Golden Globe 2015: A legjobb betétdal jelöltjei

glory top
Vágólapra másolva!
Vajon Lorde, Sia, Patti Smith, John Legend vagy Lana Del Rey neve hangzik el győztesként a ma esti Golden Globe gálán?
Vágólapra másolva!

Nyakunkon a 72. Golden Globe-gála, melynek díjait magyar idő szerint január 12-én hajnali kettő órás kezdéssel osztják ki. A HFPA – azaz a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete – által alapított díj 2015-ös jelöltjeit tavaly december 12-én jelentették be. Az eseménynek pedig zenei vonatkozása is van, hiszen a legjobb eredeti filmzene mellett, a legjobb betétdal kategória jelöltjei közül is választania kell a 90 főből álló zsűrinek. Ahogy minden évben a rangos megmérettetésen a könnyűzenei szféra világhírű előadói is képviseltetik magukat egy-egy sikeres filmhez írt dallal. De vajon Lorde, Sia, Patti Smith, John Legend vagy Lana Del Rey az esélyesebb?

Lorde – Yellow Flicker Beat (Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1.rész)

A még csak 18 éves új-zélandi énekesnő Ella Marija Lani Yelich-O’Connor, művésznevén Lorde 2013 közepén robbant be a köztudatba Royals című slágerével, mellyel ő lett a valaha volt legfiatalabb előadó, aki a Billboard lista élére került. Lorde stílusát elsősorban elektronikus hatások keveredése jellemzi úgy, mint az indietronica - mely gyakorlatilag az indie-rock elektronikus lenyomata, szintikkel, samplerekkel, dobgépekkel – vagy éppen az alternatív dance, mely leginkább a diszkó korszak egyfaja posztmodern lenyomata a new wave és az eurosynth határait taposva. Ilyen a nagysikerű tini franchise harmadik részéhez, Az éhezők viadala: A kiválasztotthoz írt Yellow Flicker Beat című dal is, melyet Lorde populáris előadásmódban és megannyi energiával tálal. Ahogy a film, úgy az elektropopos szerzemény is méltán sikeres lett, melyet Joel Little Grammy-díjas dalszerzővel közösen írt meg. Szövege a Jennifer Lawrence által megtestesített Katniss Everdeen lázadására utal és nyomasztó, ám rendkívül izgalmas hangulatával kivállóan illeszkedik a filmhez.

Sia – Opportunity (Annie)

A mostanában sokat emlegetett ausztrál énekesnő – aki a 2015-ös Grammy többszörösen, köztük az év dala kategóriában is jelölt –, sem maradhatott ki az idei filmes mustrából. Azonban a héten megjelent pedofil elemekkel vádolt klipje, az Elastic Heart szöges ellentéte az Annie című filmhez írt dalnak. Az Oppurtunity ugyanis egy tipikus zongora orientált pop-ballada, melyben Sia mellett a tavalyi évben A messzi dél vadjaiban nyújtott alakításért Oscarra is jelölt Quvenzhané Wallis is énekel. A mindössze 11 éves kislány nemcsak brilliáns színészi tehetséggel van megáldva de – a hallható autotune használat ellenére - gyönyörű hangszínnel is énekel. Így a dal nem is annyira Siaról, hanem minden idők legfiatalabb Oscar-jelöltjéről szól, aki idén az Annieben nyújtott alakításáért Golden Globe-ra is jelölve lett. Az Opportunity tehát valóban betétdalként funkcionál és önmagában nem is állná meg a helyét a trip hopot és downtempot is vegyitő ausztrál énekesnő repertoárjában. A hazai mozikba csak január 22-én érkező, musical hatásokkal övezett családi tragikomédia, a külföldi kritikusok mércéjén igen rosszul teljesített, sőt a tengerentúli közönség sem volt oda érte. Hogy milyen lesz a film utóélete az hamarosan kiderül, a dal mindenesetre - Sia csodálatos hangi adottságai ellenére is - a könnyen felejthető kategóriába tartozik, mely még így is hozott számára egy Golden Globe-jelölést.

Lenny Kaye & Patti Smith – Mercy is (Noé)

A punk rock mozgalom egykori képviselője, a punk keresztanyjának nevezett amerikai énekesnő Patti Smith egy gyönyörű dalt alkotott zenekara gitárosával és dalszerzőjével Lenny Kaye-el. A Mercy is eredetileg Darren Aronofsky legutóbbi alkotásához, a nézőket és a kritikusokat is igen megosztó Noé című filmhez készült. A bibliai történethez pedig hiába adta nevét Russel Crowe, Jennifer Connelly, Anthony Hopkins és Emma Watson, nem aratott elsöprő sikert. Nem úgy mint a már 68 éves rocknagyi, aki minden kétséget kizáróan elképesztően jó érzékkel énekel. A Clint Mansell & Cronos kvartettjével kiegészülő melankólikus éneklés, és a szabadság érzését visszaadó lüktetés könnyen libabőr élményt nyújthat a műfaj kedvelőinek. Hogy ez viszont mennyire lesz elég ebben az erős mezőnyben, azt csak a gálán tudjuk meg. A jelölésnek azonban mindenképp örülhet, sőt, mi a díjat sem sajnálnánk tőle. Patti Smith egyébként igen aktív, utolsó albuma a Banga 2012-ben jelent meg, a Mercy is-t hallva pedig további tíz nagylemeznyi erőt kívánunk neki.

John Legend feat. Common – Glory (Selma)

A kilencszeres Grammy győztes John Legend könnyen begyűjtheti első Golden Globe-díját. Az Ava DuVerney által rendezett Selma című történelmi dráma Martin Luther King, a feketék egyenlőségéért vívott harcáról szól, az 1965-ös Selmatól Montgomery-ig tartó kampány idején. És ahogy az lenni szokott, a négyszeresen jelölt film témáját tekintve jó esélyekkel indul a Golden Globe-on és az Oscaron is. John Legend – akinek mindig is szívügye volt a téma –, kellően magáénak érezhette a Selma betétdalának szánt Glory című dal megírását, amit az amerikai rapper Commonnal összeállva alkotott meg. A zongorás, emelkedett hangvételű gospel kórussal, és zenekarral alátámasztott dal pedig pont olyan szívbemarkoló lett, mint amilyen célzattal a film is készült. Common szövegei és rapbetétei, amellett, hogy szerencsére minden affektálástól mentesek, kellő alázattal tesznek hozzá a dalhoz és olyan közelmúltbeli eseményekre is reflektál, mint a Fergusonban lelőtt Michael Brown ügye, melyet a rapper szövegében a filmbéli történésekkel vet össze: „Ezért ült Rosa a buszon, Ezért sétáltunk keresztül kezünket feltartva Fergusonon”. Az Egyesült Államokban január 9-én bemutatott filmhez John Legend a következőt tette hozzá twitter-oldalán: „50 év telt el Selma óta. Továbbra is menetelünk...”

Lana Del Rey – Big eyes (Nagy szemek)

Bár úgy volna ötösünk a lottón, mint ahogy idő előtt megjósoltuk Lana Del Rey novemberben megjelent betétdalának a Golden Globe-jelölését. A magát „gangsta Nancy Sinatra”-nak nevezett énekesnő, nemcsak hogy nagy rajongója a film noirnak, de kifejezetten odavan az 50-es évek művészetéért. Így Tim Burton nagyon ráérzett amikor őt választotta a Nagy szemek című filmjéhez, amely az 50-es, 60-as évek amerikájában játszódik. Lana Del Rey - aki nem rég bejelentette, hogy 2015 nyarán Courtney Love-val turnézik -, saját bevallása szerint is kifejezetten élvezte a munkát a rendezővel, mely még egy, a végefőcímhez szánt dalt, az I Can Fly megírását is eredményezte. Az amerikai festőművész Margaret Keaneről szóló életrajzi dráma, hangulatában nagyon passzol Lana Del Rey munkásságához, hiszen a Big Eyes pont olyan suttogósan melankólikus és szívfacsaró, mint az énekesnő korábbi anyagai. A minimalista zongorajátékból építkező balladát a fokozatosan feltörő szimfonikus zenekar támasztja alá, nem beszélve a refrénben belépő fülbemászó trombita szólóról. Ahogy Larry Karaszewski, a film egyik producere mondta, a Lana Del Rey által írt dal tökéletesen fejezi ki Margaret Keane érzelmeit, mintha csak legmélyebb gondolatainak belső monológja lenne.

Esélyek

Aki kapni fogja: John Legend feat. Common – Glory

Igaz, hogy még a csapból is Sia folyik, viszont ő a leggyengébb láncszem a listában, így neki van a legkevesebb esélye arra, hogy elvigye az idei díjat. A Mercy is díjazására – a Noé miatt - sajnos nem sok az esély, holott a dal valóban egy nagyon kellemes meglepetés és simán nyerhetne is. Lorde valószínűleg túl fiatal ahhoz, hogy a zsűri neki ítélje a díjat, pedig ez a dal tényleg pazarul sikerült. Mindenesetre meglepő lenne a győzelme. A legtöbb esélye kétségkívül az erős társadalmi témát feszegető Selma, azaz John Legend és Common Glory című dalának van, aminek egyedül maximum Lana Del Rey és a Big Eyes tehet keresztbe.