongó ötvenéves, Gerzson harmincnégy, a többi fiú huszonhárom év körül van. Nekik hallani egy nőt ilyen témákról énekelni, beszélni, azért az egy komoly maflás volt az elején. Férfiként is bele kellett ebbe az egészbe nőniük, és oda kellett állniuk mellém, és ez idő volt, mire kialakult. Döbbenetes érzelmi intelligenciával rendelkeznek, és intuitív viselkedéssel igazodtak hozzám, megtalálták a maguk helyét mellettem. Mi egy olyan zenekar vagyunk, akik ülnek a buszban, és állandóan pofáznak, folyton jár a szánk. De ezáltal megteremtődött egy biztonságos közeg, egy közösség jött létre. Az elején jöttem „erőszakosan” az ötleteimmel, amiket meg akartam valósítani, és aztán valahogy olyan szép volt, ahogyan ebbe belelágyultam, hagytam magam hátradőlni. Most már nem kell irányítani, nem kell azt a fajta kemény nőiességet vinni zenekarvezetőként, amit korábban csináltam. Nyilván ezek fokozatosan alakultak ki, de most azt tudom mondani, hogy sokkal lágyabb és nőiesebb tudok velük lenni, mint az elején. Ehhez kellet az ő bizalmuk, és kellett az, hogy sokkal férfiasabbak és bátrabbak lettek mellettem. Annyira szeretem őket, már most hiányoznak, mivel az utóbbi időben kevesebb Nőt játszottunk.(nevet)

Ezek szerint most maradtok ebben a felállásban?

Ők most maradnak, a pasim is marad, a zenekar is marad. Ez most maradós szakasz, nem rúgom ki őket (nevet). Minden koncert után ezt érzem megerősödni. A páromról is ezt gondolom, persze néha idegesítjük egymást, de hát terepasztal, ahogy az előbb is mondtam. A zenekar is egy ilyen terepasztal. Megszületik egy közös világ, egy közös tér, amiben mi létezünk, és az életünknek van egy nagyon intenzív közös szelete. Azt hiszem, egy jóval hosszabb darabot fogunk együtt megtenni az úton.

Az előbb beszéltünk a hangszerekről, nagyon ritka és különleges hangszereken játszotok, például a Suttognak a vének című dal klipjében valamilyen állkapcsot szólaltattok meg?

Gerzson az Ethnosound Világzenei Hangszerbolt oszlopos tagja, nagy segítségünkre van hangzásoknál.  Például ő játszik a klipben szamárállkapcson, aminek úgy pörögnek a fogai. Én tapanon játszom, ami egy balkáni népzenében használatos nagydob. A dalban megszólal még furulya, oud, berimbaón, ezen a brazil ütőhangszeren pedig Mogyoró Kornél játszott, a banda korábbi ütőse, neki is rengeteg gyönyörű hangot köszönhetek. Az egészet egy transzállapotból hoztuk létre, a tűz körül ülés metaforája volt a filmesek szemében is, mikor forgattuk a videót. Olyan szép, erre utólag jöttem rá, hogy a lemez első dala a Hívlak téged is egy ilyen megidézés az ősöknek. Hiszem, hogy akik előttem léteztek, segítettek minden tettükkel, hogy én ma dalokat írhassak. A végén, a Suttognak a vének pont ugyanilyen, keretbe foglalja a lemezt. Jövök valahonnan, és tartok valamerre. Mit csinálok, mire törekszem, ami mindannyiunk fontos kérdése.

Nemcsak sok ismeretlen hangszert használtok, de az Olyan szép vagy nekem című dalban több nyelven is énekelsz, mit akartál ezzel üzenni?

Éneklek olaszul, németül, franciául, bolgárul, oroszul, spanyolul, angolul a végén magyarul és cigányul. Több nyelven élem az életemet. Fontos dolog volt kikiáltani, hogy a párom szép és nincs elég nyelv arra, hogy ezt igazán elmondjam.

Most jelent meg az új klip, az Igazi angyal, ami annyira nem is új. Miért most jelent meg?

Ennél a dalnál a kiskori karácsonyok felidéződtek. Amikor valaki anya lesz, a saját gyerekkorát is újraéli, képek, érzések jönnek elő a múltból. Például, hogy régen nem volt mindig narancs, ezért nekem narancsillatú a karácsony. Sajnos sok karácsonyt töltöttem nem narancsillatban, de utána jött az igazi angyal. Ez egy kétéves dal, akkor születtet, amikor Lili hathetes volt. Éppen ott volt egy anyává váló énekesnő, egyik hormonszint le a másik föl, nagyon megviselődtem ezen időszak alatt, közben pedig ott volt egy baba, aki egy csoda. A babák ilyenkor még nem képesek fókuszálni, még szokják, hogy egy másik világból idejöttek, viszont a lámpába, a fénybe belenéznek. Innen jött az a gondolat, hogy egy angyalnak látom őt. Az az érdekes, hogy csak egyszer írtam át a dalt, nem is változtattam rajta. De kellett hozzá két év, hogy beérjen, talán mert több szinten érkeztem meg az anyaságba. Azt, hogy én Lili anyukája vagyok, egy mélyebb szinten kezdtem el érezni. Van egy biztonságos megérkezés az anyaságba, a saját testembe, a saját lelkembe. Talán ez kellett ahhoz, hogy az igazi angyal valójában megjelenjen.